A középiskolákban – ahol aktív tanár koromban tanítottam – volt legalább egy olyan osztály, ahova elit állásokat betöltő szülők gyermekei jártak. Ezek az osztályok valamelyik tárgyat – többnyire idegen nyelvet – kiemelt óraszámban tanultak, az őket tanító tanárokat a szakmailag legjobbnak tartott tanárok tanították. Nem dicsekvésből említem meg, hogy nekem is volt szerencsém részesülni ebben a megtisztelő feladatban, ami korántsem jelentett kivételes megbecsülést vagy jutalmazást, sokkal inkább méltatlan megalázásokat, kiszolgáltatottságot.
Szakközépiskolai osztály, csak fiúk jártak ide a szakma jellege miatt. Amikor ide kerültem, elkeserítő volt, mert a humán tárgyak kimaradtak az itt tanuló diákok érdeklődési köréből. keserves munkával és kedves szigorral mégis az érettségi idejére többnyire sikerült velük – a többséggel – megszerettetni az irodalmat és a történelmet. Ezt a pozitív eredményt a vizsgák eredménye igazolta, de maguk a tanulók is félelem nélkül húzták ki a vizsgatételeket – ezt ők mondták meg nekem.
Egy kellemetlen emlékem azonban a mai napig kísért. Az igazgató helyettes fia egy ilyen „elit osztályba” járt. Kihívóan éreztette apja hatalmát a tanárokkal és élt is a lehetőségekkel. Közepes tanuló volt, hiányzó szorgalommal, illetve nélküle .Így jött el az érettségi vizsga ideje. Abban az évben a matematikai érettségi írásbeli feladatai - az átlagosnál nehezebbek voltak. Városunk szakközépiskoláiban az érdemjegyek döntő többsége közepes, néhány jó és jeles csak kettő. Az egyik „jó” minősítést éppen a mi diákunk szerezte meg általános csodálkozásra.
Én nem csodálkoztam, mert jól sejtettem a hátteret. A kedves papa szeretője olt a matematikát tanító fiatal tanárnő. Az írásbeli feladatok a vizsga előtti napon lezárt borítékban megérkeztek az iskolába. El kellett zárni és a vizsga reggelén a diákok jelenlétében, a vizsga kezdetekor kellett felbontani. Az igazgatóhelyettes – fia érdekében – este feltörte a tételsort tartalmazó borítékot és a példákat a szeretőjével megoldatta. Még akkor este fiának betanította. Így sikerült a fiának majdnem tökéletes megoldást produkálnia.
A szóbeli vizsgák megkönnyítése az én feladatom lett. Az érettségi elnököt a papa választotta ki barátai köréből. Miközben őt kihívták kávészünetet tartani, hozzám lépett a barátnőm –a matematika tanárnő, és közvetítette a kedves papa kérését:
- Tedd az asztal bal szélére azokat a tételeket, amiket János fia felelni szeretne. / megnevezte ezeket konkrétan, ma is emlékszem, mert többé nem fordult ilyen elő/
Megalázónak éreztem és felháborítónak, de meg kellett tennem. Az állásommal játszottam volna és ez korábban – más aspektusból már megtörtént velem, hogy elveszítettem az állásomat az akkori igazgató személyes érdeke miatt.
A csalás ellenére nem jeleskedett tudásával a nagy reményekre váró ifjú. A történelmet segítséggel közepesre tudta, de négyest kellett adnom, az irodalom egy József Attila vers elemzése, amihez szöveg gyűjteményt szabad volt használni – még ennyire sem, de jelesre minősítettük az elnök áldásával. Szégyelltem magam sokáig és mihelyt alkalmam adódott másik munkahelyet kezdtem keresni.
A sors iróniája, hogy a főiskolára a kiváló bizonyítvánnyal sem került be a protekciós ifjú. Később főiskolai oklevél nélkül is nagyon szép karriert ért el, politikus lett és jövedelme több lehet havonta, mint akkor az én éves fizetésem volt. Naponta hallok ötleteiről, nyilatkozatairól, mert itt él ma is. Apjának nem hálálta meg a támogatást, felnőttként a nevét is megváltoztatta – ami persze érthető, mert a papa nyugdíjazása előtt botrányba keveredett plágium ügyben – és leváltották. Ma már nem emlékszik semmire, mert Alzheimer kórban szenved. Én viszont: igen.
Szakközépiskolai osztály, csak fiúk jártak ide a szakma jellege miatt. Amikor ide kerültem, elkeserítő volt, mert a humán tárgyak kimaradtak az itt tanuló diákok érdeklődési köréből. keserves munkával és kedves szigorral mégis az érettségi idejére többnyire sikerült velük – a többséggel – megszerettetni az irodalmat és a történelmet. Ezt a pozitív eredményt a vizsgák eredménye igazolta, de maguk a tanulók is félelem nélkül húzták ki a vizsgatételeket – ezt ők mondták meg nekem.
Egy kellemetlen emlékem azonban a mai napig kísért. Az igazgató helyettes fia egy ilyen „elit osztályba” járt. Kihívóan éreztette apja hatalmát a tanárokkal és élt is a lehetőségekkel. Közepes tanuló volt, hiányzó szorgalommal, illetve nélküle .Így jött el az érettségi vizsga ideje. Abban az évben a matematikai érettségi írásbeli feladatai - az átlagosnál nehezebbek voltak. Városunk szakközépiskoláiban az érdemjegyek döntő többsége közepes, néhány jó és jeles csak kettő. Az egyik „jó” minősítést éppen a mi diákunk szerezte meg általános csodálkozásra.
Én nem csodálkoztam, mert jól sejtettem a hátteret. A kedves papa szeretője olt a matematikát tanító fiatal tanárnő. Az írásbeli feladatok a vizsga előtti napon lezárt borítékban megérkeztek az iskolába. El kellett zárni és a vizsga reggelén a diákok jelenlétében, a vizsga kezdetekor kellett felbontani. Az igazgatóhelyettes – fia érdekében – este feltörte a tételsort tartalmazó borítékot és a példákat a szeretőjével megoldatta. Még akkor este fiának betanította. Így sikerült a fiának majdnem tökéletes megoldást produkálnia.
A szóbeli vizsgák megkönnyítése az én feladatom lett. Az érettségi elnököt a papa választotta ki barátai köréből. Miközben őt kihívták kávészünetet tartani, hozzám lépett a barátnőm –a matematika tanárnő, és közvetítette a kedves papa kérését:
- Tedd az asztal bal szélére azokat a tételeket, amiket János fia felelni szeretne. / megnevezte ezeket konkrétan, ma is emlékszem, mert többé nem fordult ilyen elő/
Megalázónak éreztem és felháborítónak, de meg kellett tennem. Az állásommal játszottam volna és ez korábban – más aspektusból már megtörtént velem, hogy elveszítettem az állásomat az akkori igazgató személyes érdeke miatt.
A csalás ellenére nem jeleskedett tudásával a nagy reményekre váró ifjú. A történelmet segítséggel közepesre tudta, de négyest kellett adnom, az irodalom egy József Attila vers elemzése, amihez szöveg gyűjteményt szabad volt használni – még ennyire sem, de jelesre minősítettük az elnök áldásával. Szégyelltem magam sokáig és mihelyt alkalmam adódott másik munkahelyet kezdtem keresni.
A sors iróniája, hogy a főiskolára a kiváló bizonyítvánnyal sem került be a protekciós ifjú. Később főiskolai oklevél nélkül is nagyon szép karriert ért el, politikus lett és jövedelme több lehet havonta, mint akkor az én éves fizetésem volt. Naponta hallok ötleteiről, nyilatkozatairól, mert itt él ma is. Apjának nem hálálta meg a támogatást, felnőttként a nevét is megváltoztatta – ami persze érthető, mert a papa nyugdíjazása előtt botrányba keveredett plágium ügyben – és leváltották. Ma már nem emlékszik semmire, mert Alzheimer kórban szenved. Én viszont: igen.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése