Udvarvégi lak

A ganédomb mellett, a porta végén,
a nagy természet várta, s hagyta békén,
az utcafrontról ide be se láttak,
de friss-meszelten része volt a háznak,
s hogy időt bírva legyen titkok őre,
kemény akáclap fogta ölelőre,
és mintha vége semminek se volna,
úgy hátrált be az udvarvégi sorba,
az oldalában fejetlen szög állott,
ott függődtek az újsághasogások,
a kert felől a léckerítés védte,
a deszkarések kiszöktek a szélbe,
s csak őrizgette hangtalan a titkát,
mert szükség volt, hát sóhajok se szidták,
hisz nyirkos ölén, átfagyott telente
a legnagyobb hideg ült reggelente,
s nem időzött a napégette nyáron,
csak kilódult rajta az Isten áldjon,
másvalamire egyébként se kellett,
csak tette dolgát egy szem gondja mellett,
és öregedve is tűrte a vétket,
hogy angolul egy árva szót sem értett.