Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. november 27., szerda

Remény idején

with 0 Comment



Norman unottan nézett ki az ebédlő ablakán, legszívesebben otthagyta volna már az asztalt, de nem merte megtenni. Az apja többször is megrovón nézett rá. Unta Dag nagypapa történeteit a szibériai életéről, ezerszer végighallgatta már. Most meg azzal állított be, hogy szeretne látogatóba menni a Bajkál-tónál élő rokonokhoz, ismerősökhöz. Egészsége most még megengedi ezt az utazást, de ki tudja, mit hoz a holnap, mégiscsak betöltötte a nyolcvanadik évét, nagyon szeretné, ha vele menne, Brian fia, és az egyetlen unokája, Norman.
- Repülővel, hipp hopp ott vagyunk. Nekem ez a látogatás nagyon sokat jelentene.
- Megbeszéljük Hannával apa, rendben.
 Öreg Dag a házból kilépve fázósan húzta össze a kabátját, szokatlanul hideg szél havat hordott, éles tűszúrásokat érzett az arcán. Milyen furcsa, a 2295-s Yellowstone-i szuper vulkán kitörése után fokozatosan hűlt a hőmérséklet, már rég eltűnt a forróság. Istenem, fél Amerika elpusztult, akit nem ölt meg addig a hőség, az eltűnt a forró hamuban. Most aztán fázhatnánk, ha nem süllyesztettük volna a házakat félig a földbe, a hőség miatt. Jól jött ez a technika a hidegben is, gondolta.  A napenergia, ezekben a borús években, csak a világításra elegendő, néha még arra sem, a fűtésre végképp nem marad semmi energia. Más anyag nincs a világon már, amivel fűteni lehetne. Mindent kibányáztunk, kivágtunk, kipumpáltunk a földből, nincs más üzemanyag csak a víz, átalakítva, és a napenergia. Már 2210 óta csak űrbányászat létezik, onnan jön minden szükséges anyag. Üzemanyagot csak a Holdon találtak, a hélium 3-s izotópját, de az ottani bányászat csak későn kezdődött az alattomos holdpor miatt, nemrég találták meg azt a technikát, mellyel kiküszöbölik az ártalmait. Atomenergia tiltva, pedig most jól jönne a fűtéshez.
A kitörést követő évben nem is láttuk a napot, elpusztult a növényzet zöme, rengeteg ember és állat fagyott meg a zimankós időjárásban és a nagy havazások járhatatlanná tették az utakat.  Azóta nem tért vissza a hőség, egy kicsit melegedett az idő, csak télen van fagy és hó, a nap is kisüt már, de az időjárás elváltozott. Régen két évszak volt, egy meleg télen, és egy forró nyáron. Én csak ezt ismertem, még a Bajkál-tónál is. Most meg négy van, mint a hőség előtti időkben, a 2100-s évek előtt. Az mondják az volt a normális, lehet, de mi nem is ismertük, mi a forróság idején születtünk, azt szoktuk. Most nagyon fázunk, mormogta magában, és behúzta a nyakát a kabátba. Hanna nem engedi el a gyereket velünk. Mindig olyan aggódós természete volt. Majd biztos a hiányzó vizsgákkal érvel, de Norman jó képességű, ráér letenni azokat később is. Végre hazaért. Beni a kis keverék boldog ugrándozásba kezdett a gazdája láttán.
- Hú, még téged is ki kell, hogy vigyelek! Na, várj egy kicsit, leülök egy percre és indulunk.
Eldőlt a nappali kanapéján és a jöttére bekapcsolódó fali televízió világ híradóját bámulta. Mindenfelé özönvíz, viharok, tornádók. Ez nem változott, csak régen homokviharok voltak,  hatalmas tüzek, ciklonok, és szuperviharok.
- Na, induljunk, járunk egy kicsit Beni.
Liverpool külterülete csendes volt esténként, csak néhány kutyasétáltatóval, vagy esti futóval találkozott a közeli parkban, amelyben több volt a pad, és egyéb testedzést szolgáló berendezés, mint a fa, vagy bokor. Mostanában divattá vált a faültetés, központilag osztogatják a csemetefákat, és aki akar, ültethet a kijelölt helyeken. Ezzel is növelve a zöldterületeket Most, hogy megmaradnak a kis fák, van csapadék, nagy lett a lelkesedés. Nem marad olyan sivár minden –gondolta.
Kora reggel ébredt, nyugodtan megreggelizett Benivel, és már indultak volna, amikor a fia jelent meg a telefonja képernyőjén.
- Gyere át, ha van időd!
Hanna döntött biztos, ezért nem kellene úgy sietni. Nekem mindig van időm, én időtlen öregember vagyok már –gondolta.
- Persze, hogy van fiam. Indulok is.
Kilépve a ragyogó napsütésbe, jobb kedve lett. Fürgén kipihenten sietett, a korai nyüzsgésben úgy érezte magát, mint hajdan, amikor maga is a munkába rohant reggelente. Belépve az ajtón meglepődött, mert mind a hárman vártak rá, csak a fiára számított. Halvány reményt érzett a kedvező döntésre.
- Hogy-hogy itthon vagy még Hanna?
- Csak később megyek be az irodába, mert rád vártunk. Ülj le.
- Szóval apa úgy döntöttünk, hogy mind a ketten veled megyünk. Én szabadságon vagyok, Norman a vizsgáit ráér letenni, neked pedig most kell menned, amíg még nem fáraszt annyira az utazás. Mi még soha sem voltunk a te szülőföldeden, amiről már annyit regéltél nekünk. Ideje megismernünk közelről is.
Dag érezte, hogy elönti a forróság, egy kicsit szédült is az örömtől. Végre visszatérhet oda, arra a helyre, amely et az idő már alaposan megszépített, és úgy él az emlékeiben, mint egy tündérkert.
Irkutszki repülőtérre éjjel érkeztek, Dag meglepődve tapasztalta, hogy kellemes meleg van, de nincs forróság, pedig a nyár közepén járnak. Régen a nyarak itt elviselhetetlenül forróak voltak. Kerestek egy szállodát, mert úgy döntöttek, hogy bevárják a három nap múlva érkező Transz-szibériai expresszt, ha már itt vannak, kipróbálják. Egy napi utazással érnek el Baykalsk-ba, ahol szállást béreltek egy Guest Haus hotelban, még otthon.  Innen bejárják a környéket egy bérelt terepjáróval. Norman izgatottan várta a vonat indulását. Úgy érezte ilyen utazásban soha többé nem lesz része, itt minden teljesen más volt, mint Angliában.
Dagnak feltűnt, hogy a város nagyon sűrűn lakott, és minden második ember kínai. Már apja gyerekkorában megindult a kínai menekültek áradata észak felé, hatalmas tömegben jöttek, elhagyva az elsivatagosodott Kínát, ahol az éhínség és a hőség megtizedelte a lakosságot. Az út Baykalsk-ig csodálatos volt, a táj megváltozott, Dag gyermekkorában kevés volt az erdő, most fenyőrengeteg volt mindenfelé, amerre a szem ellátott.
Késő éjszaka értek a városba, mindhárman fáradtan zuhantak az ágyba. Brian még haza telefonált Hannának, hogy szerencsésen megérkeztek.
Ragyogó napsütésre ébredtek, kényelmesen megreggeliztek, és elindultak megismerni a várost.  A város inkább falunak tűnt, a házak többsége földbe volt süllyesztve, mint otthon, rengeteg kínai lakossal. Végre találtak egy autókereskedést, ahol hatalmas terepjárókat adtak bérbe. Egy hétre ki is béreltek egyet. Délutánra értek a szállodába, ettek egy helyi halkülönlegességet, ami egyiküknek sem ízlett.
- Ez olyan kínai étel lehetett, ami biztosan van nálunk is a kínai éttermekben. Nem szerettem soha a kínait! – mondta Dag.
- Mi sem!- felelték egyszerre Brian és Norman.
Reggel indultak el a Bajkál-tóhoz, Brian vezetett. Szilárd autóút vezetett a tóhoz, de nagyon régen újították fel, rázott végig.
- Mond Papa, miért jöttetek Európába, ha itt olyan jó volt? Erről soha sem beszéltél.
- Mert tíz évesen beteg lettem, leukémiás, és errefelé nem volt mód a felgyógyulásra. Apám, akkor elhatározta, hogy visszamegyünk Európába, mindenünket pénzé tettük, és mivel európai állampolgárságunk volt, mehettünk Angliába, ahol felgyógyultam. Így telepedtünk le Liverpoolba. A többit már tudod – és megsimogatta Norman szőke fejét.
A táj, melyet Dag a fejében őrzött, teljesen más volt. Ma sokkal dúsabbnak, zöldebbnek tűnt. Egy valami nem változott, akkor is, és most is rengeteg vadnyúl szaladgált az út mentén. A Bajkál-tó sem változott, épp olyan fenséges, hatalmas, békés volt, mint régen, és rendkívül tiszta. Bár amit régen sehol sem látott, most feltűnt, hogy rengeteg megművelt földterület volt látható, és szanaszét elszórva sok tanya bújt meg a ligetes erdők között.
- Biztosan kínaiak lakják. – mondta Brian.
- Biztosan, mert az orosz inkább vadászott, mint szántott. – felelte Dag.
- Állj meg fiam a parton egy kicsit, kiszállok és lepihenek egy kicsit, nem érzem jól magam.
Brian megállt, elővett a táskájából egy kis készüléket és Dag csuklójára tette, a képernyőn megjelent a vérnyomás, pulzusszám, és a testhőmérséklet. Magas a vérnyomásod apa, és a pulzusod is. Vegyél be egy vérnyomás csökkentőt, és pihenj le egy kicsit, addig mi Normannal körbenézünk.
Mire visszaértek Dag a tó partján ült és a tavat bámulta. Brian ismét leellenőrizte apja vérnyomását, ami nem sokkal lett kevesebb az előző mérésnél.  Így hát nem volt mit tenni visszaindultak a szálláshelyükre.
Másnap borús, esőre álló időre ébredtek, de Dag addig erősködött, míg csak elindultak Polovinnaja falu felé, Dag által annyit emlegetett kolóniába, a tündérkertbe. Amikor a több órás út után megérkeztek a kolóniára, Dag keserű csalódással konstatálta, hogy a telep lakói egy család kivételével mind kínaiak.  Ez a család a kolóniaalapító Jan leszármazottjaiból állt. Bár már ők is vegyes házasságban éltek, mert a feleségek, kínaiak voltak. A kolóniában alig volt gyermek, szinte csak idősek éltek a barlanglakásokban.
Dag estére már alig állt a lábán. Jan családja nyújtott szállást számukra és nagy megtiszteltetésnek érezték a látogatást. Minden jóval traktálták őket, de az öreg Dag kénytelen volt lefeküdni, Brian aggódni kezdett, mit kezd vele, ha rosszabbra fordul az egészsége, itt messze van a kórház.  Mikor beértek a szobájukba Normannal, az öreget még ébren találták.
- Miért nem alszol Papa? –kérdi tőle Norman
- Van egy fontos dolog, amit meg kell mondanom az apádnak.
- Mond apa, mi az, ami nem tűr halasztást?
- Ha itt halok meg, nem vigyétek a holttestemet Angliába. Temessetek az itteni sírkertbe, a nagyapám mellé, az öreg Dag sírjába.
Brian csak állt, és nem tudott megszólalni. Valahogy úgy érezte, hogy az apja soha nem hal meg, vagy legalább is nagyon sokáig él, de hogy most meghaljon az elképzelhetetlen. Most látta csak, hogy az apja bizony öregember, és bármikor utolérheti a halál már.
- Rendben apa – mondta, és leellenőrizte a vérnyomását.
Magas volt, a gyógyszer ellenére is. Elhatározta, hogy holnap reggel visszaindulnak, bár két naposra volt tervezve az ittlét, Onnan pedig haladéktalanul visszarepülnek Irkutszkba, ott jobb kórházak vannak. Brian nagyon fáradtnak érezte magát, és mélyen elaludt.
Kora reggel Norman ébresztette, hogy nézze meg a Papát, mert nincs rendbe valami vele. A papa nem akar felébredni, és olyan furcsa pózban fekszik. Brian ránézett az apjára és rögtön látta, hogy már nincs élet benne.
Langyos eső szemerkélt a temetési szertartáson. Kevesen voltak, talán tízen. A kőre, mely fejfaként szolgált, fekete festékkel ezt írták: Itt nyugszik ifjabb Dag Rhode, aki itt született 2235 telén és hazatért meghalni 2315 nyarán.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.