Holtak hajnala

Már égnek a gyertyák
s gyúlnak a lámpások,
fényes foltok, ködben
úszó lelkek, kántálások.

Hangos sikoly nyomja
el a csend-tölte szép,
meghitt perceket, éjjel
ki holt, az élők közé lép.

Van köztük fej nélkül
vagy olyan, ki lábatlan,
Kampókéz és Rőtszakáll
együtt bicegnek sápadtan.

Gyermekhang szivárog
távoli félhomályban,
úgy bóklászik egyedül,
szaporább vérnyomása,

mert eltévedt szegényke,
barátait már nem leli
lemaradt sötétben, hangja
megreked s félelem elnyeli.

Már látja a fura hordát
bokor mögül csendben,
elönti a vágy, egy érzés:
- Ott van az én helyem!

Jack is köztük menetel
a fiúcskával, új taggal
együtt, ott lépkedvén
testben s nem tudatban.

Elvette az eszét egy
erősebb, ősibb hatalom,
holtak birodalma, ha fáj,
nem enyhít a haragon.

Szállingóznak a lelkek,
hajnalt ütött az óra.
S hova lett a kisfiú?
Egy nóta se szól róla.