Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. május 22., szerda

A következő élet álma

with 0 Comment


A következő élet álma
„Nem akkor kezdődtem, amikor megszülettem, sem akkor, amikor megfogantam.
Folyamatosan növök, fejlődöm megszámlálhatatlan milliárdnyi ezredéven keresztül...az összes,
előző énemnek megvan a hangja, visszhangja és súgása bennem...óh megszámlálhatatlanszor
fogok még újraszületni.”
— Jack London
Öregasszony nehézkesen elcsoszogott a terasz végében álló kutyaólhoz, lehajolt és beleöntötte a kutyatálba, a lelkesen ugráló kutya vacsoráját. Megsimogatta a boldogan lefetyelő eb széles hátát, és szép komótosan visszaballagott. Az ajtóban megállt, kibámult az esti sötétségbe, szeles téli este volt, a távolban kutyák ugattak, a fogyó holdat felhők takarták. Gondosan bezárta az ajtót, hangos csörömpöléssel rakta le a mosogatóba az edényt. Bebaktatott a fürdőszobába, leült a székre és nagy ügyel bajjal levetkőzött, gondosan összehajtogatta a levetett ruháit, megmosta a maradék fogát, a fürdő ajtajában megállt és azon morfondírozott, hogy valamit még akart… a fejéhez kapott, aha, a lupé kéne még. .
Nyögdécselve befeküdt az ágyába, a plafont bámulva elgondolkodott a halálról, minden este gondolt rá lefekvéskor, mert álmában szeretett volna áthajózni a holtak birodalmába, mint az apja, akinek megadatott ez a kiváltság, de tudta, hogy ez ritka ajándék, talán csak az igazán jó emberek jutalma ez a sorstól. Nagyon vágyott igaznak hinni a reményét, hogy amint meghal az ember, a lelke máris egy újszülött kicsi testét veszi bérbe egy emberi életre. Ki tudja ezt, és tovább nézte a plafont kétkedőn. Kint egyre jobban erősödött a szél, már behallatszott a szobába is a szélcsengők csilingelése. Nem is lenne rossz újraszületni, de nem ide, hanem egy nyüzsgő, kellemes klímájú, tengerparti város, hatalmas hegyekkel övezve, pont megfelelne az elképzeléseinek. Mondjuk valahol Dél-Amerikában, vagy Ausztráliában, igen ezekre helyekre vágyott mindig, ha a következő életében teljesülhetne, máris örömmel halna. Na de erre még senki sem adott garanciát. Porból lettünk, porrá leszünk! Hát ez olyan lehangoló, így nincs sok kedvem a halálhoz, gondolta. Furcsa ez az egész, mert a testünk hétévente megújul, egyetlen sejtje sem a régi, csak az énünk tudata marad örök, nem változik. A testünk a fiatal rugalmasságát az idő haladásával teljesen elveszti, vén szipirtyókká leszünk, de a lelkünk, az fiatal marad.
Azt mondják, hogy azokkal az emberekkel találkozunk, akiket ismertünk, pontosabban, akikhez nagyon közel álltunk. Eszébe jutott az első házassága, ködös emlékei voltak már csak róla, azokat is megszépítette a távolság. Igen, jó lenne újra élni az életet vele, de most már a teljeset, nem csak azt a kurtát.
Nehézkesen elfordult, megigazította az olvasáshoz a kislámpát, feltolta az öreg szemüvegét az orrára, és a lupé segítségével olvasgatott néhány oldalt, de hamar elálmosodott. A nagyító halk koppanással a szőnyegre hullt, a könyv ráborult az arcára, alatta csendes horkolással mély álomba merült. Kint orkánerejű szél cibálta a fákat, a szélcsengők hangját elnyelte az üvöltése.
Egy erős áramlat lerántotta a mélybe, fuldoklott, majd újra a habok fölé emelte a következő hullám, a part felé igyekezett hasztalan, ott egy hatalmas vaskapu állt, és egy ismerősnek tűnő, rendkívül magas férfi állt egy botra támaszkodva, és várt. Rá várt, érezte, és tovább küzdött a hullámokkal. Amikor egy irtózatosan nagy hullám a mélybe taszította, úgy érezte szétrepedt a tüdeje, hirtelen csend lett, úgy hitte, hogy kidobta a víz a partra, de minden ízében remegve látta fentről, a víz mélyén ringó élettelen testét.
Ebben a percben Dél-Ausztrália tengerparti városának, Adelaidé kórházának szülőszobájában, egy csepp kislány hangos sírással adta tudtára a világnak, hogy megérkezett. A család boldog volt, a gyermek szép és egészséges, az élet csodálatos.
Hidegen csurgó esőben áll a postás a ház előtt, hiába csenget, csak a kutya ugat dühödten. Bedobja az értesítést, elindul a szomszéd házhoz, hogy megkérdezze mi történt a nénivel.
Sok-sok év elmúltával, két öregember üldögél a padon, nézik az óceánba hulló napot, mindketten ugyanarra gondolnak, a boldog, de gondokkal tarkított hosszú együtt töltött életükre, az egyre távolodó ifjúságukra.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.