2013. szeptember 15., vasárnap

Házasodni mindenáron / 2.rész/

with 0 Comment


Idős Barta már mélyen aludt, amikor Erzsi is bement lefeküdni.  Levetette felső ruháit és ingesen bebújt a pokróc alá a sezlonra. Sokáig elkerülte az álom. Fejében az elmúlt nap eseményei kóvályogtak, de ha a következő napra gondolt, valósággal remegni kezdett a gyomra. Otthon szegények voltak. Egyetlen hozománya csak szűzi fiatalsága volt. Falujában a legények táncoltatták a bálban, de feleségül senki se kérte. Nem volt hozomány, hát elkerülték a kérők. Aztán jött ez az ember a szomszéd faluból… Mire várt volna? A szülei rábólintottak: „Eridj, legalább jó sorod lesz. Osztán majd meglátod...!” Tovább nem folytatta az anyja, és ő se firtatta, hogy mit akart ezzel mondani. Szomorúan felsóhajtott... Gondolatai egyre jobban távolodtak, míg észrevétlenül álomba merült. Álmában ismeretlen férfi forró lehelete perzselte az arcát. Kezének érintése testét villámütésként rázta meg. Hagyjon békén! – kiáltotta, és akkor felébredt. Takaróját két kezével melléhez szorította, mintha erőszakoskodótól akarná védeni magát. Álmodtam, gondolta még mindig rémülten az átélt izgalomtól. Amikor végre újra elaludt, a falu fölött már piroslott a hajnal.
Másnap a Barta házban korán kezdődött az élet.
     – Tudsz-e fejni? – kérdezte Erzsit a gazda.
    – Tudok!
    – Hát egyebet tudsz-e? – élcelődött vele ifjú Barta. Apja szúrós pillantást vetett fiára, aki aztán két üres vederrel a kezében elindult az istálló felé. Erzsi pedig, mint aki nem hallotta az előbbi kérdést, felkapta a sajtárt, a vizes edényt, és némán követte. Az istállóban otthonosan mozgott, látszott rajta, hogy már sokszor fejt. Tekintetével a fejőszéket kereste.
    – Ott áll az ablak alatt – vigyorgott Isti a falnak támaszkodva.
Erzsi szoknyáját összefogva leült az egyik tehén tejtől duzzadó tőgye mellé, lemosta, majd határozott mozdulatokkal fejni kezdett. Miután megfejte mindkét tehenet, felállt és helyére tette a fejőszéket. Ifjú Bartának tetszettek biztos mozdulatai.   
    – Hagyd csak, viszem én a tejet, te hozzad az üres sajtárt! – mondta,  és kivette a lány kezéből a teli vedreket.
Idős Barta már frissen borotvált arccal, ünneplő ruhájában ült a konyhaasztalnál.
    – A tejet vidd a csarnokba! – szólt megszokott parancsoló modorával a fiának, aki visszamordult, hogy ¬ majd reggeli után, most itatni kell, és kifordult az udvarra. A tehenek ittak, és a tehénpásztor kürtjének hangjára elindultak a kapu felé.  A konyhából már jól érződött a pörkölt szalonnás túrós puliszka ínycsiklandozó illata. Isti is bement, és leült apja mellé a fakanapéra. A lány nagy adag puliszkát tett a férfiak tányérjára, aztán vett magának is egy keveset és szemét tányérjára sütve kanalazta a reggelit. Miután evett, Idős Barta István pipára gyújtott, kettőt-hármat pöfékelt, aztán szólt, hogy induljanak, sietniük kell, nehogy a jegyző elmenjen otthonról.
    – Milyen sürgős magának! – bökte oda a fia. Az apja nem felelt, csak feltette kalapját és intett Erzsinek, hogy kövesse.
Amint beléptek a jegyzői irodába, köszönés után idős Barta már kezdte is előadni kérését, mint akinek valóban sürgős a megoldás.
    – Azért jöttünk, hogy a jegyző úr lenne szíves összeadni…
    – Kit kivel? – szakította félbe értetlenkedve a fiatal jegyző, anélkül, hogy szemét felemelte volna munkájáról.
    – Hát münköt, kettőnköt!
Akkor már a fontos ember felkapta fejét, az előtte álló fiatal lányról az idős férfira nézett és megkérdezte:
    – Jóember, maga tudja, hogy ez a lány hány éves?
    – Tudom. Szólj má’ no, Erzsike, mondd meg a jegyző úrnak, hány éves vagy!
     – Tizenhatot betöltöttem a múlt hónapban – mondta tartózkodóan a lány.
    – És férjhez akarsz menni ehhez a… De a jegyző nem folytatta, csak a fejét csóválta rosszallása jeléül, aztán előkészített mindent, és hivatalos arccal elvégezte az esketést. Aláírtak. Idős Barta István átvette a „papírt” és miközben Erzsit figyelte, elsüllyesztette kabátja belső zsebében. A jegyző szerencsét kívánt a házaspárnak, és bezárta utánuk az ajtót, nehogy aznap még más vénembernek is eszébe jusson, mindenáron megházasodni.
Az úton hazafelé az új férj szerette volna, ha asszonykája egy kicsit hozzásimul, hogy érezhesse fiatal pihegését, de az húzódozott tőle.
    – Gyere ide mellém, most már asszonyom vagy, papír is van róla! – mondta nyomatékkal, miközben bal kezét szíve fölötti zsebére tette.
    – Ott tőlem lehet! – rándított a vállán Erzsi, aki alig bírta türtőztetni könnyeit.
    – Most megyünk a paphoz – jelentette ki Barta szűkön mérve a szavakat, miközben szaporázta lépteit a református parókia felé.
Az idős tiszteletes sok mindent látott és hallott életében, ő nem csodálkozott már semmin. Megbeszélték a teendőket és kitűzték a templomi esküvő napját.
    Amikor hazaértek, ifjú Barta fürkésző tekintetét nem kerülte el Erzsi szemének szomorúsága. Délután, amikor az apja elszundított a hűvös szobában, intett neki, hogy menjenek hátrébb az udvarba. Ott a nagy körtefa árnyékában elébe állt és nekiszögezte a kérdést:
    – Hát megesküdtetek?
Erzsi felelete késett egy pillanatig:
    – Meg, sze’ azért mentünk.
    – Hogy az a… – fojtott el egy cifra káromkodást a legény –, neked sincs annyi eszed, mint egy tyúknak!
    – Lehet – mondta Erzsi, és visszaszaladt a ház elé. Leült a lépcsőre, maga mellé húzta a kukoricacsövekkel megrakott kosarat, és buzgón morzsolni kezdte a szemeket a kötényébe. Úgy érezte, minden kukoricaszem egy könnycsepp, amelyet szomorú lelke hullat elrontott életéért.
    Májusi alkony csordogált az égre. Elcsendesedtek a falu gondjai, és a színeket lassan elnyelte a sötétség.   Vacsora után Erzsi  rendbe tette a konyhát, és míg idős Barta a kanapén hátradőlve, gondolataiba mélyedve eregette pipájából a füstkarikákat, ő megágyazott majd szólt az urának, hogy bemehet, várja a vetett ágy.
    – Hát te nem jössz? – kapta el kezét a hitves ura.
    – Jövök én es, csak...
    – Csak mi? – faggatta Barta.
    – Hát csak megmosom a lábamot…
    – Osztán gyere, ne kelljen noszogatni!
Erzsi kulcsra zárta az ajtót, meleg vizet öntött a nagy tálba, és tetőtől talpig lemosakodott. Tiszta alsó inget vett, a vizet kiloccsantotta az udvarra, majd eloltotta a lámpát. Bement és a szoba közepén megállt, mint egy fehér kísértet.
    – Gyere má’ ide mellém! Még meg találsz fázni! – szólt félrebillentve maga mellett a takarót Barta, akinek hangjára Erzsit ismét elfogta az a jól ismert belső remegés, amelyet nehezen tudott türtőztetni, pedig már odakint eldöntötte, hogy nincs más választása, megígérte, hát meg kell tennie! Pihe léptekkel közeledett és befeküdt az ágyba az ura mellé.

Folytatása következik.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.