Mosel- völgy, nappal

Mint szürke hullámdombok közt

megülő habtaréj,

a Mosel parti halmokon

megül a köd, a dér.

Elmosódik az ív, a szög,

kontúr és körvonal,

semmibe futnak az utak,

nyirkot cseppent a fal.

Leszakadó domboldalak

makacsul meredő

szőlőtőkéi közt megáll,

pihen pergő idő.

Ünnep fonódik rá, s a prés,

a csőkígyó leáll,

némává ájul a vidék,

fáradtan néz a vár,

az éji, báli fényruha

elkopott, tönkrement,

fényfodrát hajnal oltotta,

sötét, mint a kereszt.

A táj, mint náthás, vén hobó

az utcasarkon, vár

csöpögő orral, hogy újra

ringjon a pfalzi nyár.