Tücsökzene

Dögletes forró nyári hőség, ami földhöz vág mindent, ami él. De a késő délután, megkegyelmez a még élőknek, a közelgő szürkület enyhet hozó köpenyével betakarja a kiégett füvet, az ernyedt lombú fakoronákat.

A hőségtől kimerült világ, ájult szendergése lassan oldódik.

„Hol vannak a katonák”- kezdte dúdolni, a hátán heverésző tücsök.

Mi az? Megőrültél- kérdezte elképedve a mellette heverő társa.

Ezt fogjuk sötétedés után hegedülni- mondta az első, mert játszhatnánk mást is, de máshoz nincs kedvem.

Fura, hogy minden alkalommal születik egy hasonló dal, és mindenki tudja, hogy hol vannak a katonák, és nagyon megráz mindenkit a valóság, és akkor is csinálnak olyasmit, amitől eltűnnek a katonák…

De miért foglalkozol te a katonákkal- kérdezte a meglepődött.

Mert ha a holdfogyatkozással foglalkoznék, ugyan ezt kérdeznéd. Amúgy végiggondoltam, milyen lehet meghalni egy ügyért, amiről később kisül, hogy nem is volt ügy, na meg a katonáknak ráadásul nem is volt hozzá semmi köze.

Aztán dísztemetés- sortűzzel, tábori mise, és akit megtaláltak a romok között, azt zászlóval letakart koporsóban eltemetik.

És tovább?- kérdezte a beszélgető társ.

Nincs tovább- válaszolt a heverésző, felszállnak a mennyek országába, az árvákat és özvegyeket megajándékozzák élelmiszerjegyekkel, meg jó szóval, és máris készül a következő balhé, és kezdődik elölről a bál.

Ez, sokaknak marha nagy bót, csak az harap a szappanba, aki katona.

De nem járhat jól mindenki, ez mindenre érvényes, nem tudom miért vagy ezen meglepődve- szónokolt tovább a heverésző, és nyomatékot adva igazának, felült.

Hát azért különös, hogy ez a baromi hőség, ami ma volt, ez megbuggyantotta az agyadat.

Miért gondolod? – így a fekvő.

Mert ezen a katonadolgon agyalsz, holott téged ez semmiféle értelemben nem érint.

Tévedsz barátom, engem minden érint, amiről úgy döntök, hogy érint.

Amúgy egy ilyen nap után, itt a fakéreg alatt, miért kéne nekem folyton bölcseket beszélni?

Én csak egy tücsök vagyok, és az összevissza locsogás pihentet.

Márpedig engem ez inkább érint, mint a te véleményed.

Minden alkonyatkor, itt az erdő szélén üldögélve, végignézem, hogy miként jön lassan az éjszaka, nedves, álmokkal telt gőzeivel, végig a réten át, az erdő törzsei felé.

Már úgy unom, mint a fene.

Ez a Marléne szám, a hol vannak a katonák, ez fenemód eltalálta a lelkemet, sokkal jobban izgat, mint az érkező éjszaka, ami már a könyökömön jön ki.

Ilyen alapon, foglalkozhatnál akár a Titanic katasztrófájával is- szólt a társa.

Hát persze, akár a Gömbös Gyula szobrának felrobbantásával, de sem a vízhez, sem a szobrokhoz nincs közöm.

Gondolj bele: A szél, nem téma. Az orkán viszont igen, mert hatalmas, és pusztító ereje kicsavar fákat is. Olyan méretű és durva a pusztítás, ami sokszor maradandó következményekkel jár, és vétlen életek kioltását eredményezi.

A lélektelen, tömeges pusztítása a rémisztő…

Nnna…Ilyen a háború is.

Ezért a folyton visszatérő dallam az agyamban, mert a katonák végeláthatatlan tömegéből, csak a fegyelmezetten sorakozó végeláthatatlan sírkeresztek maradtak, amiket idővel ellep a gaz, és az új generációk, a maguk kreálta háborúkkal lesznek elfoglalva, elfeledvén azt, amit elnyelt a természet.

Persze ennek is megvan a maga monotóniája, de mire megunnám, mint az éjszaka jövetelét, már régen nem leszek.

Hát hol leszel?- kérdezte a döbbent bogár.

Hogy te mekkora marha vagy!- így a szónok, hát hol a francba lehetnék, hát ott, ahol a katonák.

De hagyjuk, ez neked magas, és csak felbosszantasz vele.

Na, már ránk ereszkedett az éjszaka. Kezdhetünk hegedülni.

és felcsendült a tücsökzene, amit már várt az erdő.

„Hol vannak a katonák”

Akkora átéléssel játszott, hogy végigkúszott a sötétben álló törzsek között a fájdalom.