Zilált, medvealkatú férfi ront be Matilda ajtaján. Matilda félénk és multi-fóbiás irodai alkalmazott és nem ritkán pszichopatizál.
- Elfogadhatatlan, példátlan viselkedés ez! Nem tudna rá magyarázatot adni, de látom nem is óhajtja megpróbálni. Igaza van, feleslegesen gyötörné vele a képzelőerejét! Erre a hozzá állásra nem akadhat épeszű motivatio ……. Ugyan, nem hihette, hogy Önnek, tintafoltos mandzsettájú, lompos fehérnépnek, bármi pozitív effektuma jöhetik létre ügyünkben, ebben a kemény honfiakat is megpróbáltató hadjáratban.. –A lassan medvévé alakuló látogató, Matildát, emberre emlékeztette, éppen hogy jóvoltából. De tényleg csak jó voltából, mert neki sajnos nem volt rossz volta, bármennyire is hiányzott neki és mérföldnyi behozhatatlan hátrányt jelentett szakmai és egyszemélyes magánéletében egyaránt, meg kellett békélnie jó volta páratlan magányosságával. Csak néha ábrándozott rossz voltáról, elképzelte milyen lenne, ha ezt is birtokolhatná ugyanolyan arányban, mint a jót. Elgondolta milyen ember válhatnék belőle, ha e kettő egyenletesen oszlana el a személyiségében, aztán rendszerint elfogta a hányinger, olykor megesett hogy egész éjjel a toalett fölött görnyedt, százszor, ezerszer megbánva vakmerőségét.
A Medveszerű gyóntatómester szakáll födte ajkai összezárultak, majd újból kinyíltak, ütemesen, szavai elfúltak váratlanul, hogy levegőt méltóztasson venni, sajnálta is erre az időt és energiát, időrablásnak tűnt, a fontos üzenet átadásának kényszerű megrekesztése.
De immáron a hatvanadik esztendő felé közeledve, kezdett megbékélni a lélegzés szükségszerűségével. Hangosan szedte a levegőt s tüdeje sípolt, pedig megkezdett sententiája korántsem bontott még vitorlát. Nem is bonthatott, főként Matilda eszményi eszének ágazataiban, hol még azelőtt elveszett, mielőtt a hajósinas kioldhatta volna a hajókötelet.
A medve félék családjának elszánt meggyőződésű képviselője új erőre kapva így folytatta:
-De a baj már megtörtént, Maga, Lenkovics Matilda, huszonhat esztendősen elveszítve minden józan megfontolást, s erkölcsöt, nem átallott álruhát ölteni és pimasz módon a hős bajtársak közé vegyülve kirontani az utcára s ott orvul settenkedve kivárni a megfelelő minutát, mikor a szegény bajtársak már elmérgesedett harcukat vívták az őket megfékezni kívánó Viktoriánus zsoldosokkal szemben! Tudván hogy a Viktoriánusi zsoldosság osztódással szaporodik, Maga mégis sorsára hagyta bajtársait kik közé minden valószínűség szerint bohóckodni állt be álruhában! A női nem szégyenére válik Ön Lenkovics! Asszonyi létére felkerekedett, hogy elkössön egy nagy tűzerejű lövegtoronnyal ellátott lánctalpas harcjárművet! Képtelenség ez Hölgyem, AGYRÉÉM!- ugatta két köhögő roham között az őrmester. Aztán amint magához térítette a nyugalmat, újból lecsapott, de már mélyebben, őszintébben a búzába gyalogolt. Le akarta szántani a Matilda képzeletbeli képződményeit. Ugyanis a Medvülészeti életmód aszketikus oldala megkövetelte, egy másik extatikus oldal beiktatását is, így Medvelőszeretettel élvezkedő alanyunk teljes inkognitóban tárolta és alfabetikusan rendszerezte élvezeti cikkeit. Az élvezeti cikkei pedig nem voltak egzakt módon kártékonyak, nem is voltak bármikor használhatóak, és mindig hónapoknak kellett eltelnie két alkalom között, mire a szünet időszak után újfent elővett egyet és leporolta, majd kipróbálta működik-e még. Az élvezeti értékük gyorsan csökkent, az áruk viszont nőtt, az idő múlásával mindig mindegyiknek megnőtt az ára, és azt pedig mindig precízen elkérték. Ezért minél több idő telt el a Medvénült léttartományából, annál drágább, annál élvezhetetlenebb lett minden. Ez idő szerint próbált fellelni minden használható élvezeti faktort. A Matilda tevékenysége és puszta jelensége fölötti ítéletalkotás pont erre alkalmasnak bizonyult, életet, pezsgő szellemi üdítőt ígért. Már a kezdetektől teljesen lázba hozta és el nem engedte ez az abszurd eset, felfoghatatlan, megfejthetetlen, magyarázatra szoruló emberi cselekmény. Főnixmadárként éledt újjá a hajló-hervadó korú, erkölcsök és józan ítélő képességek önjelölt őrzője. De mégis csupán csak feltételes módú és modorú főnixmadár volt, s nem is jó voltából, mert neki meg ez nem volt, csak rossz volta. De ezt sosem tudta meg magáról, valójában nagyon sok mindent nem tudott meg magáról és mindezekről, túlnyomó részt haláláig sem sikerült tudomást szereznie. Pedig szomjas volt mindig, olthatatlanul, a tudásra.
Most is szomjas volt, pedig még be sem fejezte, meg sem állapította, ki sem hirdette s megfejtenie végképp nem sikerült, a jelenséget, ami előtte állt és rémülten nézett rá, aztán mégis hátborzongatóan, de néha úgy már-már lélekboncolgatóan, mintha éppen most erőszakolná meg a tudat alattiját. Ez a gondolat felzaklatta, nem tudott napirendre térni fölötte, leginkább az nyugtalanította, hogy ez a saját gondolata volt. Megijesztette a sosem tapasztalt frusztráció, hogy nem ért meg valamit, ami a saját fejéből pattant ki. Nem akarta, hogy az erkölcsi iránymutatásra szoruló préda kicsússzon az irányítása alól. Matilda szemébe nézett, nagyon erősen összpontosította a figyelmét és az előtte cövekelő néma női testből pislákoló tekinteten át próbálta összeterelni a hozzá tartozó gondolatokat. Mégsem sikerült belemásznia a képtelen lény fejébe, pedig egy órával ezelőtt, még unott magabiztossággal lépett be a helyiség ajtaján és 20 perccel ezelőtt is, még mindig minden rendben volt, de aztán elhallgatott és minél tovább hallgatott, annál jobban kezdett félni. A félelem alaktalan volt, nem volt indoka sem célja. Csak testetlenül lebegett, míg nem minden súlyával rátelepedett a szobára, minden apró zugot betöltött, minden hasadékba bepréselődött. Az asztalon uzsonnáról maradt üres poharakat is megtöltötte. Mintha csak nyomasztaná minden üresen maradt darabja a térnek. Az időre még nem vetette ki a hálóját. Hagyott menekülési útvonalat, nem követelt el mindent. Sosem volt zsarnok, nem fogadta el és nem akarta megismerni az ambiciózus mindenek fölé törekvés, elnyomás, manipulálás és agresszív önérdek érvényesítés létjogosultságát és gyakorlati alkalmazásait. Nem hagyta megfosztani magát az önálló gondolkodástól, a valós információk megszerzésétől, és a józan ítélőképességtől, a kollektív mederbe terelés demoralizáló és társadalomzüllesztő folyamataitól próbálta minél jobban elszigetelni magát, lezárta a tudatához vezető bejutási útvonalat, a reklámok csak értelmetlen háttérzajként funkcionáltak az életében, ha mégis látott, olvasott vagy meghallott valamit az agysorvasztó üzenetekből, azonnal megpróbálta kitisztítani az agyát, megszabadítani a káros anyagtól. Hamarosan kényszeresen menekülni kezdett a minden információs csatornán keresztül ömlő vírustól. Minden interakciótól tartott és igyekezett kerülni a kontaktust mindennel, amit megfertőzhettek a tőkealapú agyműködéssel lélegző fajok. A levegő, a víz, a föld, és minden, ami körülvette, azoknak a szagát árasztotta magából. Nem talált egyetlen egészséges darabkát sem azon a planétán, amelyen testet kellett öltenie. De mindennek ellenére igyekezett megbékélni a helyzettel, a megállíthatatlan folyamatokkal. Ennek egyszerű oka volt, az hogy minden élő szervezet legmeghatározóbb motívuma az életben maradás. De amíg mások, akik emberként születtek, többre és még többre törekedtek, ezáltal újabb és újabb motívumokra szert téve, addig benne csak az munkált, hogy életben maradjon, és ha pedig élnie kell, tegye azt mások megelégedésére is. Tehát sosem konfrontálódott, avatkozott, cselekedett semmilyen alternatív, vagy önös indíttatásból, s mivel erre nem is volt igénye, képes volt csupán arra összpontosítani, hogy létezése folyamán akadálymentesen haladjon egy általa elfogadhatónak ítélt mederben, átszivárogva a köveken, repedéseken és átengedve magán a rossz és a jó élményeket egyszerűen és könnyedén, mint a víz. Amikor pedig sikeresen haladt a létének választott mederben, az megelégedéssel töltötte el. Olykor még örömszerű érzések is viziteltek nála.
Ha Megmedvesült ismerte volna akár csak a töredékét a „Félelem” történetének, talán magyarázatot ölthetett volna némely gondolat azokból, melyek még mindig, töretlen elszántsággal, de egyre nyomasztóbb félelemmel és zavarodottsággal próbálták szétpattintani a koponyáját. Egészen arra vágyott, hogy pilledhessen, egy keveset, legalább egy szemhunyásnyit, csupán egy kevéssel is beérte volna, egy odút keresett a földben, a csatatéren, úgy érezte lőnek rá mindenhonnan s csak a föld alá rejtőzhet.
Hosszú percekig tartó mozdulattal kiemelte koponyáját a purgatóriumból, a szemei könnyekben égtek még mindig, mintha hagymát pucoltak volna odalenn, Lucifer metreszei. Merthogy a félúton rekedt lelkek is vágynak még a pörköltre, s hogy ne éhezzenek, lelküket az angyalok, egykori gyomruk emlékét pedig a metreszek táplálják.
Átmedvegült polgártársunk pillantása a szemközti falon lógó, neonzöld faliórához dörgölőzött. Eszébe jutott ekkor, hogy valójában sosem szeretett polgártárs lenni, sem áldemokratikus társadalom polgára, az fordult bé a fejébe hogy milyen lenne igazi elvtársnak lenni, amolyan tisztességes kommunista pártvezetésű társadalom tagjának, amilyenekről a történelemkönyvekben olvasott és titkolt csodálattal elmélkedett a rendszer korabeli működésének mikéntjén. Elképzelte milyen tudományos-fantasztikus és talán még utópisztikus is lenne egy idősíkok közti átjárásra szolgáló berendezés segítségével megjelenni Karesz Marximus precízen és humánusan megkomponált birodalmában. Ez az álomtársadalom pedig, csodálatos módon, teljesen ideális és hatékony rendszerré nőtte volna ki magát félévszázados fennállása során. Az eredeti Marx-i elképzelések elvén és alapjain nyugodva, példázná egy emberiséghez méltó társadalom megvalósításának és működtetésének sikerességét, szükségességét és valós lehetőségét olyan nemzetek számára, amelyek még nem ismerték fel hazájuk felvirágoztatásának módját. Ilyen gondolatokkal csillapította zaklatott idegeit, teljesen beleélte magát ebbe a fantáziapuncsos mousseba, amikor huszáros svunggal becsapták az ajtót, határozottan Medvehüledezült Möszjőnk orra előtt.
Matilda ösztönösen rohant végig egy futórózsás díszkertekkel szegélyezett utcán, nem tudta merre fut, és hirtelen távozásának okát sem, a történtek ellenére sem tudta volna megindokolni teljes meggyőződéssel. Nem is próbált magyarázatot találni egyik cselekedetére sem, ami az utóbbi napokban történt. Ösztönösen tett mindent, ésszerű motivációk nélkül. Miután véletlenül bekerült egy ellenálló csoport körébe, és a legkisebb érdeklődést sem mutatva meggyőződéseik iránt, úgy döntött velük tart egy demonstrációnak készülő, de agresszív összecsapásba torkolló megmozduláson, ám végül a csoport női tagjainak nem engedélyezik a kivonulást. Matildát szokatlanul hevesen felbosszantja a tiltás és úgy dönt férfiruhába bújva csatlakozik az ellenállók által szervezett központi rendőrkapitányság ostromához. A kivonulás előtt férfinak öltözve részt vesz a csoport egyik felkészítő gyűlésén. Mint kiderül az ellenállók vezetői már hónapok óta szervezik az eseményt. Egy törekvéseiket támogató, majd később a csoport tagjává váló, rendőr segítségével jutottak rengeteg döntő fontosságú információhoz melyeken az akció sikere áll vagy bukik. A csoport toborzóinak, a vártnál sokkal több embert sikerült soraikba állítaniuk erre az alkalomra, a stratégiai vezetők mégsem tartottak igényt mindenkire, és még azoknak sem árulták el a részletes bevetési tervet, akik hónapok óta a csoport tagjai. Matildának csak az újonnan csatlakozottak eligazítására sikerül bejutnia, de már ezt sem bánja, valójában ekkor kezd először tisztán kirajzolódni előtte valódi célja, amit most mindennél jobban akar. Megérti, hogy valami életveszélyes képtelenséget szeretne véghezvinni, életében először, szeretné kipróbálni milyen, lenne teljesen más emberként élni egy teljesen más életet, mint amilyen az övé. Akár így is, nem vállalva önmagát, férfiruhában. Tenni akar valamit, ami alapjaiban rázza fel évek óta kómában fekvő lelkét és végre érezheti, hogy él. Ez alkalommal, életében először, nem jutott eszébe mi az, amit ő tehetne a csoport sikeréért, és az sem mi az, amit ő tehetne a saját biztonsága vagy életben maradása érdekében, csak újdonsült tervét akarta véghez vinni, bármi áron, bármilyen harcban, és ha ezeken az embereken át vezet az út a megvalósításhoz, akkor legyen így. Nem érzett magában félelmet, sem izgatott örömteli várakozást. Felkelt ugyan úgy reggelente, főzött magának teát és megkent egy kiflit vajjal, evett, aztán bement az irodába. Nem gondolkozott azon mire készül, nem foglalkoztatta a dolog, mintha nem is a saját élete lenne az a másik, amikor férfiruhát húz, és a csoport gyűléseire megy. Ahogy közeleg a megmozdulás kitűzött időpontja, Matilda fejében napról-napra átalakul a történet, amelynek részesévé vált. Hamarosan felfogja hová indul alig néhány nap elteltével. Ettől különös, tompa csiklandós érzés alakul ki a gyomrában. Mindig érzi eztán, először csak tompán, majd amikor észleli, hogy a konyhafalon függő naptárban, a megjelölt dátum, a vastag piros karikában, már csak kéthasábnyira van, akkor valami megáll oda bent a mellkasában. A csiklandás is elmúlik, most nem érez magában semmit, sem véráramlást sem szívverést. Mintha megállt volna minden odabent egy percre, egy néma percre, mintha előre megemlékeznének róla a belső szervei, hogy milyen lesz, majd ha ebben a testben minden elhallgat, és mindannyian sóhajtanak egy nagyot a vesétől a szívig. Matilda gyomrában váratlan, erős, szúró fájdalom árad szét. Még sohasem érzett ehhez hasonlót, egész testén pánikszerű remegés fut végig. Koponyájában szétterpeszkedik a szorongás lila ködpárája, négykézlábra rogy majd a hasát szorítva magzatpózba gömbölyödik a padlón.
- Elfogadhatatlan, példátlan viselkedés ez! Nem tudna rá magyarázatot adni, de látom nem is óhajtja megpróbálni. Igaza van, feleslegesen gyötörné vele a képzelőerejét! Erre a hozzá állásra nem akadhat épeszű motivatio ……. Ugyan, nem hihette, hogy Önnek, tintafoltos mandzsettájú, lompos fehérnépnek, bármi pozitív effektuma jöhetik létre ügyünkben, ebben a kemény honfiakat is megpróbáltató hadjáratban.. –A lassan medvévé alakuló látogató, Matildát, emberre emlékeztette, éppen hogy jóvoltából. De tényleg csak jó voltából, mert neki sajnos nem volt rossz volta, bármennyire is hiányzott neki és mérföldnyi behozhatatlan hátrányt jelentett szakmai és egyszemélyes magánéletében egyaránt, meg kellett békélnie jó volta páratlan magányosságával. Csak néha ábrándozott rossz voltáról, elképzelte milyen lenne, ha ezt is birtokolhatná ugyanolyan arányban, mint a jót. Elgondolta milyen ember válhatnék belőle, ha e kettő egyenletesen oszlana el a személyiségében, aztán rendszerint elfogta a hányinger, olykor megesett hogy egész éjjel a toalett fölött görnyedt, százszor, ezerszer megbánva vakmerőségét.
A Medveszerű gyóntatómester szakáll födte ajkai összezárultak, majd újból kinyíltak, ütemesen, szavai elfúltak váratlanul, hogy levegőt méltóztasson venni, sajnálta is erre az időt és energiát, időrablásnak tűnt, a fontos üzenet átadásának kényszerű megrekesztése.
De immáron a hatvanadik esztendő felé közeledve, kezdett megbékélni a lélegzés szükségszerűségével. Hangosan szedte a levegőt s tüdeje sípolt, pedig megkezdett sententiája korántsem bontott még vitorlát. Nem is bonthatott, főként Matilda eszményi eszének ágazataiban, hol még azelőtt elveszett, mielőtt a hajósinas kioldhatta volna a hajókötelet.
A medve félék családjának elszánt meggyőződésű képviselője új erőre kapva így folytatta:
-De a baj már megtörtént, Maga, Lenkovics Matilda, huszonhat esztendősen elveszítve minden józan megfontolást, s erkölcsöt, nem átallott álruhát ölteni és pimasz módon a hős bajtársak közé vegyülve kirontani az utcára s ott orvul settenkedve kivárni a megfelelő minutát, mikor a szegény bajtársak már elmérgesedett harcukat vívták az őket megfékezni kívánó Viktoriánus zsoldosokkal szemben! Tudván hogy a Viktoriánusi zsoldosság osztódással szaporodik, Maga mégis sorsára hagyta bajtársait kik közé minden valószínűség szerint bohóckodni állt be álruhában! A női nem szégyenére válik Ön Lenkovics! Asszonyi létére felkerekedett, hogy elkössön egy nagy tűzerejű lövegtoronnyal ellátott lánctalpas harcjárművet! Képtelenség ez Hölgyem, AGYRÉÉM!- ugatta két köhögő roham között az őrmester. Aztán amint magához térítette a nyugalmat, újból lecsapott, de már mélyebben, őszintébben a búzába gyalogolt. Le akarta szántani a Matilda képzeletbeli képződményeit. Ugyanis a Medvülészeti életmód aszketikus oldala megkövetelte, egy másik extatikus oldal beiktatását is, így Medvelőszeretettel élvezkedő alanyunk teljes inkognitóban tárolta és alfabetikusan rendszerezte élvezeti cikkeit. Az élvezeti cikkei pedig nem voltak egzakt módon kártékonyak, nem is voltak bármikor használhatóak, és mindig hónapoknak kellett eltelnie két alkalom között, mire a szünet időszak után újfent elővett egyet és leporolta, majd kipróbálta működik-e még. Az élvezeti értékük gyorsan csökkent, az áruk viszont nőtt, az idő múlásával mindig mindegyiknek megnőtt az ára, és azt pedig mindig precízen elkérték. Ezért minél több idő telt el a Medvénült léttartományából, annál drágább, annál élvezhetetlenebb lett minden. Ez idő szerint próbált fellelni minden használható élvezeti faktort. A Matilda tevékenysége és puszta jelensége fölötti ítéletalkotás pont erre alkalmasnak bizonyult, életet, pezsgő szellemi üdítőt ígért. Már a kezdetektől teljesen lázba hozta és el nem engedte ez az abszurd eset, felfoghatatlan, megfejthetetlen, magyarázatra szoruló emberi cselekmény. Főnixmadárként éledt újjá a hajló-hervadó korú, erkölcsök és józan ítélő képességek önjelölt őrzője. De mégis csupán csak feltételes módú és modorú főnixmadár volt, s nem is jó voltából, mert neki meg ez nem volt, csak rossz volta. De ezt sosem tudta meg magáról, valójában nagyon sok mindent nem tudott meg magáról és mindezekről, túlnyomó részt haláláig sem sikerült tudomást szereznie. Pedig szomjas volt mindig, olthatatlanul, a tudásra.
Most is szomjas volt, pedig még be sem fejezte, meg sem állapította, ki sem hirdette s megfejtenie végképp nem sikerült, a jelenséget, ami előtte állt és rémülten nézett rá, aztán mégis hátborzongatóan, de néha úgy már-már lélekboncolgatóan, mintha éppen most erőszakolná meg a tudat alattiját. Ez a gondolat felzaklatta, nem tudott napirendre térni fölötte, leginkább az nyugtalanította, hogy ez a saját gondolata volt. Megijesztette a sosem tapasztalt frusztráció, hogy nem ért meg valamit, ami a saját fejéből pattant ki. Nem akarta, hogy az erkölcsi iránymutatásra szoruló préda kicsússzon az irányítása alól. Matilda szemébe nézett, nagyon erősen összpontosította a figyelmét és az előtte cövekelő néma női testből pislákoló tekinteten át próbálta összeterelni a hozzá tartozó gondolatokat. Mégsem sikerült belemásznia a képtelen lény fejébe, pedig egy órával ezelőtt, még unott magabiztossággal lépett be a helyiség ajtaján és 20 perccel ezelőtt is, még mindig minden rendben volt, de aztán elhallgatott és minél tovább hallgatott, annál jobban kezdett félni. A félelem alaktalan volt, nem volt indoka sem célja. Csak testetlenül lebegett, míg nem minden súlyával rátelepedett a szobára, minden apró zugot betöltött, minden hasadékba bepréselődött. Az asztalon uzsonnáról maradt üres poharakat is megtöltötte. Mintha csak nyomasztaná minden üresen maradt darabja a térnek. Az időre még nem vetette ki a hálóját. Hagyott menekülési útvonalat, nem követelt el mindent. Sosem volt zsarnok, nem fogadta el és nem akarta megismerni az ambiciózus mindenek fölé törekvés, elnyomás, manipulálás és agresszív önérdek érvényesítés létjogosultságát és gyakorlati alkalmazásait. Nem hagyta megfosztani magát az önálló gondolkodástól, a valós információk megszerzésétől, és a józan ítélőképességtől, a kollektív mederbe terelés demoralizáló és társadalomzüllesztő folyamataitól próbálta minél jobban elszigetelni magát, lezárta a tudatához vezető bejutási útvonalat, a reklámok csak értelmetlen háttérzajként funkcionáltak az életében, ha mégis látott, olvasott vagy meghallott valamit az agysorvasztó üzenetekből, azonnal megpróbálta kitisztítani az agyát, megszabadítani a káros anyagtól. Hamarosan kényszeresen menekülni kezdett a minden információs csatornán keresztül ömlő vírustól. Minden interakciótól tartott és igyekezett kerülni a kontaktust mindennel, amit megfertőzhettek a tőkealapú agyműködéssel lélegző fajok. A levegő, a víz, a föld, és minden, ami körülvette, azoknak a szagát árasztotta magából. Nem talált egyetlen egészséges darabkát sem azon a planétán, amelyen testet kellett öltenie. De mindennek ellenére igyekezett megbékélni a helyzettel, a megállíthatatlan folyamatokkal. Ennek egyszerű oka volt, az hogy minden élő szervezet legmeghatározóbb motívuma az életben maradás. De amíg mások, akik emberként születtek, többre és még többre törekedtek, ezáltal újabb és újabb motívumokra szert téve, addig benne csak az munkált, hogy életben maradjon, és ha pedig élnie kell, tegye azt mások megelégedésére is. Tehát sosem konfrontálódott, avatkozott, cselekedett semmilyen alternatív, vagy önös indíttatásból, s mivel erre nem is volt igénye, képes volt csupán arra összpontosítani, hogy létezése folyamán akadálymentesen haladjon egy általa elfogadhatónak ítélt mederben, átszivárogva a köveken, repedéseken és átengedve magán a rossz és a jó élményeket egyszerűen és könnyedén, mint a víz. Amikor pedig sikeresen haladt a létének választott mederben, az megelégedéssel töltötte el. Olykor még örömszerű érzések is viziteltek nála.
Ha Megmedvesült ismerte volna akár csak a töredékét a „Félelem” történetének, talán magyarázatot ölthetett volna némely gondolat azokból, melyek még mindig, töretlen elszántsággal, de egyre nyomasztóbb félelemmel és zavarodottsággal próbálták szétpattintani a koponyáját. Egészen arra vágyott, hogy pilledhessen, egy keveset, legalább egy szemhunyásnyit, csupán egy kevéssel is beérte volna, egy odút keresett a földben, a csatatéren, úgy érezte lőnek rá mindenhonnan s csak a föld alá rejtőzhet.
Hosszú percekig tartó mozdulattal kiemelte koponyáját a purgatóriumból, a szemei könnyekben égtek még mindig, mintha hagymát pucoltak volna odalenn, Lucifer metreszei. Merthogy a félúton rekedt lelkek is vágynak még a pörköltre, s hogy ne éhezzenek, lelküket az angyalok, egykori gyomruk emlékét pedig a metreszek táplálják.
Átmedvegült polgártársunk pillantása a szemközti falon lógó, neonzöld faliórához dörgölőzött. Eszébe jutott ekkor, hogy valójában sosem szeretett polgártárs lenni, sem áldemokratikus társadalom polgára, az fordult bé a fejébe hogy milyen lenne igazi elvtársnak lenni, amolyan tisztességes kommunista pártvezetésű társadalom tagjának, amilyenekről a történelemkönyvekben olvasott és titkolt csodálattal elmélkedett a rendszer korabeli működésének mikéntjén. Elképzelte milyen tudományos-fantasztikus és talán még utópisztikus is lenne egy idősíkok közti átjárásra szolgáló berendezés segítségével megjelenni Karesz Marximus precízen és humánusan megkomponált birodalmában. Ez az álomtársadalom pedig, csodálatos módon, teljesen ideális és hatékony rendszerré nőtte volna ki magát félévszázados fennállása során. Az eredeti Marx-i elképzelések elvén és alapjain nyugodva, példázná egy emberiséghez méltó társadalom megvalósításának és működtetésének sikerességét, szükségességét és valós lehetőségét olyan nemzetek számára, amelyek még nem ismerték fel hazájuk felvirágoztatásának módját. Ilyen gondolatokkal csillapította zaklatott idegeit, teljesen beleélte magát ebbe a fantáziapuncsos mousseba, amikor huszáros svunggal becsapták az ajtót, határozottan Medvehüledezült Möszjőnk orra előtt.
Matilda ösztönösen rohant végig egy futórózsás díszkertekkel szegélyezett utcán, nem tudta merre fut, és hirtelen távozásának okát sem, a történtek ellenére sem tudta volna megindokolni teljes meggyőződéssel. Nem is próbált magyarázatot találni egyik cselekedetére sem, ami az utóbbi napokban történt. Ösztönösen tett mindent, ésszerű motivációk nélkül. Miután véletlenül bekerült egy ellenálló csoport körébe, és a legkisebb érdeklődést sem mutatva meggyőződéseik iránt, úgy döntött velük tart egy demonstrációnak készülő, de agresszív összecsapásba torkolló megmozduláson, ám végül a csoport női tagjainak nem engedélyezik a kivonulást. Matildát szokatlanul hevesen felbosszantja a tiltás és úgy dönt férfiruhába bújva csatlakozik az ellenállók által szervezett központi rendőrkapitányság ostromához. A kivonulás előtt férfinak öltözve részt vesz a csoport egyik felkészítő gyűlésén. Mint kiderül az ellenállók vezetői már hónapok óta szervezik az eseményt. Egy törekvéseiket támogató, majd később a csoport tagjává váló, rendőr segítségével jutottak rengeteg döntő fontosságú információhoz melyeken az akció sikere áll vagy bukik. A csoport toborzóinak, a vártnál sokkal több embert sikerült soraikba állítaniuk erre az alkalomra, a stratégiai vezetők mégsem tartottak igényt mindenkire, és még azoknak sem árulták el a részletes bevetési tervet, akik hónapok óta a csoport tagjai. Matildának csak az újonnan csatlakozottak eligazítására sikerül bejutnia, de már ezt sem bánja, valójában ekkor kezd először tisztán kirajzolódni előtte valódi célja, amit most mindennél jobban akar. Megérti, hogy valami életveszélyes képtelenséget szeretne véghezvinni, életében először, szeretné kipróbálni milyen, lenne teljesen más emberként élni egy teljesen más életet, mint amilyen az övé. Akár így is, nem vállalva önmagát, férfiruhában. Tenni akar valamit, ami alapjaiban rázza fel évek óta kómában fekvő lelkét és végre érezheti, hogy él. Ez alkalommal, életében először, nem jutott eszébe mi az, amit ő tehetne a csoport sikeréért, és az sem mi az, amit ő tehetne a saját biztonsága vagy életben maradása érdekében, csak újdonsült tervét akarta véghez vinni, bármi áron, bármilyen harcban, és ha ezeken az embereken át vezet az út a megvalósításhoz, akkor legyen így. Nem érzett magában félelmet, sem izgatott örömteli várakozást. Felkelt ugyan úgy reggelente, főzött magának teát és megkent egy kiflit vajjal, evett, aztán bement az irodába. Nem gondolkozott azon mire készül, nem foglalkoztatta a dolog, mintha nem is a saját élete lenne az a másik, amikor férfiruhát húz, és a csoport gyűléseire megy. Ahogy közeleg a megmozdulás kitűzött időpontja, Matilda fejében napról-napra átalakul a történet, amelynek részesévé vált. Hamarosan felfogja hová indul alig néhány nap elteltével. Ettől különös, tompa csiklandós érzés alakul ki a gyomrában. Mindig érzi eztán, először csak tompán, majd amikor észleli, hogy a konyhafalon függő naptárban, a megjelölt dátum, a vastag piros karikában, már csak kéthasábnyira van, akkor valami megáll oda bent a mellkasában. A csiklandás is elmúlik, most nem érez magában semmit, sem véráramlást sem szívverést. Mintha megállt volna minden odabent egy percre, egy néma percre, mintha előre megemlékeznének róla a belső szervei, hogy milyen lesz, majd ha ebben a testben minden elhallgat, és mindannyian sóhajtanak egy nagyot a vesétől a szívig. Matilda gyomrában váratlan, erős, szúró fájdalom árad szét. Még sohasem érzett ehhez hasonlót, egész testén pánikszerű remegés fut végig. Koponyájában szétterpeszkedik a szorongás lila ködpárája, négykézlábra rogy majd a hasát szorítva magzatpózba gömbölyödik a padlón.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése