2013. augusztus 28., szerda

VÉG NÉLKÜL

with 0 Comment


Mert én egy idióta vagyok. De ez is egy státus.
Mert felrángatok valakit a színpadomra, leveszem róla a ruhát, virágokat tűzök a hajába, ő nekem az élő Oféliám.
Csodálom a meghatottságtól könnyes szemekkel, mesés formáit, elbűvölő lankáit meg dombjait.
Lelkemben dübörögnek a hárfák, kapkodom a levegőt, boldog eufóriában fetrengek, és vadul hiszem, hogy az élet szép.
Aztán elkopik a varázs, és máskor, mással kezdem elölről.
Mert én egy idióta vagyok.
Már gondoltam rá, hogy felgyújtom a színpadot, sütkérezem lángjai melegében, a pattogó szikraeső üde játékában gyönyörködöm.
Közben nagyokat roppannak a vén deszkák, ezek a búcsú irreverzibilis dallamai, ami megfordíthatatlan, az emlékké válás búcsúéneke.
Mert mindennek van zenéje, dallama és az öröklétbe távozó léptei.
Mert az mindig hatalmas a valós léthez képest. És sosem múlik.
Én meg csak állok és bámulom, szenvelgek, mint egy hülye, aztán a szenvelgés gerjesztette felpuhult lelkemmel nem tudok mit kezdeni.

Most itt állok a magam pőreségében színpad nélkül, és most érzem, hogy kell egy színpad. Mert játék nélkül belegárgyulni a hétköznapok nyúlós szürkeségébe, minden önámítás és hazudozás nélkül, olyan értelmetlen az egész.
Mert mindig ez a rohadt szóismétlés, ez a mert, ami tompán koppan az agyban, mint egy puskagolyó.
A végén más sem fog az eszembe jutni, csak az, hogy mert.
„Mert dalaimnak az a része, mely túlnyomónak mondható, „.pont.
Mert pont elegem van abból, hogy minden mosoly mögött viccsor bujkál, hogy a simogató kéz milyen hamar szorul ökölbe, hogy mindenki rejtegeti valódi arcát, mert ez a sikk. Alakoskodunk, gyanakszunk és átverünk, mert nem vagyunk akárkik, és masírozunk a kert felé, ahol gyanúsan sok a mély gödör.
Építgetjük a színpadjainkat, és borítjuk lángba őket, mert mindig azt hisszük, hogy majd egy következő lesz az igazi, aztán egyszer csak nincs következő, csak a voltak emlékei.
Akkor belebőgjük összes fájdalmainkat az alkonyi szürkületbe, ami tesz ránk, a mások meg a saját kínjaikkal vannak elfoglalva.
„Minden múlik”- mondja Poe, és sajnos igaza van, egyetlen bakit sem lehet visszacsinálni.
Nincs mese, én egy idióta vagyok, te vagy, ő van, meg mi vagyunk…
És…. „Ebbe más is belehalt már.”

Én egy idióta vagyok. Ez is egy státus.
Mert felrángatok valakit a színpadomra…




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.