REJTÉLYES BALESET.
Hááát…Úgy meg voltam lepve, hogy még ordibálni is elfelejtettem.
A szürke agyag mozgolódni kezdett alatta, aztán felböffentett gázfelhőket, majd kettényílt, mint hajdanán a Vörös tenger, még mintha egyiptomiakat is láttam volna a fenekén futni, és már csak azt láttam, hogy hadonászik mind a két karjával, és puff…
Már bele is zuhant a résbe.
Persze az agyag nagy cuppanással összezárult, és már nem is tudtam pontosan, mely részén történt az eset.
Háát…én azóta is csak köves talajon sétálgatok, bár így is figyelek a lábam elé, mert ugye sosem lehessen tudni…
Ha az Úr úgy akarja, a kő is válhat agyaggá, és már meg is van a baj.
Nem tudom ma sem, hogy mit mondjak a történtekről, egész hazáig csak csóváltam a fejemet, a végén egészen elszédültem.
Kérdezték is otthon, hogy minek rázogatod a fejedet? Nem vagy még elég hülye?
De nem szóltam semmit, mert ha elmesélem mi történt a Jenővel, akkor hétszentség, hogy ütődöttnek néznek.
Ezekkel sosem történik semmi, és hiszik, hogy ez a normális.
Ez náluk egy irreverzibilis állapot, meg nem is érdemes észhez térítésükről gondoskodni, már úgy megszokták, hogy ilyenek, bele is halnának, ha valaki felébresztené őket.
Ezek mind alszanak, nem véletlen, hogy sokat vagyok egyedül.
De legalább jó társaságban vagyok, mindig enyém lehet az utolsó szó, mert alva nem tudnak válaszolni.
Rengeteg minden történik egy emberrel élete folyamán, de egyszerűbb azt mondani, hogy marhaság, mint belegondolni, ami bátorság kérdése, és az nekik nincs.
Ez a pintyőke a rengetegben effektus, Ők a rengeteg, én meg a pintyőke.
Még mindig jobb, mint rengeteg pintyőke között rengetegnek lenni, a pintyőkék gyáva madarak, de ha sokan vannak, kitör belőlük minden gyilkos ösztön, és halálra csipkednék a rengeteget.
Ezek, ha sokan vannak, rohadt egy állatok, sasmadaraknak képzelik magukat, holott csak egy gyáva szar népség ez is, mint általában mindegyik.
Hááát…tudnék mesélni, tudnék mesélni, ahogy mondja a szomszédom, de sosem mesél, mert nem akarja magát felizgatni.
Igaza van, ha felizgatja magát, csak azt éri el vele, hogy nem éri meg, hogy elvigyék az ellensége koporsóját a háza előtt.
Pedig az akkora elégtétel, hogy ezért már érdemes élni.
Aztán a nóta végén majd azt lehet mondani, hogy már annyit éltem, ezért már érdemes meghalni.
És megy a körforgás az idők végéig, amiről senki nem tudja, hol a francban lehet.
A mikrobák folyton élnek, de még nekik sincs fogalmuk, hogy hol lehet a vége.
A tejút mögött hatszáz méterre, balra.
Ott fog állni egy marcona és ijesztő kapuőr, aki rád ordít: Jelszót tudsz?!
Tudok. Legalább egy csomót- makogód, közben halkan becsinálsz…
Akkor pucolj be, te nyavalyás- bömböli, és te úgy húzod a segged befelé, mint aki az életéért fut.
Pedig azt már cseszheted, mert meg vagy valójában halva, csak még nem szoktad meg.
Majd hozzászoksz, feltámadásig lesz rá elég időd.
Az ember idővel mindenhez hozzászokik, nicht Beszáren, és amihez nem tud, ahhoz is.
Mert nem te döntöd el, mihez akarsz hozzászokni.
Szegény Jenő, aki mostanság már múlt idő ott az agyagban, Ő se hitte volna még tegnap, de hiszen egy nap alatt rengeteg minden történik, és történhet bárkivel, aztán csak elpilinckázol a gödrödig, és elszavalhatod az égnek, hogy „Köszönök néked minden órát…”
Én az óta is csak köves utakon sétálgatok, sosem lehessen tudni…
Hááát…Úgy meg voltam lepve, hogy még ordibálni is elfelejtettem.
A szürke agyag mozgolódni kezdett alatta, aztán felböffentett gázfelhőket, majd kettényílt, mint hajdanán a Vörös tenger, még mintha egyiptomiakat is láttam volna a fenekén futni, és már csak azt láttam, hogy hadonászik mind a két karjával, és puff…
Már bele is zuhant a résbe.
Persze az agyag nagy cuppanással összezárult, és már nem is tudtam pontosan, mely részén történt az eset.
Háát…én azóta is csak köves talajon sétálgatok, bár így is figyelek a lábam elé, mert ugye sosem lehessen tudni…
Ha az Úr úgy akarja, a kő is válhat agyaggá, és már meg is van a baj.
Nem tudom ma sem, hogy mit mondjak a történtekről, egész hazáig csak csóváltam a fejemet, a végén egészen elszédültem.
Kérdezték is otthon, hogy minek rázogatod a fejedet? Nem vagy még elég hülye?
De nem szóltam semmit, mert ha elmesélem mi történt a Jenővel, akkor hétszentség, hogy ütődöttnek néznek.
Ezekkel sosem történik semmi, és hiszik, hogy ez a normális.
Ez náluk egy irreverzibilis állapot, meg nem is érdemes észhez térítésükről gondoskodni, már úgy megszokták, hogy ilyenek, bele is halnának, ha valaki felébresztené őket.
Ezek mind alszanak, nem véletlen, hogy sokat vagyok egyedül.
De legalább jó társaságban vagyok, mindig enyém lehet az utolsó szó, mert alva nem tudnak válaszolni.
Rengeteg minden történik egy emberrel élete folyamán, de egyszerűbb azt mondani, hogy marhaság, mint belegondolni, ami bátorság kérdése, és az nekik nincs.
Ez a pintyőke a rengetegben effektus, Ők a rengeteg, én meg a pintyőke.
Még mindig jobb, mint rengeteg pintyőke között rengetegnek lenni, a pintyőkék gyáva madarak, de ha sokan vannak, kitör belőlük minden gyilkos ösztön, és halálra csipkednék a rengeteget.
Ezek, ha sokan vannak, rohadt egy állatok, sasmadaraknak képzelik magukat, holott csak egy gyáva szar népség ez is, mint általában mindegyik.
Hááát…tudnék mesélni, tudnék mesélni, ahogy mondja a szomszédom, de sosem mesél, mert nem akarja magát felizgatni.
Igaza van, ha felizgatja magát, csak azt éri el vele, hogy nem éri meg, hogy elvigyék az ellensége koporsóját a háza előtt.
Pedig az akkora elégtétel, hogy ezért már érdemes élni.
Aztán a nóta végén majd azt lehet mondani, hogy már annyit éltem, ezért már érdemes meghalni.
És megy a körforgás az idők végéig, amiről senki nem tudja, hol a francban lehet.
A mikrobák folyton élnek, de még nekik sincs fogalmuk, hogy hol lehet a vége.
A tejút mögött hatszáz méterre, balra.
Ott fog állni egy marcona és ijesztő kapuőr, aki rád ordít: Jelszót tudsz?!
Tudok. Legalább egy csomót- makogód, közben halkan becsinálsz…
Akkor pucolj be, te nyavalyás- bömböli, és te úgy húzod a segged befelé, mint aki az életéért fut.
Pedig azt már cseszheted, mert meg vagy valójában halva, csak még nem szoktad meg.
Majd hozzászoksz, feltámadásig lesz rá elég időd.
Az ember idővel mindenhez hozzászokik, nicht Beszáren, és amihez nem tud, ahhoz is.
Mert nem te döntöd el, mihez akarsz hozzászokni.
Szegény Jenő, aki mostanság már múlt idő ott az agyagban, Ő se hitte volna még tegnap, de hiszen egy nap alatt rengeteg minden történik, és történhet bárkivel, aztán csak elpilinckázol a gödrödig, és elszavalhatod az égnek, hogy „Köszönök néked minden órát…”
Én az óta is csak köves utakon sétálgatok, sosem lehessen tudni…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése