Fekszem betegen

Ott álltam a kisváros főterén, s nem tudtam, hová menjek, holt töltsem az éjszakát.

Aliz kirúgott, utcára tett, vonatok nem indultak, Istenem, pedig valamikor nagy szerelem volt. Csak ő ottmaradt, én meg elköltöztem.

Szeptembert írtunk, nyirkos őszt. Az utazáshoz is hirtelen támadt kedvem, s ugyanilyen meglepetésszerűen szálltam le ott. Tébláboltam egy ideig, beültem a kávézóba, olvasgattam az újságokat.

Sütött a nap, koradélután lehetett.

Próbáltam számba venni barátaimat, ismerőseimet, szalvétákra jegyzeteltem. Akkor ugrott be Aliz. Valamikor ugyanazon a környéken laktunk. Ő még most is. Nem hívtam fel, egyenesen odamentem. Lassan szedegettem lábaim a csendes estében, szoktattam fülem a város neszeihez. Könnyen odataláltam. Csengettem, ajtót nyitott, s csak nézett bambán.

Te vagy az?! Szerinted lehet ezt csinálni, hogy csak úgy hirtelen, bejelentés nélkül megjelensz?

Meglepetés. Én sem tudtam, hogy ma este meglátogatlak. Vonatra ültem, eddig szólt a jegyem, itt leszálltam. Aztán eszembe jutottál.

Valamiért kiment a szobából, én meg turkálni kezdtem az asztalán a papírok között. Gyorsan visszatért, zavartan abbahagytam a lapozgatást, és megkérdeztem:

Mit csinálsz mostanában?

Fordítok, fordítgatok, de még mindig nem értem, hogy gondoltad ezt, csak úgy eltűnsz, meg feltűnsz.

És mit fordítasz?

Nem válaszoltál.

Nincs mit mondanom, ideutaztam, eszembe jutottál, meglátogattalak, válaszoltam. Érdekelne, mit fordítasz.

Figyelj csak, elbeszélgetünk, elalszom a vendégszobában, s hajnalban csöndesen távozom. Hazamegyek.

Jó.

Töltött a poharakba és mesélni kezdett.

Egy novellát fordítok, de nagyon nehezen haladok. Nehéz a nyelvezete, hosszúak a mondatok, ilyenek, mint például, (ha jól emlékszem ekkor felemelt az asztalról egy cetlit, és elolvasott egy mondatot, a mondat is megvan, tetszett, hát feljegyeztem: Az a hír járta róla, hogy egyetlen ép zseb van a nadrágján, mindent abba tömköd, s nyomában rettentő gyűrött bankók hullanak a földre, ezért mindig visszafordul.

Mint a nővérem, amikor megnézte a Psychot. És mi a baj?

Minden a helyén van, jó munka, csak a főhős ne dohányozna állandóan, meg olykor nagyon trágár.

Szöszölsz?

Igen, azon hogy folytassam, vagy másképp folytassam, vagy hagyjak ki belőle?

Aliz, a fordítás nem anyira szubjektív dolog, mint szeretnéd. Ha így nem áll ínyedre, akkor hagyd abba, add vissza a megbízónak.

Nincs megbízó.

Akkor nem értem, mi a baj. Ne légy a saját buta dilemmáid foglya

Nem vagyok buta.

Csak álgondokat gyártasz.

Akkor mit tegyek?

Fordítsd le, és határold el magad a főhős szenvedélyétől.

Az is hazugság.

Írj hozzá előszót, ha közlik valahol, s ott kommentáld.

Kortyoltam egyet.

Aliz figyelj csak, miért olyan más az arcod? Másnak tűnik.

Gyorsan váltasz témát.

Mert az arcod jobban érdekel. Én egy másmilyen arcra emlékszem a fényképeid alapján.

Ezt meg hogy érted?

Nem tudom, ez titok, jó lenne, ha megfejtenéd, hadartam.

Na jó. Tehát nem szeretem a fényképarcomat. Szerintem senki se szereti a saját fényképeit, mert neki idegen az arca, mert nem azt szokta meg. Így a fényképeimen mindig a tükörarcomat láthatod. A fotós oldalfordítva hívta elő.

Figyelj csak. Ez kicsi csalás. Miért dilemmázol akkor azon a fordításon?

Kerekre nyílt szemmel nézett rám, ajkai kinyíltak, becsukódtak. Felemelt egy vázát, felém hajította. Összetört.

Elzavart, szavaira már nem emlékszem pontosan.

Ott álltam a kisváros főterén, s nem tudtam, hová menjek, hol töltsem az éjszakát. Hajnalig az állomás egy félreeső helyén ejtőztem, az első vonattal hazautaztam.

Ma sem tudom, miért mentem épp oda.