A suli aznap korábban befejeződött, mert az egyik tanár öngyilkos lett. Belső elidegenedés, vagy csak egy nyomás, ami végül így engedett? Nem tudom. Végül is, a napom szempontjából mindegy, az ugyanúgy halad a megszokott medrében. Hazamegyek, ha lesz kedvem lemegyek délután a srácokkal a térre, elhülyülünk, iszogatunk valamit, hazamegyek, beteszek valami zenét, maszturbálok, majd zuhany, vacsi és alvás. Holnap majd egy fekete zászló vár a suli zászlótartó rúdján a lyukas kotonok mellett, mécsesek díszítik majd az előteret, talán a tanár fényképe is ott lesz a tanáriban, és mindenki kibaszottúl sajnálni fogja ami történt, és majd „nem talál szavakat” meg „nem érti hogy történhetett ez meg”, mert „annyira életerős volt”, meg minden. Az igazság, hogy a tanárnak nemrég megszűnt a párkapcsolata, ezt jelentette egyre gyakoribb szétszortsága, hogy nem adott a külsejére, hogy keveset mosolygott, hogy óra közbe egyre többet játszott a gyűrűjével, ami azért volt, mert nem tudta eldönteni hordja-e tovább, vagy ne. Levette, visszahúzta, eltolta magától és a többi. Mikor meglátott egy szerelmes párt a folyosón elfordította a tekintetét, mintha ki akarta volna zárni a jelenlétből a pillanatot. És ezt senki nem vette észre rajtam kívül?! Szánalmasnak mondanám, de talán túl üres az életem, ezért tudok odafigyelni másokra. Túl nagy vesztes vagyok, az órákon nem a menő arcokkal szipózok a terem hátuljában és nem a barátnőmet ujjazom meg, hogy aztán az óra után a váladéktól bűzlő ujjamat mutogassam a haverjaimnak. Nem. Én vagy a mobilommal játszok, vagy próbálok olvasni, abból többet tanulok, mint azokból, amit belénk akarnak passzírozni. Ha leköt, amiről szó van, akkor figyelek. Így tehettem szert ezekre a jelekre. Talán valami nyomozónak kéne mennem... A szüleimnek van egy nyomozó ismerőse. Most azt vártátok volna, hogy elgondolkodtató következtetések következnek? Sajnálom. Nem az én hibám.
Már a megálló felé mentem, mikor az egyik osztálytársam odajött hozzám. Ő amolyan „nézd milyen menő vagyok, de közben csak kompenzálom, hogy mindenki szarba se vesz” féle ember volt. Azt mondta beszélgessünk. Azt mondtam, hogy jól van. Volt nála egy üveg pálinka, amit valószínűleg az apjától, vagy a nagyapjától csórhatott, hogy a suliban vagánykodjon vele, majd a hiányzó részt vízzel hígítja majd. Azt kérdeztem merre menjünk, ő azt felelte, hogy tud egy helyet. Gondolatban felvetettem annak a lehetőségét, hogy meg akarnak szívatni, de ezt gyorsan elvetettem. Egy tetőre mentünk, a sulitól pár háztömbnyire. Gyönyörű tavaszi idő volt, és kezdett hatni a pálinka. Az osztálytársam elmondta, hogy a barátnője ejtette, a családja megőrjíti, és a suliban is basztatják. Az egyik lánytól azt hallotta, hogy én értek az ilyen lelki baromságokhoz (a fogalmazása alátámasztotta, hogy kell magyaráznom neki a véleményem), így megkeresett. Elmondtam neki, hogy ellentétben sok idegesítő ember véleményével, a családi köteléket nem kell elválasztanunk a racionalitástól. Ha egy családban problémák vannak, és nem gondolkodnak racionálisan, akkor el kell különülnie tőlük, meg kell tanulnia kizárni őket. Nagyon sokan, akik manapság nehéz helyzetben vannak, drogosok, kiskorú bűnözők, akik rossz társaságba kerültek szintén ezt tették, csak elcseszték. Egy szétzilált családért sokszor a legkisebb nem tehet semmit, és csak tűr és tűr, és a nyomás a végén megőrjíti. Sajnos vannak emberek, akik úgy vélekednek, hogy nem helyes ezeket a problémákat észrevenni, nem fair, hiszen neki hálát kell adnia a szüleiért, mert másnak még szülei sincsenek. Vajon azokról is így kell vélekedni, aki halálra bántalmazza a gyerekét, vagy lelki nyomorékot, roncsot csinál belőle?! Nem, nem kell. Tehát a mit tanácsolni tudtam neki, hogy kerülje a konfliktust a szüleivel, ne érintkezzen velük annyira, ha nem tudják megoldani a gondokat, vannak terápiák, és emberek, akik segíthetnek. A pálinka megváltoztatta a körülöttem lévő világot. Tompítani kezdte a kor szellemét a lelkemben. Átjárt valami bizsergető érzés, sokkal jobban esett létezni. A barátnőjével kapcsolatban elmondtam neki, milyennek kéne lennie mindkettőjüknek. Hogy kéne megérteniük a másikat, hogy tálalják a dolgokat, vagy milyen őszintének kéne lenniük a másikhoz. Mindketten emberek normális elvárásokkal és vágyakkal. Mindketten alakulnak, csiszolódnak egymás mellett. A baj az volt vele, hogy túl sokat gondolt a lányra, túlzottan ragaszkodott hozzá. Nem tudott távolságot tartani. Magamra emlékeztetett. Amilyen voltam, Azt mondta megy a busza, és majd folytatjuk a beszélgetést. Ráhagytam a dolgot.
Nemsokára egy hídon mentem keresztül. A híd alatt kellemes nyugalmat árasztó lakótelep terült el. Eszembe jutott milyen voltam egy éve. Aztán rájöttem, hogy milyen nap van. Egy éve beszéltünk először. Egy éve, ugyanezen a napon. Egy parkban találkoztunk, ahol volt egy csomó ember, de téged mégis olyan színesnek láttalak a többi mellett. Valahogy olyan más voltál. Aznap este írtam neked, és te visszaírtál. Azt kérdezted, hogy én is éreztem-e azt a valamit, miután elváltunk. Mindketten visszanéztünk a másikra, és én éreztem. Az elkövetkezendő pár hétben sokat találkoztunk. Mentünk a városban, azokat a macskaköveket koptatva, amelyeket most egyedül koptatok. Metróaluljárókban táncoltunk, és olyan szabadok voltunk, hogy szétszakított minket a belső agóniánk. A találkozásunkra fél hónappal csókolóztunk először. Azt hiszem szép pár voltunk. Azt hiszem a hitünk saját magunkban eltávolított minket egymástól. A házatok előtt álltam, mikor ezt gondoltam. Aztán elmentem a barátaimmal. Iszogattunk, megbeszéltük a holnapi utazás részleteit, aztán hazamentem. Otthon anyám elém állt, és azt mondta elválnak apámmal. Szenvtelen arccal közöltem vele, hogy tájékoztasson majd, ha meglesz, hogy mit terveznek velem, mivel ez eddig még nem történt meg. Ezt abból lehetett leszűrni, hogy nagyon bizonytalan volt, mikor beszélt. Még nem beszéltek meg semmi konkrét dolgot, csak hogy el akarnak válni.
Bementem a szobába, és eldöntöttem, hogy holnap nem megyek be suliba. Írtam a volt barátnőmnek, hogy egy éve volt, hogy először beszéltünk. Írtam még valami körítést, amivel tompítottam a levél tárgyát, amit túl irányítottnak találtam körítés nélkül. Fülhallgatót tettem a fülembe, és ellazultam. Pár perc múlva eszembe jutott a tanárom, és zokogni kezdtem. Másnap reggelre megbeszéltem a barátaimmal, hogy lógunk. Reggel elmentünk a suli elé. Fekete zászló, az ablakon keresztül pedig látni lehetett a mécseseket az előtérben. Elindultunk valamerre. Szerelmes akartam lenni.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése