Merengés

Sűrű, sötét felhők száguldoznak,
Vihart hozva az ébredő tájnak.
Süvítő szél rázza meg a fákat,
A színes levelek elhagyják az ágat.

A fuvallathoz társul a fájó gondolat,
Messze jársz, nem láthatom kedves arcodat.
A hűvös őszi szél, csendben Rólad mesél,
Elmúlt csodás nyárról, közben a téltől fél.

Sugárzó fény, dereng még álmosan,
Hajnal bíbora, piroslik lányosan.
Ledobva válláról bársony köpenyét,
Sötétség leplét foszlányokra tépve szét.

A messzi távolban halk dallam zsong,
Gondolatom hársfák ága közt bolyong.
Lassan sétál az ősz, a tél felé lassan lépve,
Rád gondolok fázósan a parkban időzve.

Arcomon millió könnycsepp patakzik,
A haldokló fényben képed szakadozik
Mégis helyem nélküled nem lelem,
Érzem, hogy összeomlott az életem.