Aranylövés

Csak egy út van; se előre
se hátra, pokollá tettél
gyönyörű léptekkel mezőre
érve, tévútra térdre vertél.
Porból lettem s porrá leszünk,
porban fekszem veled végső
pillanat s lehunyjuk szemünk,
egy utolsó lövés, de késő.
Ilyenek voltunk s voltunk is
ilyenek, háborús hősök meg
egyetlen egyek, uniformis
rajtam, szer meg a bőrömben.
Goromba koromban elementáris
lánnyal dúltam, de már ködös
mégis maris muris meg máris
mar is mert a szem vörös.
Hasad tudatom, zavar személyem,
egyre megy, de nem egyetemre,
angyalok pora, mámor szeszélyen
hagyok záró jelet (neveden).
Ne vedd el, ne vedd el életem
örömét, érzem a lét szélét
s azt is, hogy éhezem: élvezem.
Fényeket látok, nem békét.
Nem tágít elmén zsivány eufória,
nem tudsz mit tenni ez ellen,
téves teória, fantazmagória
téveszme kering az eszemben.
Képzavar kába, ülök kavalkádba,
adja át ingert egy hangulat,
szenvedélyem fehér aranyláza,
pakk osztva, bécsi egyhangú lat.
Kitekint -e tekintet? Te kint
tekintett kvintett tett-élet.
Filmszakadás és megint beintek
az életnek, a halál kettészed.
Utolsó adag, pár perc még hátra,
élvezzük édes-kettes hármasban
míg lehet, középujjas tréfát
legyint, jön halál-áradat.