Sírva süvölt a siránkozó szél,
Szemembe szivárgó könnyet
Csal csontos karmaival hasítva,
Véghetetlen dervistáncba kerget
Millió jégtüzű kézigránát repeszt:
Atompernye finomságú hópelyhet,
Fehér tejködbe vonva földet-eget
Fojtva még levegőt venni se hágy:
Csendes pusztulásba Ő így taszít,
Míg terhe maga alá temet végleg,
A Hó súlya alatt szívem megtörik,
A tágas teret előttem elkendőzi,
Álmomat csak megfoganni engedi,
De magzatom zord fagya elveszi!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése