Egy őrült kis bogár,
'ki szüntelen
rajzol, ír fesztelen
s közben csapkod
szárnyaival hevesen,
miközben alkot.
Őrült ez a kis mondóka,
úgy olvasd hát vég szóra,
mert hát ez a bogár
úgy aludna már,
de képtelen!
Hogy miért ne kérdezd,
az ok végtelen,
Csöppnyi feje fáj neki,
s minduntalan szárnyát fényesíti
ez a kis fura bogár.
A sorokat is csak veti
a papírra felkeni,
formálja, rendezgeti
s közben arra gondol,
vajon a dongó merre tereli,
kis útját egyengeti,
szemét fényesíti
hogy végre lásson.
Bogárkának nagy a szeme,
azért van hogy lásson vele,
mert ő egyre fényesít,
s mert folyton ékesít,
nem találja álmát!
Egyre csak zizeg,
forralja kis levesét,
hogy aztán lökhesse feléd,
ide-oda tipeg
s közben fűt fát sziszeg,
dobálja kis farát,
közben néha piheg.
Mert be nem áll a szája,
mindig csak mormol,
fürkész téged nagy szemével
s ha csúnyán nézel, korhol
ez a csipet bogár.
Aztán csak elfárad,
csak nyugovóra tér
ez az őrült kis bogár,
'ki szüntelen
rajzol, ír fesztelen
s közben csapkod
szárnyaival hevesen,
miközben alkot.
Ez egy őrült kis mondóka
ha tetszik, ha nem,
menj te is aludni, különben
jön a kis bogár
s téged is papírra ken
mint mikor betűt vet
csipet bogár nyelven.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése