HŐSI ÉNEK.
A Rigómező fürdött a reggel tiszta fényében, a felhőtlen kék égbolt mosolya beragyogta az egész mezőt, és a környező erdőket, és a rengeteg rigót.
Az aljnövényzetben nyüzsgő életek el sem láttak az erdőkig, hittek az örök fényben, és a létezés emelkedett meglétében.
A mező mindkét egymással szembeni szélén, csak úgy feketéllett a lovasok és gyalogosok tömege.
A várakozás, feszült- mély csendjét, csak a lovak patáinak dobbanásai törték meg.
Mindkét hadsereg a jelre várt, az éles kürtszóra, hogy előrelendülve egymásnak ronthasson.
Felüvöltöttek a kürtök rekedt hangjai, mint korbácsütés zuhant végig a rét mitsemsejtő füvén, halálfélelmet okozva a milliónyi bogár között. A madarak fejvesztve röppentek fel a fák koronáiról, az egész békés természet megdermedt.
A „Szara tíz” nehézlovasság lódult meg elsőnek. /Szaracén a szerk./
Mintha a föld indult volna meg, minden rengett és dübörgött, még az üvöltés sem tudta elnyomni e végítélet hangulatát.
A csillogó páncélok, a kivont kardpengéken megtörő fény majd elvakította az ellent.
A rémes látvány, a mindent elsöprő halál, száguldó kegyetlen voltát idézte, meg is hűlt az ellenben a vér.
A Brandenburgi íjászok léptek a lovasságuk elé, számszeríjaikkal célba véve a Szara tízeket,
egyszerre húzták meg ravaszaikat.
Ez felettébb ravasz ötletnek bizonyult, mert olyan nyílvesszőzuhatag hasította az eget, nekicsapódva a nehézlovasság páncélzatának, hogy a fémes csörömpöléstől majd megvadultak a lovak.
A hős Szara tízek úgy fordultak ki nyergükből, mint a pinty.
A második nyílzápor már óriási keveredést okozott, mert az elomló lovasság halmain átestek a gyalogosok, egyre nagyobb lett a kupac, a nagy kavarodásban és porfelhőben egymást szurkálták lándzsáikkal.
Az okosabbja fejvesztve menekült, sokan az ellen felé, nem dezertálás céljából, de véletlenül.
A Brandenburgiak a sikeres nyilazást követően, rohamra indultak könnyűlovasságukkal.
Megkerülve a Szara tíz kupacot, oldalról kezdték kaszabolni a halom mögött eszetlenkedő, beijedt gyalogokat.
Aki látta, fertelmes vérfürdőben volt szemtanú.
Csak úgy ömlött a honfivér, megszámlálhatatlan özvegyet és árvát hagyva magaután.
A diadalittas Brandenburgiak- ahogy illik- végigrabolták az elesetteket, hatalmas dorbézolást rendeztek, és ők is sokan elestek.
Mármint a pálinkától megittasultan.
A Szara tízek, hogy feledtessék kudarcukat, Szara kilencre magyarosítottak, így aztán Szaranein néven vonultak be a világtörténelem lapjai közé.
Még a Rigómezőnek is kínos volt, ami történt, idegesítő volt a röhögő turistaáradat, ezért Origómezőre változtatott, és nem tudott semmiféle csatáról.
Már csak az akkor élt madarak ükunokái mesélik egymásnak a történetet, de nem okoznak vele bajt, mert madárul nem beszél senki.
Hát így esett meg a Brandenburgi csoda.
A Rigómező fürdött a reggel tiszta fényében, a felhőtlen kék égbolt mosolya beragyogta az egész mezőt, és a környező erdőket, és a rengeteg rigót.
Az aljnövényzetben nyüzsgő életek el sem láttak az erdőkig, hittek az örök fényben, és a létezés emelkedett meglétében.
A mező mindkét egymással szembeni szélén, csak úgy feketéllett a lovasok és gyalogosok tömege.
A várakozás, feszült- mély csendjét, csak a lovak patáinak dobbanásai törték meg.
Mindkét hadsereg a jelre várt, az éles kürtszóra, hogy előrelendülve egymásnak ronthasson.
Felüvöltöttek a kürtök rekedt hangjai, mint korbácsütés zuhant végig a rét mitsemsejtő füvén, halálfélelmet okozva a milliónyi bogár között. A madarak fejvesztve röppentek fel a fák koronáiról, az egész békés természet megdermedt.
A „Szara tíz” nehézlovasság lódult meg elsőnek. /Szaracén a szerk./
Mintha a föld indult volna meg, minden rengett és dübörgött, még az üvöltés sem tudta elnyomni e végítélet hangulatát.
A csillogó páncélok, a kivont kardpengéken megtörő fény majd elvakította az ellent.
A rémes látvány, a mindent elsöprő halál, száguldó kegyetlen voltát idézte, meg is hűlt az ellenben a vér.
A Brandenburgi íjászok léptek a lovasságuk elé, számszeríjaikkal célba véve a Szara tízeket,
egyszerre húzták meg ravaszaikat.
Ez felettébb ravasz ötletnek bizonyult, mert olyan nyílvesszőzuhatag hasította az eget, nekicsapódva a nehézlovasság páncélzatának, hogy a fémes csörömpöléstől majd megvadultak a lovak.
A hős Szara tízek úgy fordultak ki nyergükből, mint a pinty.
A második nyílzápor már óriási keveredést okozott, mert az elomló lovasság halmain átestek a gyalogosok, egyre nagyobb lett a kupac, a nagy kavarodásban és porfelhőben egymást szurkálták lándzsáikkal.
Az okosabbja fejvesztve menekült, sokan az ellen felé, nem dezertálás céljából, de véletlenül.
A Brandenburgiak a sikeres nyilazást követően, rohamra indultak könnyűlovasságukkal.
Megkerülve a Szara tíz kupacot, oldalról kezdték kaszabolni a halom mögött eszetlenkedő, beijedt gyalogokat.
Aki látta, fertelmes vérfürdőben volt szemtanú.
Csak úgy ömlött a honfivér, megszámlálhatatlan özvegyet és árvát hagyva magaután.
A diadalittas Brandenburgiak- ahogy illik- végigrabolták az elesetteket, hatalmas dorbézolást rendeztek, és ők is sokan elestek.
Mármint a pálinkától megittasultan.
A Szara tízek, hogy feledtessék kudarcukat, Szara kilencre magyarosítottak, így aztán Szaranein néven vonultak be a világtörténelem lapjai közé.
Még a Rigómezőnek is kínos volt, ami történt, idegesítő volt a röhögő turistaáradat, ezért Origómezőre változtatott, és nem tudott semmiféle csatáról.
Már csak az akkor élt madarak ükunokái mesélik egymásnak a történetet, de nem okoznak vele bajt, mert madárul nem beszél senki.
Hát így esett meg a Brandenburgi csoda.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése