Világ

Mit mondhat a kérdő
a felkiáltó jelnek,
az esők maradnak,
a felhők peregnek,
vízköves lelkekbe
semmi sem fér,
csak a fagy lel helyet,
ha itt van a tél.

A padláson lomok:
haza, hit, szeretet
kifakultak,mint a
szerelmes levelek.
Aszalt szilva szívre
port hint a vén idő
nem kell a húsdarab,
nem kell a lüktető.

Almacsutka a lét
kihajítva repül,
az életkedv álmos
halálba szenderül,
álmában a kések
vérbe mosolyognak,
bíbort festenek a
fekete napoknak.

Ma már fáj a mosoly,
a kín ring, andalít,
az éjben egy angyal
szűköl és felvonít,
Isten, és öröklét
feketében járnak,
kígyó sziszeg átkot
a vén almafának.