"Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit". -írta a graffiti és állítom én is. Olyasmi ez az egész, mint mikor nem látod a fától az erdőt.
Elvakít egy érzés, határozott lépések sora követik egymást s ahogy közeledsz felé, ő úgy távolodik ("füstbe ment terv"). Barátként tekintesz rá még ha, szerelemnek is fogtad fel. Érdekes; fényt akartam, sokat, soha nem lesz már ugyanaz, nem jön vissza, mégis te léptél át könnyen. Álmodoztam arról, hogy lehet ennél több is, nekem fáj az érzés és szúrkál a tövis. Megérte az időszakot, nap mint nap beírtam neved egy helyre, most már csak a nyoma van ott. Egy foltot hagyott, kong az üresség, kiölted. Néha így marad, nem tudsz rajta változtatni - szeretnél -, a végén meg ráhagyod. Akkor nősz fel igazán, ha meg fogsz halni. De, ha felnősz a helyzethez egy idő után és forrás nélkül is tisztán látsz a sötétben, ösztönösen mozogsz, egy labirintus, de tudod a kiutat. Lebegjen ott előtted, hogy "küzdj, és bízva bízzál!". Akkor megtalálod a helyes ösvényt az úthoz, amire vágysz. Nem könnyű, nem könnyű az élet, mert mindenki meghal, de nem mindenki él. Örökké pedig nem eshet... Bár múló emlék vagy, sokat köszönök neked. Átértékeltem az életet s hogy van még miért küzdeni, lehetnek céljaid, lehet egy nagy álmod, amiről nem mondanál le soha. Az voltál te is. Az álmom. Rólad álmodtam, de nem léteztél, szívem se hasad már. Ez nem a szív fájdalma, hanem a képzelet szüleménye.
Megismertelek, de még jobban kiismertem az embert. Olyan zebra voltál, aki a rács mögé is beállt, hogy lónak lássák. Csak egy a sok közül, de a legkülönösebb. Nem bánom, hogy megismertelek. S ahogy Lucifer is mondaná:
"Ismét fajodra ismerek könnyedben,
Mellyel kíséred ébredésedet
Kedvenc ábrándból tiszta felfogásra".
Elvakít egy érzés, határozott lépések sora követik egymást s ahogy közeledsz felé, ő úgy távolodik ("füstbe ment terv"). Barátként tekintesz rá még ha, szerelemnek is fogtad fel. Érdekes; fényt akartam, sokat, soha nem lesz már ugyanaz, nem jön vissza, mégis te léptél át könnyen. Álmodoztam arról, hogy lehet ennél több is, nekem fáj az érzés és szúrkál a tövis. Megérte az időszakot, nap mint nap beírtam neved egy helyre, most már csak a nyoma van ott. Egy foltot hagyott, kong az üresség, kiölted. Néha így marad, nem tudsz rajta változtatni - szeretnél -, a végén meg ráhagyod. Akkor nősz fel igazán, ha meg fogsz halni. De, ha felnősz a helyzethez egy idő után és forrás nélkül is tisztán látsz a sötétben, ösztönösen mozogsz, egy labirintus, de tudod a kiutat. Lebegjen ott előtted, hogy "küzdj, és bízva bízzál!". Akkor megtalálod a helyes ösvényt az úthoz, amire vágysz. Nem könnyű, nem könnyű az élet, mert mindenki meghal, de nem mindenki él. Örökké pedig nem eshet... Bár múló emlék vagy, sokat köszönök neked. Átértékeltem az életet s hogy van még miért küzdeni, lehetnek céljaid, lehet egy nagy álmod, amiről nem mondanál le soha. Az voltál te is. Az álmom. Rólad álmodtam, de nem léteztél, szívem se hasad már. Ez nem a szív fájdalma, hanem a képzelet szüleménye.
Megismertelek, de még jobban kiismertem az embert. Olyan zebra voltál, aki a rács mögé is beállt, hogy lónak lássák. Csak egy a sok közül, de a legkülönösebb. Nem bánom, hogy megismertelek. S ahogy Lucifer is mondaná:
"Ismét fajodra ismerek könnyedben,
Mellyel kíséred ébredésedet
Kedvenc ábrándból tiszta felfogásra".
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése