2012. március 5., hétfő

Hol van Anna?

with 0 Comment


Lássuk csak! Ismételjük át!
Töröm a fejem. Járkálok. Nyugtatni próbálom magamat ma délután. Egyáltalán annyira, hogy gondolkodni tudjak, higgadtan. Tanácstalanul keringek a nappali és a konyha között. Időnként tárgyakba ütközöm, olykor beléjük rúgok, most nem érdekelnek. Egyébként is: a rend-fogalom csak illúzió, ha gyermek van a háznál.
      Hol vagy Anna? Hol lehetsz, te kicsilány?
      Próbálom számbavenni a lehetőségeket.
      Délelőtt játszani indultál a parkba...
      Irez, a szemközt lakó kisfiú, még vissza is integetett, miközben zöld-piros labdáját pattogtatta, odadobta Annának, ő vissza. Néha csak a sövénynek célozta, onnan nem esett a kezébe, nem is pattant el sehova, de jót vigyorogtak rajta. És önfeledten csevegtek, míg játékos alakjukat végül elnyelte a közeli utcasarok. Bíztam benne, hogy mint mondta a lurkó, az anyja kinn lesz velük, nem veszhetnek szem elől…
      – Apa, szejetlek – ezt mindig annyira édesen tudja selypíteni, a lekenyerezés művésze a kisasszony. Kis cserfes csellengőm.
      Nem először tűnt el. Csupán órákra teszi, de az idegbajba kergeti az embert. Volt, amikor csak parkszéli csaholókat ment simogatni, mert – megéreznek –, szokta suttogni, mikor a kutyákról mesélt csillogó, kék szemekkel. Aggódó intelmeimre csak másodpercekig figyelt. Látszott rajta, hogy gondolatai másfelé repdesnek.
      Aztán került már elő a parti halpiac kofáinak kíséretében. Solange, a pirospozsgás, telt asszony mindig észrevette, ha feléjük tévedt tengeri herkentyűk kutogatása közben. Fülön csípte a kis vadócot – inkább én, mint a rákjaim csípjék meg – szavajárásával felmarkolta, körbenyalábolta a leányt, és halszagú csókokkal halmozta el az orcáját. Nem eggyel, és nem is kettővel.
      Igen, csak egy pillanat műve volt. Irez anyja ezt már nálunk hadarta – idegesen tépdesve fekete, egyenes szálú hajtincseit –, hogy csak pár másodpercig telefonált. No persze. Szeme sarkából ugyan érzékelte a töpörtyű alakok közt szálldosó labdát, magát a mozgást, ám mire tudatosult benne, hogy egyszülött fia mintha egy láthatatlan adogatónak ejtené, majd kapná tőle vissza a játékot, fejét odakapván már csak a futva közeledő csemetéjét látta. A kislánynak nyoma veszett.
      Isabelle-t frissen forrázott matétea mellett csillapítgattam, de jómagam sem tűnhettem túlzottan csigavérűnek. Megígértem, hogy bekapcsolva hagyom a mobilt, és persze, értesítem, ha változás történne.
      Most megyek a parkba, nagynénjét is felkeresem az Avenue de St. Martinon – jól fog esni egy fekete a Café Pausában –, s ha elő nem kerül, a Colonia Nicolo felől végigvizsgálok mindent, akár a kikötőig is.
  
  

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.