Buszon

Didergős reggeleken

gondolatom a buszon pihen,

utazunk…

peregnek a képek egymás után,

ahogy az ablak előtt a táj

rohan, s rohanok,

nincs megállj,

Furcsa arcok,

torz fejek,

reggeli 'épphogy csak ébredek'

ábrázatok pásztáznak végig,

vagy tán csak a semmit nézik,

mint ahogy én is,

csak lesek ki fejemből,

egy üresen kongó teremből,

hol csak saját visszhangom válaszol.

Most nem jönnek világmegváltó gondolatok...

Valahogy olyan őszi, tompa vagyok,

bennem is beborult,

akár kint a késő őszi nyomorult,

fáradt idő...

csak gyűri homlokomra a ráncokat,

s nem lejtek örömtáncokat

az élet szépsége okán,

a fásultság talán,

mi rányomja bélyegét e kopott napokra,

s karcolom rá az üres lapokra

gondolataim zagyván,

miközben ülök a buszon tompán,

utazom…