Apokalipszis

Alkony

Minden csendes még, mikor
Holttestei a fiatal napfénynek
Megfakítva az enyészet ködtől
Maguk is elrohadva földet érnek.
Más ez a reggel mint a többi,
Siváran ködbe hanyatló őszi,
Kürtszó visszhangját hozza a szél
Halottak napjának csontkezű szele
A végromlás hét érces harsonajele
Ledőlt, dúlt sírok közt vágtat tova
E romlott sártekének hírül adva
Hogy ma reggel kelt
Vérvörös végnapja
Horizontja fölé utoljára.

Armageddon

Most lángra gyúlt az ég kék tengere
Vértengerré forrt fel a vizek tükre
Visszhangzott mindenek üvöltése,
A gamma sugárzás járt haláltáncot
Az egész csak egy másodperc volt
Mikor a Halál megnyomta a gombot.

Az apokalipszis alkonyán
Savas ködöt hoz a szürke ég alja
Bűzös lehelete egyre arcom marja,
Húsomba markol aszott acél karma.
A sárga lidércfény-derengésen át
Vöröslő könny-szemem tisztán lát
Rekedt a suttogás: viszlát világ.

Ez már az epilógus csak,
Boldogok kik porladnak
Mert itt van az alkonyat
Hozva békés nyugodalmat
Betakar darabos sírhant.

Kialudt hajdan lángoló atommáglya,
Amott fáradtan dülöngél árva árnya
Egy csonka beton tűzfalnak várva
Bizton közelítő végső pusztulását
Mint öngyilkos magasból zuhanását,
Kit a mélybe ránt a sorstalanság.

Így dől romba a világ
A szél gyászmelódiát
Fütyül a romokon át
Süvítve, sírva búját
Végső sötét magányát.