Ahogy az év végén és/vagy különleges alkalmakkor,
jelentős változásokkor lenni szokott, összegzünk!:)
jelentős változásokkor lenni szokott, összegzünk!:)
Kezdetek
Közel 3 éve, 2009.
szeptemberében alakult meg a tanítványi láncolat irodalmi műhely.
Akkor még Parampara-TL vers- és egyéb művészeti klub néven
futott. Innen származik a rövidített elnevezés: P-TL klub. A
„Parampara” szó egy szanszkrit kifejezés, azt jelenti: a tanítványi láncolat.
2010. márciusa környékén lett magyarosítva a klub elnevezése, később így szerepelt: a tanítványi láncolat irodalmi klub. Ennek ellenére a régi
tagok közül sokáig legtöbben még a P-TL klub, később pedig csak
simán a Láncolat kifejezést használták/használják a műhelyre.
IWIW korszak
A műhely anno egy
vers- és művészetkedvelő baráti körnek indult, első formátumában az iwiw
közösségi oldalán, azzal a szándékkal, hogy legyen egy olyan közösség, ami olyasmit
valósít meg, amivel korábban a legtöbben – a gyakorlatban is megvalósult
formában – nem találkoztunk, sajnos: egyszerre alkosson, igényes, hozzáértő –
vagy ha, amatőr, akkor tanulni, fejlődni vágyó –, de ugyanakkor egymást
támogató, baráti hangulatú közösséget.
NING korszak
Valós indulását
én az önálló weblapra költözéstől számítom, amely talán úgy 12 taggal indult. A
műhely, kezdetben egyszerűen annyiból állt, hogy – az irodalom kapcsán – az
interneten megismert barátaimat meghívtam egy közös oldalra, ahol megosztottuk
egymással műveinket és véleményt cserélünk azokról, beszélgettünk az
irodalomról, a művészetről stb. Aztán szép lassan, ahogy az internetes
ismeretségeim száma növekedett, így a meghívott személyek és újdonsült tagok
száma is. Mindazonáltal, ebben a kezdeményezésben sosem a taglétszám növelése volt a cél
– a tagok minden esetben meghívás alapján jöttek az oldalra –, 2010. március
végén mindössze olyan 45-n voltunk.
Műhelyünk 2009. novembere óta önálló irodalmi folyóiratot is működtet. A folyóirat tartalmát kezdetben a műhelytagok műhelyoldalon megjelenő írásai, illetve vállalkozóbb szellemű és kiemelkedő műveket hozó tagjaink cikkei, novellái, versei, esszéi stb. adták, mára József Attila-, Radnóti-, stb. díjas szerzőket is szerepeltet, számos szakmai elismerést, méltatást kiérdemlő, népszerű lap lett. A folyóirat első változatában kizárólag elektronikus formában működött, önálló weboldalon jelentek meg tartalmai. Neve először Kelet-re, majd Comitatusra változott.. Első „teljesértékű”, önálló kiadványa Comitatus 1. periodika néven megjelent, 2011. október elején napvilágot látott összeállítás. A folyóirat szerkesztői feladatait korábban Antal József, Paszternák Éva, Beri Róbert, Nyírfalvi Károly és Szinay Balázs látta el, jelenleg Beri Róbert és Szinay Balázs képviseli.
2010. márciusában újabb,
korábban ismeretlen tagjelöltek meghívására került sor. Ennek köszönhetően a
taglétszám egy-két hónap alatt megkétszereződött, majd megháromszorozódott.
A műhely 2010.
júniusában adta ki első antológiáját Amíg a készlet tart! címmel, melyben addigi tagjaink válogatott
versei szerepeltek. Az antológia létrejöttében rajtam kívül Ország Balázs és
Antal József vállaltak kiemelkedő szerepet. Előbbinek az antológiában szereplő
művek összegyűjtését, utóbbinak a korrektúrát köszönhetjük. A műhelyről és a
kiadványról a megjelenés után nem sokkal rádióinterjú is készült az EPER
rádióban.
Oldalcsapat:
Szinay Balázs - klubvezető
Szabó Ildikó - vezető helyettes
SOCIALGO korszak
Oldalunk finanszírozási problémák miatt szerverváltásra, költözésre kényszerült.
Második, Különszám című
vers antológiánk hivatalos megjelenése 2010. december közepére esett volna, ám
mivel a nyomda hamarabb elkészült vele, így már novemberben elérhetővé vált.
Ebben az előzőhöz hasonlóan 22 szerző válogatott művei szerepelnek.
2010. júniusa óta
találkozóink szinte folyamatossá váltak. Első ízben Marczinka Csaba tagunk
zenés irodalmi estjének apropóján találkoztunk, később antológiánk Budapesti bemutatója adott erre indokot. Harmadik találkozónk Kaposváron került
megrendezése, szintén az antológia bemutatásának céljával. Ezt követte még egy
Radnóti est, ahol Kiss Magdolna Tünde tagunk volt az előadó, V. találkozónk
megrendezésére pedig Szolnokon került sor, ahol Holcsik Szabolcs volt
vendéglátónk. Ezeket az alkalmakat egy kisebb szünet követte és a találkozók
tematikája is átrendeződött.
Második nagy
nyitásunk a szélesebb „közönség” felé a 2010. szeptember közepén
meghirdetett Szerelem témájú verspályázat volt, ami nemcsak a műhelyoldalon került meghirdetésre és sok új érdeklődőt hozott. Később
meghirdettük második verspályázatunkat is Elmúlás témakörben
(2010. november), majd ezt követte egy Műelemző (2011. január)...
Oldalcsapat:
Szinay Balázs - klubvezető
Szabó Ildikó - vezető helyettes
Bata Gergő - szerkesztő / admin
Buhalla Gyöngyi - szerkesztő / admin
Holcsik Szabolcs - moderátor
Lőrincz Lejla - moderátor
Hornyik Anna - lektor, kritikus (prózák)
Pálinkás Imre - kritikus (versek)
BLOGSPOT korszak
(Itt szintén finanszírozási probléma miatt újabb szerverváltásra kényszerültünk.)
...és egy vegyes (Három az egyben) pályázat (2011.
április), melynek eredményeként megszületett első, Hangadó című hangoskönyvünk.
A műhelyről és az
akkori tervekről 2011. márciusában ismét műsor készült az EPER rádióban.
Az oldal 2011. júniusában készítette el első Hangoskönyvét.
Legfrissebb
kiadványunk a Comitatus 1. periodika néven megjelent,
2011. október elején napvilágot látott összeállítás, mely folyóiratunk
anyagaiból válogat.
E mellett a műhely jó pár tag kötetének kiadását támogatta kiadási ügyintézéssel és/vagy
szerkesztői munkával.
2011. májusától az oldal felhasználói kritikát is kérhettek műveikre hozzáértő, segítőkész
kritikusoktól, így részleges profilváltásunk okán titulusunkat klubról műhelyre változtattuk, illetve ezt egészítette ki az élő Versműhely rendezvények sorozata, melyeken a résztvevők személyes kritikát kaphattak műveikre. Az oldal verskritikusai Nyírfalvi Károly, Faragó Priszcilla és Faragó
Eszter, novellakritikusa pedig Hornyik Anna és Tomor Gábor volt. Ez a lehetőség 2012. májusában megszűnt, műhely jellegünket azonban megőriztük.
2011. decemberében hirdettük ki A száz könyv című esszépályázatunkat, mely a műhely történetének egyik legnépszerűbb, legnagyobb publicitást kivívó pályázata lett. Szerepelt gimnáziumi feladatként is, neves támogatót járultak hozzá felajánlásaikkal.
Ezt követte 2012. januárjában a Megújulás című pénz-fődíjas verspályázat.
Jelenleg két pénz-fődíjas verspályázathoz kapcsolódik a nevünk Ez is elmúlik egyszer... (verspályázat) és Esszépályázat Weöres Sándor Ars poetica című költeménye nyomán címekkel.
Oldalcsapat:
Szinay Balázs - főszerkesztő
Nyírfalvi Károly - verskritikus
Faragó Eszter - verskritikus
Faragó Priszcilla - verskritikus
Hornyik Anna - prózakritikus
Tomor Gábor - prózakritikus
Jelenleg:
Szinay Balázs - főszerkesztő
Riba Ildikó - szerkesztő / admin
Bata Gergő - szerkesztő / admin
A műhely több alkalommal küzdött forráshiánnyal,
ezért weboldala költözésekre kényszerült. Mindeközben igyekezett folyamatosan fejlődni és megtalálni hasznos,
kitartó, értékes, érdeklődő, tanulni vágyó tagjait, illetve munkatársait. Ez
utóbbi törekvéseket véleményem szerint mostanra siker koronázza az oldal jelenlegi csapatával.
A műhely legforgalmasabb időszakában 450 taggal
rendelkezett, mindazonáltal a gyakorlat azt mutatja, hogy kisebb létszámú,
stabil csapat mellett hatékonyabb, hasznosabb, eredményesebb munkát tudunk
kifejteni. Így a jövőre vonatkozóan is ennek az irányvonalnak a követését
tartom előnyösnek. Az ideiglenes célok között többször szerepelt más
portálokkal, kezdeményezésekkel való együttműködés, ám idáig ezek nagyobbrészt
meghiúsultak, elsősorban azért, mert a műhely számára nem jártak volna
értékelhető előnyökkel, eredménnyel.
Reméljük a jövő további sikerélményeket és
hasznos időtöltést hoz!
Köszönöm mindenkinek a műhelybe fektetett
munkáját, az egymásra szánt időt és energiát!
Aki képekben is visszakövetné az eseményeket,
az itt megteheti:
Aw, this was a really nice post. Finding the time and actual effort to create a superb article… but what can I say… I hesitate a lot and never seem to get anything done.
VálaszTörlésMy web blog - how to get pregnant