Támolygok mámorosan ismét,
A szívem visz, nem a lábam,
Egyre csak kínoz az ittlét,
Mert nem jött el, akire vártam.
Kietlen, mélyfekete utcán kóborlok,
Ki nem ismer, azt hinné rám, kidobott korcs,
Nyugodtságom megtéveszt, de legbelül ordítok,
Hogy ne fájjon ennyire, azt várom, megfojts.
Talán jobb egyedül,
Hisz nincs kiút, itt ragadtam,
A szerencse elkerül,
Indulnék, de utam visszafordíthatatlan.
Hogy kellettem, igaz,
Csak tudnám mit reméltem,
Mit kaptam, nem vigasz,
Távolság voltál, de elértem.
Hogy élted meg e játékot, nem tudom.
Csak engedj végre el,
A rád pocsékolt időt unom,
Kezem-nyújtottam, de nem kapaszkodtál fel.
Most már nekem se sikerül,
De nem is nyújtod kezed,
Ezt választottad hitedül,
Így elengedtelek.
Elkeserít a jelenlegi formád,
Fordulatot vártam,
Ez legyen a tanulság,
Hidd el, mindent megpróbáltam…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése