2013. szeptember 11., szerda

Házasodni mindenáron

with 0 Comment


Fél év múlhatott el, amióta meghalt a felesége, amikor idős Barta István közölte egyetlen fiával, hogy szándékában áll újra megházasodni, mégpedig nem is akárhogy.
    –   Hát hogy, apám? – kérdezte kíváncsian a fia.
    –  Eddig vén feleségem volt, most fiatalt veszek!
    – Nacsak na! Ugyan biza melyik fiatal leány menne magához, ha csak nem vajegy vak?
    – Vigyázz a szádra, kölyök! Meglásd, hamarabb kapok én fiatal lányt hatvanöt évesen, mint te, aki még harminc se vagy!
    Barta Pista bá, mert így szólították a faluban, szavát betartva, sorra járta a leányos házakat, feleséget keresett magának. Volt, ahonnan a lány apja kergette el, volt úgy is, hogy a leány adta ki az útját csúfondáros szavakat kiabálva utána. Így ment ez egy darabig, míg elfogytak a kérni való lányok a faluban, de a deres hajú, mindenáron fiatal feleségre vágyó férfi, nem nyugodott bele a sikertelenségbe.
    Virágzott az orgona, amikor egy vasárnap reggel a ládafiából elővette ünneplő ruháját, kifényesíetette csizmáját, és megint elindult feleséget keresni most már a szomszéd faluba.  Amióta rájött a nősülhetnék, mindenki rajta fente a nyelvét:
    – A vén kujonnak elment a sütnivalója! Úgy látszik, nem volt elég a felesége mellett félrejárni, idegen surgyékon hálni, most vénségére teljesen elment az esze!   
        – Hallod-e, Isti? – hergelték a fiát is, – apád kettőtöknek hozza a menyecskét…! Na mi van? Ne kapkodj a vasvilla után! Jó dógod lesz, esténként nem kell a faluban kujtorogj…
    Amint a csorda hazajött a legelőről és végeztek a körülötte lévő teendőkkel, az asszonyok tiszta kötényt kötöttek, a férfiak pipára gyújtottak, aztán kiültek házuk elé a padra és vártak. Közben folyt a terefere, a találgatás: Vajon hoz-e magának asszonyt ez a „bolondforma”?
    Még nem hajlott sötétedésre a nap, amikor meglátták Barta Pista bát, aki piros szegfűvel a gomblyukában jött hetykén a főúton, mellette a lány, akit menyecskéjéül választott a szomszéd faluban.
    – Hinnye, az áldóját! Jönnek! – elevenedtek meg a padon ülők. Kapuk nyíltak, és egyhamar még több szájtátó jelent meg a falu főutcáján.
    – Jó estét, Barta bá’! – köszöntötték az emberek a megszokott módon, de köszönésük mögött ott bujkált a kötekedő kedv.
    – Adjon Isten! – felelt ő elégedett vigyorral a bajusza alatt.
    – Látom, rózsabimbót szakasztott! Hát van-e illata? – próbálkoztak a merészebbek.
    – Majd kinyílik, s lesz neki! – hangzott a felelet idős Barta szájából, aki kérkedve ölelte át a szemérmes fiatal lány vállát.
Miután a kapu becsukódott a jegyesek mögött, az emberek egy ideig még hányták-vetették a történteket, aztán rendre elnyelt mindenkit a maga portája.
    A házban a lány csak állt és nézelődött.
        – Ülj le, Erzsike! – biztatta Barta –, ne zseníroztasd magad, ez most már a te házad is!
Ő letette motyóját az asztal mögötti fakanapéra, hárászkendőjét melléje, de továbbra is állva maradt.
    – Gyere, megmutatom a házat! Ebben a szobában alszik a fiam, Isti. Majd megismered! Még nem házas, eleget mondom neki, hogy iparkodjon, de mamlasz az, nem tudja mi a jó…! És akkor váratlanul megfogta a lány mindkét vállát, mintha fel akarta volna dönteni a mellettük lévő ágyra, de az kiugrott a keze közül és kiszaladt a konyhába.
    – Ne félj no, nem bántalak, csak ismerkedni akartam –, ment utána engesztelő szavakkal az öreg.
    – Elér akkor es, ha meglesz az írás!
    – Jól van, jól! Holnap elmegyünk a jegyzőhöz, oszt meglesz az írás is! Főzöl valalmit estére? – váltott témát idős Barta.
    – Főzhetek – felet a lány egy vállrándítással, – mi van a háznál?
    – A pincében van pityóka, hagyma, zsír es van a bödönben.
Vacsora után idős Barta István töltött magának egy pohár bort és pipára gyújtott, miközben szeme sarkából figyelte, mint tesz-vesz jövendőbeli asszonya a konyhában. Miután elégedetten nyugtázta magában a látottakat, bement lefeküdni az első házba, ahol nemrég még megboldogult feleségével osztotta meg a hitvesi ágyat.
Később előkerült ifjú Barta István is. Mogorván odabökött a jövevénynek egy jó estét, kalapját felakasztotta a szegre, asztalhoz ült és várta, mint az anyja idejében, hogy a vacsorát elébe tegyék. Erzsi azonban elfoglaltságot keresett magának, pillantásra se méltatta a várakozó fiatalembert, aki érdeklődéssel kísérte mozdulatait.
     – A nemjóját! Máma este nem eszünk? – szólalt meg egyszer tetetett bosszúsággal.
    – Hát ahol vót, ott nem adtak?
    – Adtak, de má’ rég volt, elkelne még egy porció…!
    –  Nem kell olyan telhetetlennek lenni! – pattant erre Erzsi részéről a csípős válasz.
    – De felvágták a nyelved! – jött erre ifjú Barta részéről is a leckéztetés. Erre Erzsi csak enyhe grimasszal válaszolt, aztán kitette az ételt, a kenyeret melléje, és a kredenc előtt karba tett kézzel várta, ürüljön ki a tányér, hogy mosogathasson. Ifjú Barta befejezte az evést, komótosan becsukta bicskáját, egy sunyi pillantást vetett a lányra és bement a szobájába. 




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.