VALLOMÁS 1
Én-a biológiai szakirodalom szerint-egy ember vagyok. Egy Homo Sapiens, egy Ludens, egy főemlős. Nekem van szabad akaratom, tudatos énem, intelligenciám, hosszútávú logikus terveim, múltam és élő emlékeim.
Van esetlegességem, mindenféle hajlamom, ami megkülönböztet időnként az állattól. Van bennem önzetlen gonoszság és szándékos jóság, ami hiúságom és önbecsülésem miatt fontos. Önérzetem igen erős, ha nincs igazam. Úgy becsülöm alá magam, hogy titokban fölötte érezzem személyemet másoknak.
Önmagam iránt elnézni tudásom példás. Úgy tudok Mea Culpázni, hogy már a kezdet kezdetén megbocsátok magamnak. Személyemet fennhangon becsülöm alá, hogy a hallgatónak legyen lehetősége hevesen ellenkezni.
Mást hirdetek és mást gondolok, hangoztatott véleményeim álnok módon szolgálják az öncélt. Bármeddig élek is, az rövid. Bezzeg mások sokkal tovább léteznek, mint szabadna. Mások süketek és buták, de vannak buták és süketek is.
Én-a biológiai szakirodalom szerint egy ember vagyok.
Régen meglévő fajta, egyesek a majomtól származtatják magukat. Ezek az egyedek már távolról felismerhetők. Mások megelégszenek azzal, hogy isteni teremtmények. Kétséget kizáróan jobban hangzik, bár a lényegen mit sem változtat.
Én, egy különösen jól sikerült Isteni teremtménynek érzem magam. Meg sem érdemli a társadalom, hogy közöttük lődörögjek. Nem képesek érzékelni, egyéniségem betölti faltól-falig a köztereket. Nem jó ennyire kimagaslani a tömegből. Szinte elmagányosodik az ember.
Gulliver vagyok a törpék országában.
Ezek a gondolataim nem nagyképű elvakultságomban támadtak, csak az őszinte igazság hangoztatása merőben szokatlan és félremagyarázható.
Ami félreérthető, azt félre is szokták érteni, mert e sorokat olvasván az olvasó durván átéli jelentéktelenségének tényét.
E kellemetlen és szorongató rádöbbenés rosszindulatú kritikát vált ki belőle. Az én mentális szintemen ezt meg is értem. Ezért el, és lenéző indulattal viselem makogásukat.
Alázattal tűröm nagyságom terhét az ezzel járó fájó igaztalanságokat. A nagyság áldozatokat követel.
Én, én vagyok. A Homo Sapiens, aki főemlős.
Én-a biológiai szakirodalom szerint-egy ember vagyok. Egy Homo Sapiens, egy Ludens, egy főemlős. Nekem van szabad akaratom, tudatos énem, intelligenciám, hosszútávú logikus terveim, múltam és élő emlékeim.
Van esetlegességem, mindenféle hajlamom, ami megkülönböztet időnként az állattól. Van bennem önzetlen gonoszság és szándékos jóság, ami hiúságom és önbecsülésem miatt fontos. Önérzetem igen erős, ha nincs igazam. Úgy becsülöm alá magam, hogy titokban fölötte érezzem személyemet másoknak.
Önmagam iránt elnézni tudásom példás. Úgy tudok Mea Culpázni, hogy már a kezdet kezdetén megbocsátok magamnak. Személyemet fennhangon becsülöm alá, hogy a hallgatónak legyen lehetősége hevesen ellenkezni.
Mást hirdetek és mást gondolok, hangoztatott véleményeim álnok módon szolgálják az öncélt. Bármeddig élek is, az rövid. Bezzeg mások sokkal tovább léteznek, mint szabadna. Mások süketek és buták, de vannak buták és süketek is.
Én-a biológiai szakirodalom szerint egy ember vagyok.
Régen meglévő fajta, egyesek a majomtól származtatják magukat. Ezek az egyedek már távolról felismerhetők. Mások megelégszenek azzal, hogy isteni teremtmények. Kétséget kizáróan jobban hangzik, bár a lényegen mit sem változtat.
Én, egy különösen jól sikerült Isteni teremtménynek érzem magam. Meg sem érdemli a társadalom, hogy közöttük lődörögjek. Nem képesek érzékelni, egyéniségem betölti faltól-falig a köztereket. Nem jó ennyire kimagaslani a tömegből. Szinte elmagányosodik az ember.
Gulliver vagyok a törpék országában.
Ezek a gondolataim nem nagyképű elvakultságomban támadtak, csak az őszinte igazság hangoztatása merőben szokatlan és félremagyarázható.
Ami félreérthető, azt félre is szokták érteni, mert e sorokat olvasván az olvasó durván átéli jelentéktelenségének tényét.
E kellemetlen és szorongató rádöbbenés rosszindulatú kritikát vált ki belőle. Az én mentális szintemen ezt meg is értem. Ezért el, és lenéző indulattal viselem makogásukat.
Alázattal tűröm nagyságom terhét az ezzel járó fájó igaztalanságokat. A nagyság áldozatokat követel.
Én, én vagyok. A Homo Sapiens, aki főemlős.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése