Istenszerelem
Az Istenmegvalósítás legmagasabb
szintje nem a kölcsönös szeretet, hanem a szerelmi viszony. Azok, akik csak a
materializmus szűrőjén keresztül képesek szemlélni (és nem látni) a
jelenségeket, ebben éretlen túlzást éreznek, aki viszont már volt szerelmes,
pont az ellenkezőjét látja. Ő tudja azt is, hogy a szerelmi viszony
páratlan élménye nem a szexualitás, hanem a tánc. A szerelmes elfogadja Isten
felkérését és táncol az Istennel. Lelke könnyekbe borul, elméjét a szerelem
eksztázisa ringatja révületbe.
***
A rásza tánc
…Ilyen tehát a tánc az Istennel.
Tiszteletteljes, ártatlan, titkos, finom és vidám. A rásza tánc a beavatottak
tánca. Beavatott pedig az lehet, aki átadta magát az Istennek és akit az
menedékébe fogadott, tehát kegyelemben részesült. Az isteni tánc nem
köthető helyhez és időhöz. Aki Istennel táncol, az állandóan a lelki világban
van, mégha külső szemmel úgy is néz ki, mint egy átlagos ember. Lelkében tűz
ég, szívében a zenét hallja. Szüntelenül társulásra vágyik. Kapcsolatra a magasztossal.
Eszét veszti, hogy aztán átadhassa azt a lelki érzékelésnek, majd megjelennek
rajta az eksztázis szimptómái.
***
Szerelembe esni a mindenséggel
A szerelmi együttlétben megszűnik
a kettő, a kétfajta minőség és egyedül a mennyiségi tényező válik lényegessé,
ahogy az eksztázis érzése fokozódik. Az isteni táncban az egyéni lélekszikra
kiszakad a relatív létből és belezuhan az öröklétbe, szerelembe esik a
mindenséggel. Szíve reszket és elönti a szolgálat természetes hajlama.
***
Isten könyörgése
Isten könyörgése felénk mindig
sokkal kifejezőbb és elkeseredettebb, mint a miénk felé, mivel ő valóban képes
az együttérzésre. És távol áll az igazságtól az, aki a transzcendens
szolgálatában terhes szolgálatot lát, ugyanis Isten szolgálata a legmagasabb rendű
önszeretet. Isten nem azért akar visszavezetni magához, hogy őt szeressük,
hanem azért, hogy mi legyünk szeretve. Szeretetlenségünknek feltételeket pedig
nem ő szab, hanem egész egyszerűen mi.
***
Ki kész meghalni?
„A te akaratod legyen meg és ne az enyém!”… Aki ezt ki meri
mondani, az kész meghalni is, mivel nem akar beleavatkozni a létezés menetébe,
pusztán elfogadja azt és tudja: minden úgy jó, ahogy van. Lelkében (és gyakran
szeméből is) örömkönnyek szakadnak, eksztatikus szeretet él át. Olyanfajta zokogás
ez, ami már a nevetés legfelsőbb szintje után következik. Révület.
***
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése