2012. május 6., vasárnap

Szürreális félpercesek 11.

with 0 Comment


1

A rendező szerte a lakásban felállítja kis csapdáit: mindenhonnan légypapír csüng a plafonról, de hát nem is légypapírok ezek, ha közelebbről megnézzük, látjuk, hogy felakasztott filmszalagok. Hamarosan aprócska színészek akadnak beléjük, vergődnek a ragadós filmkockákon mint az életükért küzdő bogarak.
- Micsoda film lesz ez! - kiált a rendező, s izgatottan feltekercseli a sok celluloidot.

2

Egy eldobott cirkuszi belépőből óriás sátor nő az utcán: a város megtelik bohócokkal, fehér lovon egy akrobata lány robog át a piros lámpa alatt. A székekből kinőtt közönség, kezdődik a műsor: égő karikát gyújtanak, s hirtelen minden tekintet rám szegeződik. Pedig én itt csak néző vagyok. Mégis, a várakozás tekintetükben: mikor ugrom végre át? Én pedig várok, hátha kialszik a tűz. De a karika lángol a végtelenségig.

3

Cellámból kitekintve fegyőrömet látom: rabruhát visel, mint én, s háttal áll, a saját rácsain néz keresztül az ő fogvatartójára, akiből csak egy fekete-fehér csíkos foltot látok. Végtelen börtön ez itt, s úgy beszélik, az utolsó fegyőr titokban becsúsztatott egy kulcsot, amiről nem tudjuk, vajon melyikünk zárját nyitja. Így hát kézről kézre jár, s hogy idáig még nem ért, mutatja mekkora ez a hely.
Talán el is kopik az a kulcs, mire idejut - ha egyáltalán idáig kell jutnia. S ha nyitja is az én zárkámat, azzal is mit érnék? Egyetlen cellával kerülnék kijjebb.

4

Akárhová megyek, mindig magammal cipelem a hátamon kincsesládámat. Bár kulcsom az nincs hozzá, elhagyni mégsem akarom, hiszen ki tudja, miféle gazdagságot rejt a láda, amit elherdálni hatalmas vétek lenne.
- Teli lehet arannyal! - így biztatnak mindig mások.
- Ezüst, ékszer, vagy pénz - ismétlik folyton.
Csupán éjszakánként, amikor álmatlanul rázogatom, tűnik úgy, egyedül a keresett kulcs csörömpöl benne.

5

Göthös ló fekszik az ágyam alatt. A bordáira rászáradt a bőr, szeme fehérlő bogártojás. Alig hallom a kicsüngő nyelvét körbedongó döglegyek zúgásától: - Készen állok kisgazdám, hogy álomföldre vágtassak veled.

6

Reggel ajtót nyitsz a csengetésre. Egy köteg halat találsz a lábtörlődre dobva, a hatalmas heringeket valami ócska zsineggel kötözték össze. Az újságot vártad, de közelebbről nézve a halak pikkelyein felfedezed a napi híreket. Politikusok mosolyognak rád domborodó hasukról, a farokuszonyukon idegen országokban kilőtt rakéták fekete-fehér fényképe látszik.
A halak még élnek, hatalmas, kör alakú szájukkal egyre csak tátognak, és ahogy a szemedhez emeled az egyiket, akár egy távcsövet, az állat belsejében végre felfedezed a sportrovatot is.

7

A szobrász hatalmas kőtömböt talál. Egy szobrot lát benne, azonnal a műtermébe viteti, és hozzálát a kiszabadításához. De valahányszor belevés a kőbe, elbizonytalanodik, le kell tennie a vésőt, annyira remeg a keze.
Várnom kell, dönti el végül, és az elkövetkező hónapokban, években csak figyeli a műterem sarkába állított sziklatömböt. Végül idős korában úgy dönt, hogy nem halogatja tovább a szobor kiszabadítását.
Az utolsó vésőütés után holtan bukik saját sírkövére.

8

Egy rosszul sikerült tréfa: Kitalálod, hogy megleped önmagad. A saját hátad mögé somfordálsz, és megkocogtatod a válladat, készen rá, hogy a frászt hozd önmagadra. Legnagyobb meglepetésedre azonban nem te vagy, aki ekkor hátrafordul és rád néz, hanem valami idegen fickó, és már készülnél neki mondani valamit, talán elnézést készülsz kérni, de elakad a szavad, amikor egyszer csak azt érzed, hogy valaki hátulról finoman megkocogtatja a válladat.

9

Olykor aprócska repülőgép érkezik a semmiből - akkora mint a körmöm - és körberöpködi a fejem, mint valami idegesítő légy, hogy aztán egyenest berepüljön a fülemen, és leszálljon dobogó szívemen. Hallom, ahogy odabenn egy izgatott turistacsoport kiszáll a járműből és már kattogtatják is a fényképezőgépeiket, mutogatva egymásnak a szívemben képződött szakadékokat. Egy idő után a pilóta figyelmezteti őket, hogy szálljanak vissza a gépbe, mert kiszámíthatatlanok a viharok errefelé.
A repülőgép kirepül a fülemen, és én arra gondolok, jó lenne, ha velük tarthatnék. De tudom, hogy ez lehetetlen. A tériszonyom lent tart a szakadékok mélyén.

10

Amikor két ember megfogja egymás kezét: az egyik csuklóján aprócska gazella pihen, nem, nem is pihen, legelészik, de ezt egészen nyugodtan teszi. A másik tenyerén jól láthatóan egy aprócska oroszlán sündörög, körbejárja a csuklót, néha felkaptat a könyökre és a pofáját sütteti. Amikor ez a két kéz egymáshoz ér, kezdetét veszi a vadászat. Hamarosan vércsepp csöppen az ujjak találkozásánál, melyek fogatában egy ragadozó falja épp zsákmányát.
Apró bizsergést éreztem, ahogy megfogtad a kezem, mondják majd egymásnak a kézfogók, és aprócska vércsíkot húzva maguk után elindulnak az utcán.



0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.