Lélekfüstölgések

(fantasy)

Vállamra borult a langyos alkonyat
míg ültem a láthatatlan víz partján -
felettem elszállt egy kósza gondolat
mely fürgén suhanva sebezte karmám.

Élesen szúrt belém, jajszavam sírtam
majd felemelt fejjel néztem az eget -
azon keresztül eszméltem fel kínban
hogy belém magvadat mily módon veted.

Szikrákat öklendett a szurtos magány
földmécsest lobbantott Isten haragja -
antracit tündöklés villámló karján
szólítottam ajkam bársony szavakba.

Csak sodor, sodor magával az Élet...
a partról átnéztem a nyugodt Sorsra -
ő kibékült velem, nem képzelt rémet
talán mégsem lett lelkem belefojtva.

Csihadt a vészjel zabolátlan széllel
összehúztam kendőm a nyakam körül -
lásd, a rög alól színes Öröm kémlel
egyéb se mozdul...míg a Remény röpül.