Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. február 19., vasárnap

Ne rémülj meg!

with 0 Comment


„Ne rémülj meg! Forgasd a dolgot, mint egy Rubik kockát. Biztos találsz egy vidámabb, színesebb oldalt is.”
Sokat gondolok erre. A napokban, hetekben, egyre többet.
Az egyik legjobb barátnőm mondta ezt sokszor, nagyon sokszor, folyamatosan a fejemben hallom – most már mondhatjuk, hogy évekkel ezelőtt meghalt, de még mindig noszogat.
Még felismerem benne a hangját, még az ő hangján szól. Emlékszem a hangsúlyra, hogy egy-egy szónak jellegzetes hangszíne van… Félek, hogy egyszer elkopik (főleg most, a nagy használatban, úgy ismételgetem akár egy mantrát), már csak az én gondolatomként dereng majd fel, míg végül teljesen eltűnik.
Ezekkel a szavakkal motivált, hogy megtanuljam a világot pozitív szemmel nézni – azt hiszem, tőle ered ritkán megingó optimizmusom. Mindig, ha valami rossz történt, vagy nehézségbe ütköztem, ő csak elmondta a varázsigét:
„Ne rémülj meg! Forgasd a dolgot, mint egy Rubik kockát. Biztos találsz egy vidámabb, színesebb oldalt is.”
És működött. Nem vált elcsépelt frázissá. Működött.
Könnyebb megbirkóznom a kihívásokkal, ha azokra színes fátyol borul. Jól esik másképp látni mögötte a világot.
Abba valószínűleg bele sem gondolt, hogy ez nélküle mennyire nehéz lehet, hogy csak az Ő szavai vezetnek el a megoldáshoz. Szeretném az orra alá dörgölni, hogy ez így mennyire nem fair… De tudom, hogy bosszantana, az a szemtelen, komisz mosoly, amit ez a szemrehányás az arcára rajzolna puszta elégedettségből.
„Látod?!... Nélkülem nem megy… Mindenki látja!” Az ő hangján hallom.
De talán csak ámítottuk magunkat. Átszínezzük a valóságot, mert így könnyebb elfogadni, fel se fogjuk igazán. Ez is egyfajta menekülés. És mikor megrémülök, rádöbbenek, milyen is az igazi világ. Mosolygó maszk nélküli, pucér, szürke valóság… És fáradtan valóban könnyebb ebbe beletörődni, és elfogadni, nem kedvünkre szépíteni…
De eközben már lázadom is. Nem csak magam, és a menekülő útvonal ellen, hanem mindenki ellen, aki erről meg akar győzni. Mert valahogy ezt a meztelenséget képtelen vagyok elfogadni. Összeférhetetlen ellentétként feszül nekem, így ez nem lehet az én valóságom.
„Ne rémülj meg…”
Látod?
De már a puszta gondolat is megrémiszt: sosem tudtam kirakni a kockát. Talán csak egyetlen oldalát… Egyet… egy azért mindig sikerült.
Működik.
Az egy pont elég.

Tűnődöm, mit mondana Petra ma? Mikor hiába próbálgatom a szivárványszín fátylakat, egyik sem illik a világra. Talán ez is egy nézőpont: világ szivárvány nélkül, világ nélküle.
Befolyásolhatatlan természeti képződmény.
Nincsen hatással rá a valóság torzulása. Csak olykor máshol ragyog fel.
De többnyire itt, nálam. Képességem van rajta keresztül látni a világot.
Mely tanult, és fejleszthető tudás. Kézzel fogható, átérzett, színtiszta valóság.
„Ne rémülj meg!”
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.