Jézusom! sikoltanék,
de hang nem jön ki torkomon,
csak némán tátogok.
Sűrű sötétben minden fa egyforma.
De a már nem tétlen lelkek, erdő szélén,
alagút végén, hozzák a fényt,
mi már nem tétova.
Egyedül nehezebb küzdeni...
Mintha nem lennének barátok,
kik oldhatnák a sáncot,
a feketeséget, hogy helyet adjanak
a gondviselésnek!
Kiforgatott, ám átgondolt szavak,
de a lényeg ez...
el kell hagyni, mi megmételyez!
Nézd mily hívogató a fény...
indulj el hát felé, s ne nézz vissza többé!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése