Világosodik. Puhán áttetsző szürkéskék köd gomolyog a tó felett, elhagyatottság érzését kelti bennem. Az ablakon át, titkon a függöny mögül meglesem az ősz sejtelmes sompolygását, amint szép lassan beszökik a fák lombjába, komótosan levetkőzteti őket, finom ködöt permetez a rozsdabarna, sárguló levelekre, és elrejti a napot az élők elől. A madarak tollukat borzolják, elbújnak megcsendesedve egy oltalmat adó kis zugba. Sünök mocorognak, avarpaplan alá bújnak, érzik a közelítő hideg tél leheletét. A tó rezzenéstelen, halai már rég beásták magukat az iszapjában. A reggel zaját elnyeli a köd, gyerekek hátán táska, őket még nem érinti meg az ősz szomorúsága. Kertemben az elmúlás virágai virítanak csak, utolsóként, mielőtt ők is színüket vesztenék egy kora hajnali fagyban. A parton hömpölyög a köd, mintha kelta szellem tündérek sejtelmes táncot járnának szürke köpenyegeikben, megvillantva fakózöld ruhájuk. Kiáltásuk halált hozó. Finom permetet hullajt a ködpaplan, mindent belep a nyirkos eső, nyakunkat behúzzuk, borongós a táj és a gondolat. Világosodik, de fénytelen már a nap.
Ülök a kert legcsendesebb zugában és figyelem a vénséges barackfa zizzenve táncoló sárga leveleit. Tegnap megszületett az ötödik unokám, egy pufók kicsi lányka. Mindszent havának tizedik napján, az év kettőszáz-nyolcvanharmadik reggelén. A nap a mérleg jegyében jár, szerencsés jegy, meggondoltságot, és biztos jövőt jósol a számára. Ezen a napon született Verdi, Kittenberger Kálmán, és még biztosan sok neves ember is, de ez nem számít, csak az ő ígéretes élete. Ha a teremtő szívós szervezettel, és vasegészséggel áldotta meg, megérheti a kétezer-egyszázadik esztendőt, mely számomra már a misztikus távolságba veszik. Kívánom, hogy az ő generációja, szakítva elődeik begyöpösödött gondolkodásával, hozza meg önmaguk számára a gyökeres változást. Boldog, napfényes, békésebb és szebb jövőt szeretnék álmodni a számukra. Adja Isten, hogy így legyen!
Csendes délelőtt van, csalfa ősz, meleg. A nap felszívta a lustán hömpölygő ködpamacsokat. Elindulok a kapáért, kiirtom a nagyra nőtt gazt a kert sarkában. Vajon ez a csepp lányka megéri ezt a boldogságot, az ötödik unokája születését?
Ülök a kert legcsendesebb zugában és figyelem a vénséges barackfa zizzenve táncoló sárga leveleit. Tegnap megszületett az ötödik unokám, egy pufók kicsi lányka. Mindszent havának tizedik napján, az év kettőszáz-nyolcvanharmadik reggelén. A nap a mérleg jegyében jár, szerencsés jegy, meggondoltságot, és biztos jövőt jósol a számára. Ezen a napon született Verdi, Kittenberger Kálmán, és még biztosan sok neves ember is, de ez nem számít, csak az ő ígéretes élete. Ha a teremtő szívós szervezettel, és vasegészséggel áldotta meg, megérheti a kétezer-egyszázadik esztendőt, mely számomra már a misztikus távolságba veszik. Kívánom, hogy az ő generációja, szakítva elődeik begyöpösödött gondolkodásával, hozza meg önmaguk számára a gyökeres változást. Boldog, napfényes, békésebb és szebb jövőt szeretnék álmodni a számukra. Adja Isten, hogy így legyen!
Csendes délelőtt van, csalfa ősz, meleg. A nap felszívta a lustán hömpölygő ködpamacsokat. Elindulok a kapáért, kiirtom a nagyra nőtt gazt a kert sarkában. Vajon ez a csepp lányka megéri ezt a boldogságot, az ötödik unokája születését?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése