2012. február 26., vasárnap

Az örökkévaló

with 0 Comment


A sötétség csendjének monoton zümmögésében, lassan lépkedett hatalmas alakja a hepehupás járda kificamodott kőlapjain.
Tonnás lépteinek nem volt hangja, testének körvonalait – ha lehet, még sötétebb árnyék lebegte körül.
Csak haladt előre, semmi nem merte feltartóztatni, meg ki is tehette volna, még a közelébe sem mert menni senki és semmi.
Egész teste csupa vizslató fej volt, mindent látott és hallott.
Időnként megállt, alakja hatalmasan nőni kezdett a sűrű felhők felé, míg karjával könnyedén elérte a holdat, ami kitátotta irdatlan száját, majd ismét kicsi lett, szinte eltűnt a lombok sötét árnyékában.

A házak, feketéllő ablakaikkal, dermedten álltak az éjszaka sötétjében, megmerevedve a rettenet súlya alatt. Az egész légtér megtelt a félelem nyúlós, láthatatlan jelenlétével.

Vajon hány arca van a halálnak, - kérdezte halkan egy lombok közé bújt madár.
Én már semmit nem tudok, - válaszolta a párja, aki minden ízében reszketett.
De nem kell ennyire félned, - így az első, mi olyan kicsik és jelentéktelenek vagyunk, hogy messze felettünk zajlanak a dolgok.
A jelenés ellépett a fa előtt, a két madár holtan fordult le az ágról…

Ez végzetes tévedés volt - suttogta a fűzfa, de legalább az utolsó pillanatig hittek az öröklétben. Én tudtam, hogy tévednek, de nem akartam szólni, nem akartam megmérgezni utolsó pillanataikat.
A hold kibújt a felhők sűrű fekete tömegéből és sápadt fénybe vonta a fűzfát.
Milyen kellemes ez a holdfény - sóhajtotta a fa, ezért szeretem az éjszakákat, csend, nyugalom, és sápadt halk fény. Békét, és gondolatokat támaszt féregrágta szívemben, kellemesen elandalít, segítve felidézni hajdani nyarakat, meleg nyári éjszakákat.
Levélkoronáját széttárva, békésen ringatózni, és halkan dúdolni kezdett.

A hatalom, távolodó alakja, már nem látszott a sötétben, csak érezni lehetett valami furcsa dermedtséget, amit úgy húzott maga után, mint egy végtelen hosszú palástot.

Lassan megérkezett a hajnal, feledtetve az éjszaka történteket. Minden újra élt és mozgott, a reggeli szellő üdén borzolgatta a fasor elgémberedett leveleit.
A járdán fekvő két madár, mindebből a feltámadásból, nem vett észre semmit.
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.