2013. december 15., vasárnap

Színes világ

with 0 Comment



Mottó: Az igazság megéri azt a néhány évet, amíg az ember rátalál. (Jules Renard)


Figyelmeztetés

Valamiből már megint elég lett. Ívet köröznek, melyen már sok név és cím sorakozik. Nyilván több is lehetne.
Mintha látnám, apró betűkkel a papír alján: „ Az aláírás káros az egészségre!”


Biztos forrás

Megtörtént, hogy egy napon két lapban is hivatkoztak ugyanarra a biztos forrásra. Egy botrányos ügy kapcsán olvashattuk: a mondás, mely szerint „a falnak is füle van”, Medici Katalin nevéhez fűződik.
És ki találhatta ki a bugyit (más megfogalmazásban: a szoknya alatti csábos csodát)? Másik újságból derül ki: ugyanaz a Medici.
Pikáns témákban biztos forrásunk: Kati mindig eligazít.


Környezetünk I.

Büdös van? Szmogban él? Azt sem látja, miben, s  mi van az orra előtt?
Tanúsítson önmérsékletet!
Ritkábban vegyen levegőt!


Nem volt akárki

Sokat hallottam róla. Reggelente státusszimbólumba öltözött, a közeli parkban megsétáltatta státusszimbólumát, később bepattant státusszimbólumába, útközben státusszimbólumán randevút beszélt meg státusszimbólumával.
Amikor távozott az élők sorából, a világ olvashatta: kérésére a megboldogultat a budai temető művész-alkotta, státusszimbólum-terméből helyezték örök nyugalomra.


Emlékezni jó

–    Mit szólsz, lehallgattak!
–    Az is valami? Én bementem abba a szép házba, úriemberek hellyel kínáltak, és képzeld: meghallgattak!
–    S miért mentél oda?
–    Leadtam az ajánlási szelvényemet.


Műség

–    Hát ez miből készült?
–    Tej, tojás, fokhagyma, összegyúrva ezzel a darafélével.
–    Tényleg, mintha fasírt lenne.
–    És hús sem kell hozzá.
Röhögcsélnek.
–    Műtej nincs?
–    Még.
Szomorúak. Már.


Környezetünk II.

Felmérés: fél biztonság.
Új úton jár a környezetvédelem: illetékesek rendszeresen mérik, mekkora port ver fel egy-egy újabb gyilkosság.




A kép címe: Kilátás Gazdagrétről; Bujdosó Krisztina festménye.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.