Delfingyerek-ének

(csalafinta mesék 3.)

... Hogy a róka koma miért is járt arra,
amerre a madár sem jár, csak a csúf boszorka,
ma sem tudom nektek elmesélni, sajnos,
de várjatok türelemmel, ígéretem tartom.

Az összes többi turpisság még maradjon a titkom,
most a kicsi delfingyerek, messzi tengerparton
várja, hogy a történetét végre elmeséljem:
hogyan lopott vacsorához sajtot az egérnek.

Hogy ma végre delfin-nap van, adja át, ki hallja!
Nézzétek el, hogy meséim zöme csalafinta,
s hogy unalmas néha már a jegesmedve-nóta…
aki hozzám mégsem hűtlen, rálel új titkokra.

Először is elmesélem, hogy a tengert lakva
éli boldog életét minden delfin fajta.
Gyógyulást és energiát áraszt, s kedves hangja
elárulja, hogy ő bizony tengeri angyalka.

Aki vele érintkezik, s meg is simogatja,
mosolyogni, nevetni fog, s a delfin úgy fogadja,
mint önzetlen barátságot: rögtön viszonozza
- hálából a betegséget, félelmet gyógyítja.

Megérzi, ha lelkünk fáradt: csak „letapogatja”,
s barátságos közelsége máris meggyógyítja,
reménytelen, sötét bajok forrását apasztva:
arany fénnyel bevon minket e vízi angyalka.

Szárazföldi állat volt, így szól a legenda,
s hogy Apolló emelte őt föl a Parnasszusra.
Halál fia lett mind, ki éltét kioltotta,
mondák őrzik  titkait, s a görög Delphoi Jósda.

De  hogy régi ígéretem is valóra váljon,
tudom, szólnom kéne végül a sajtos vacsoráról...
Hm…,  hát ahogy ismerhettek, csalafinta nóta
kerekedik meséimből hosszú évek óta…

Nézzétek el most is nekem… - mert… a kis egérke,
alig, hogy a tengerpartot futtában elérte,
úgy megijedt ott a hullámok zajától,
hogy el is ment a kedve a sajtos vacsorától…!

Így esett a delfin-eset, és hát az ígéret
maradjon legközelebbre, s nehogy azt higgyétek,
hogy majd végül elfelejtem legújabb mesémet
- legfeljebb majd lop a macska sajtot az egérnek!

(A kép: Enyingi Lilla alkotása (SZÍN
-VONAL Alapfokú Művészeti Iskola, a verses mese a WWF örökbefogadási programjait támogatja)