– Gól! Gól! – üvöltözik a férfi, miközben óvatlanul lötyköli ki sörét a drága perzsaszőnyegre.
– Jaj! Jaj! – sikong a másik szobában egy vékonyka női hang. A férfi meg sem hallja, öklével verdesi a kisasztal tetejét, majd megnyugodva visszaül kényelmes foteljébe.
– Segíts! Jaj! – sikong a másik szobában egyre követelőzőbben a nő.
– Most ne tedd! Kérlek… Még öt perc! – kuncsorog a férfi, de már fél szemmel a szobaajtó irányában. Ennek a meccsnézésnek is annyi, gondolja magában, majd kényszeredetten feláll. Még vár pár másodpercet, de erre hihetetlen mód, az iménti cérnavékonyságú sikongatás, átmegy ordításba:
– Úr Isten! Na, ne!
Ennek fele sem tréfa… rohan a férfi, ösztönösen keres valami meg nem nevezett betolakodót, hiszen a nő az ágy tetején ugrál. Azonnal négykézlábra ereszkedik, felemeli az ágyterítőt, bepréseli magát a szűk helyre. Tágra mereszti szemét, a hirtelen jött sötétben nem lát semmit. Hirtelen mozdulat, a nő talpa alatt a rugó reccsen…
– Azt-a! – üvölti el kínjában magát az ágy alá szorulva – beleállt a rugó a mellembe.
– Ó! Bocsika… nem akartam – ugrik még nagyobbat a nő, most le az ágyról, mire a rugó még nagyobbat roppan, egyenesen a már kifelé evickélő arcába:
– Te megbolondultál! Kivered a szemem! – szisszen fel kínjában, de már bánja is, hiszen a sértődékeny teremtés ezek után biztosan nem fekszik mellé legalább két hétig.
– Te vadállat!
Bejött. Na, bumm! Telitalálat, gondolja magában, miközben sikeresen kiszabadul. Percekig pihen hanyatt a parkettán. Próbálja rájátszani fájdalmára, ami persze részben el is múlt, amikor kicsúszott az ágy alól. A nő sértődve temeti arcát egy színes bulvárlapba. Nem szól. A férfi vár, a nő olvasást mímel. Telnek a percek. Odakint újabb gól, a szpíker közli, hogy egyenlítettek.
– Miért teszed ezt velem minden meccs alkalmával? – fogja könyörgőre a férfi, majd négykézláb próbálja megközelíteni a sértődött asszonyt. Megérezve lába előtt a férfit, lábfejeit maga alá gyömöszölve, még kisebbre kucorodik össze.
– Akkor ülj itt magadnak… de nem ajánlom, hogy még egyszer kiugrass! Csak pár perc kicsim. Érted? Pár perc…– feláll és visszamegy a tévé elé. Alig huppan megszokott helyére, mikor a képernyőn futó reklám jelzi, a meccsnek vége.
– A betyárját, ki nyert? Miért nem nézhetek életemben legalább egyszer végig egy vacak meccset?! – már maga sem tudja mérges-e, vagy elégedetlen. Leginkább elkeseredett, hiszen ismeri asszonyát, pihe könnyű hancúrozás helyett, dorombolhat lábai előtt napokon át, míg megengesztelődik. Na, de miért kell ezt minden este végigcsinálni? Hát nem kell, hallja magában a választ. Működésbe lép a kisördög, majd maradék sörével beballag a fürdőszobába. Azért sem fekszünk le haraggal…
– Drágám? – szól ki kedveskedve – mit szólnál egy kis esti meséhez?
– A meccseddel – jön a cinikus válasz.
– Legalább azt mondd el, mitől ijedtél meg az imént?
– Nem mindegy az neked? Mire méltóztattál felállni, már elbújt az ágy alá. Legalább nem alszol ma egyedül – válaszolja, miközben kiviszi paplanját, párnáját a nappaliba. Kihúzza a kanapét, s elkezdi komótosan az ágyazást.
– Na, mit kap az én kis cicám ma estére? – huncutkodik a férfi, miközben táncosnőket meghazudtoló tehetséggel kezd el sztriptíz táncot lejteni előtte.
– Ugyan már! Ez felesleges… elvetted a kedvemet – mondja, kezével még legyintve is egyet a nő, majd unottan beletemeti arcát a párnába.
– Na, nézd csak… – mosolyog a férfi, miközben óvatosan ledobja fürdőköpenyének megkötőjét a nő lábai elé… és most mi következik?
– Alvás.
– Biztos vagy benne?
– Egészen. Oszolj, álmos vagyok, reggel korán kelek.
Ekkor a férfi ledobja köpenyét, lubickol az asszony döbbent tekintetében. Eleinte csend, majd hatalmas hahotába fog a korábban sértődött teremtés:
– Te nem vagy normális… te bohóc! Bediliztél!
– Na, mit mondtam, hogy ma nem fogsz haraggal lefeküdni –, vetné rá magát a férfi, ám a nő erre félrehúzódik. Akkora hasast esik a kanapé mellé, mint amekkora, szinte megremegnek a falak belé. Ahogy elterült, úgy fekszik mozdulatlan. A nő eleinte bökdösi nagylábujjával, majd mutatóujjával próbálja csiklandozni a jól ismert helyen a talpa közepén. Ám a férfi akár egy darab kő.
– Jaj, ne! – sikít az asszony, és már szalad is a telefonhoz – kérem! Segítsenek! Gyorsan! A férjem!
– Nyugodjon meg asszonyom, a címet...
Hadarja egyre hangosabban a címet. Odaátról a szomszéd ütemesen veri a falat. Kit érdekel ez most, már lila a szája széle a görcstől, ami eluralkodik a férfi vérének látványa miatt. Feje alatt nő a bíborvörös tócsa.
– Adj neki egy nyugtatót! – adja a mentőtiszt az utasítást– még jó, hogy nyitva volt a bejárati ajtó. Asszonyom, mi történt?
– Viccelődni akart, elesett. Játszottunk… Rám akarta vetni magát, valamiért elhúzódtam, és akkor… és akk… jaj! Jaj! Ne! Ez is az én hibám! – rikácsolja, amikor megfordítják a férfit. Arca felismerhetetlenné maszatolódott a furcsa ragacstól.
– Höm… hm… őrült… ez beszarás hallod…– hatalmas röhögés – hogy a túróba lehet ellátni egy ilyen muris sérültet? – cincogja a mentőtiszt az ápolónak, miközben rámutat annak férfiasságára.
– Hm… bru-ha-ha… – tör ki a hangos vigalom mindkettőjükből, szinte azonnal, amint megpillantják a babos masnit.
– Segítsenek! Kérem, segítsenek! – könyörög a kétségbeesett asszony. Ám a mentősök éktelen röhögése megakadályozza az elsősegélynyújtást.
– Kérem… ha-ha… kérem, ha-ha-ha– meghalok, esküszöm, ebbe beledöglöm, sipákolja magából kikelve a mentő sofőrje.
A nő megszégyenülten emeli fel hangját.
– Na, de kérem, most ugye csak viccelnek!
Leguggol a férje mellé, akinek épp jókora kötéssel rögzítik felhasadt fejbőrét. Magához tért, ő maga is mosolyog. Átöleli, boldogan szorítja magához, mit számít már az iménti borzalom, hiszen él! A sofőr csak a masnit gusztálgatja.
– Egy röntgen erejéig, be kellene jönni a kórházba –, mondja még mindig jóízűen kacarászva a mentőtiszt.
– Katonadolog. Elnézést, hogy ilyen marhaság miatt kellett magukat ideugrasztani – mentegetőzik a férfi.
– Hát hallja, sok féle, fajta péniszt láttam már életem folyamán, de még ilyen masnisat, soha…– erre aztán még nagyobb hahotába tör ki a hirtelen egymást értő férfitársaság. A nő bénultan figyel. Korábbi öröme elszáll. Majd feláll és igyekszik félrevonulni a szúrós megjegyzések elől.
– Persze… Vagy meccs, vagy a férfiasságuk, egyébhez nem is értenek maguk! – csapja rájuk haragosan a hálószoba ajtaját. Elkeseredve, megalázva fúrja fejét az ágyon maradt párnába.
– Juj! Jaj! – pattan fel hirtelen az ágy tetejére! – Segítség…
A férfi, jól bebugyolált fejjel rohan a hálóba, préseli be ösztönösen magát az ágy alá, a rugó, mint rendre mindig, beleáll a mellkasába, a nő leugrik, fel a sarokban lévő fotelbe, elő a pletykaújságot… és már folytatódik a jelenet ott, ahol korábban abbahagyták. Illetve csak volna… mert a férj most nem nyeli be a kisördögöt, rácsapja a szobaajtót.
– Uraim – Van egy potyautasuk. Bevinnének?
– Na, hallja… De a masnit… azt ugye nekünk adja?
– Jaj! Jaj! – sikong a másik szobában egy vékonyka női hang. A férfi meg sem hallja, öklével verdesi a kisasztal tetejét, majd megnyugodva visszaül kényelmes foteljébe.
– Segíts! Jaj! – sikong a másik szobában egyre követelőzőbben a nő.
– Most ne tedd! Kérlek… Még öt perc! – kuncsorog a férfi, de már fél szemmel a szobaajtó irányában. Ennek a meccsnézésnek is annyi, gondolja magában, majd kényszeredetten feláll. Még vár pár másodpercet, de erre hihetetlen mód, az iménti cérnavékonyságú sikongatás, átmegy ordításba:
– Úr Isten! Na, ne!
Ennek fele sem tréfa… rohan a férfi, ösztönösen keres valami meg nem nevezett betolakodót, hiszen a nő az ágy tetején ugrál. Azonnal négykézlábra ereszkedik, felemeli az ágyterítőt, bepréseli magát a szűk helyre. Tágra mereszti szemét, a hirtelen jött sötétben nem lát semmit. Hirtelen mozdulat, a nő talpa alatt a rugó reccsen…
– Azt-a! – üvölti el kínjában magát az ágy alá szorulva – beleállt a rugó a mellembe.
– Ó! Bocsika… nem akartam – ugrik még nagyobbat a nő, most le az ágyról, mire a rugó még nagyobbat roppan, egyenesen a már kifelé evickélő arcába:
– Te megbolondultál! Kivered a szemem! – szisszen fel kínjában, de már bánja is, hiszen a sértődékeny teremtés ezek után biztosan nem fekszik mellé legalább két hétig.
– Te vadállat!
Bejött. Na, bumm! Telitalálat, gondolja magában, miközben sikeresen kiszabadul. Percekig pihen hanyatt a parkettán. Próbálja rájátszani fájdalmára, ami persze részben el is múlt, amikor kicsúszott az ágy alól. A nő sértődve temeti arcát egy színes bulvárlapba. Nem szól. A férfi vár, a nő olvasást mímel. Telnek a percek. Odakint újabb gól, a szpíker közli, hogy egyenlítettek.
– Miért teszed ezt velem minden meccs alkalmával? – fogja könyörgőre a férfi, majd négykézláb próbálja megközelíteni a sértődött asszonyt. Megérezve lába előtt a férfit, lábfejeit maga alá gyömöszölve, még kisebbre kucorodik össze.
– Akkor ülj itt magadnak… de nem ajánlom, hogy még egyszer kiugrass! Csak pár perc kicsim. Érted? Pár perc…– feláll és visszamegy a tévé elé. Alig huppan megszokott helyére, mikor a képernyőn futó reklám jelzi, a meccsnek vége.
– A betyárját, ki nyert? Miért nem nézhetek életemben legalább egyszer végig egy vacak meccset?! – már maga sem tudja mérges-e, vagy elégedetlen. Leginkább elkeseredett, hiszen ismeri asszonyát, pihe könnyű hancúrozás helyett, dorombolhat lábai előtt napokon át, míg megengesztelődik. Na, de miért kell ezt minden este végigcsinálni? Hát nem kell, hallja magában a választ. Működésbe lép a kisördög, majd maradék sörével beballag a fürdőszobába. Azért sem fekszünk le haraggal…
– Drágám? – szól ki kedveskedve – mit szólnál egy kis esti meséhez?
– A meccseddel – jön a cinikus válasz.
– Legalább azt mondd el, mitől ijedtél meg az imént?
– Nem mindegy az neked? Mire méltóztattál felállni, már elbújt az ágy alá. Legalább nem alszol ma egyedül – válaszolja, miközben kiviszi paplanját, párnáját a nappaliba. Kihúzza a kanapét, s elkezdi komótosan az ágyazást.
– Na, mit kap az én kis cicám ma estére? – huncutkodik a férfi, miközben táncosnőket meghazudtoló tehetséggel kezd el sztriptíz táncot lejteni előtte.
– Ugyan már! Ez felesleges… elvetted a kedvemet – mondja, kezével még legyintve is egyet a nő, majd unottan beletemeti arcát a párnába.
– Na, nézd csak… – mosolyog a férfi, miközben óvatosan ledobja fürdőköpenyének megkötőjét a nő lábai elé… és most mi következik?
– Alvás.
– Biztos vagy benne?
– Egészen. Oszolj, álmos vagyok, reggel korán kelek.
Ekkor a férfi ledobja köpenyét, lubickol az asszony döbbent tekintetében. Eleinte csend, majd hatalmas hahotába fog a korábban sértődött teremtés:
– Te nem vagy normális… te bohóc! Bediliztél!
– Na, mit mondtam, hogy ma nem fogsz haraggal lefeküdni –, vetné rá magát a férfi, ám a nő erre félrehúzódik. Akkora hasast esik a kanapé mellé, mint amekkora, szinte megremegnek a falak belé. Ahogy elterült, úgy fekszik mozdulatlan. A nő eleinte bökdösi nagylábujjával, majd mutatóujjával próbálja csiklandozni a jól ismert helyen a talpa közepén. Ám a férfi akár egy darab kő.
– Jaj, ne! – sikít az asszony, és már szalad is a telefonhoz – kérem! Segítsenek! Gyorsan! A férjem!
– Nyugodjon meg asszonyom, a címet...
Hadarja egyre hangosabban a címet. Odaátról a szomszéd ütemesen veri a falat. Kit érdekel ez most, már lila a szája széle a görcstől, ami eluralkodik a férfi vérének látványa miatt. Feje alatt nő a bíborvörös tócsa.
– Adj neki egy nyugtatót! – adja a mentőtiszt az utasítást– még jó, hogy nyitva volt a bejárati ajtó. Asszonyom, mi történt?
– Viccelődni akart, elesett. Játszottunk… Rám akarta vetni magát, valamiért elhúzódtam, és akkor… és akk… jaj! Jaj! Ne! Ez is az én hibám! – rikácsolja, amikor megfordítják a férfit. Arca felismerhetetlenné maszatolódott a furcsa ragacstól.
– Höm… hm… őrült… ez beszarás hallod…– hatalmas röhögés – hogy a túróba lehet ellátni egy ilyen muris sérültet? – cincogja a mentőtiszt az ápolónak, miközben rámutat annak férfiasságára.
– Hm… bru-ha-ha… – tör ki a hangos vigalom mindkettőjükből, szinte azonnal, amint megpillantják a babos masnit.
– Segítsenek! Kérem, segítsenek! – könyörög a kétségbeesett asszony. Ám a mentősök éktelen röhögése megakadályozza az elsősegélynyújtást.
– Kérem… ha-ha… kérem, ha-ha-ha– meghalok, esküszöm, ebbe beledöglöm, sipákolja magából kikelve a mentő sofőrje.
A nő megszégyenülten emeli fel hangját.
– Na, de kérem, most ugye csak viccelnek!
Leguggol a férje mellé, akinek épp jókora kötéssel rögzítik felhasadt fejbőrét. Magához tért, ő maga is mosolyog. Átöleli, boldogan szorítja magához, mit számít már az iménti borzalom, hiszen él! A sofőr csak a masnit gusztálgatja.
– Egy röntgen erejéig, be kellene jönni a kórházba –, mondja még mindig jóízűen kacarászva a mentőtiszt.
– Katonadolog. Elnézést, hogy ilyen marhaság miatt kellett magukat ideugrasztani – mentegetőzik a férfi.
– Hát hallja, sok féle, fajta péniszt láttam már életem folyamán, de még ilyen masnisat, soha…– erre aztán még nagyobb hahotába tör ki a hirtelen egymást értő férfitársaság. A nő bénultan figyel. Korábbi öröme elszáll. Majd feláll és igyekszik félrevonulni a szúrós megjegyzések elől.
– Persze… Vagy meccs, vagy a férfiasságuk, egyébhez nem is értenek maguk! – csapja rájuk haragosan a hálószoba ajtaját. Elkeseredve, megalázva fúrja fejét az ágyon maradt párnába.
– Juj! Jaj! – pattan fel hirtelen az ágy tetejére! – Segítség…
A férfi, jól bebugyolált fejjel rohan a hálóba, préseli be ösztönösen magát az ágy alá, a rugó, mint rendre mindig, beleáll a mellkasába, a nő leugrik, fel a sarokban lévő fotelbe, elő a pletykaújságot… és már folytatódik a jelenet ott, ahol korábban abbahagyták. Illetve csak volna… mert a férj most nem nyeli be a kisördögöt, rácsapja a szobaajtót.
– Uraim – Van egy potyautasuk. Bevinnének?
– Na, hallja… De a masnit… azt ugye nekünk adja?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése