Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. január 1., szerda

GONDOLATOK A POKOLBÓL

with 0 Comment


GONDOLATOK A POKOLBÓL

Mert az nem a körülöttünk settenkedő gonosz, az bennünk izzik, lobogó lángjai kellemesen melengetik a lelket, jóságosan átöleli fázó gondolatainkat, vágyainkat.
Duruzsol, halkan énekel andalító dalokat, simogat és becéz. Mindaddig teszi, míg elálmosodsz, óvatlanná leszel, és akkor lecsap.
Gyorsan, pontosan, és kímélet nélkül.

Mert az, nem a körülöttünk settenkedő gonosz.
Az bennünk él, és minket figyel árgus szemekkel, és szívünkbe mar sötét karmaival. Elaltat, és engedi a jóságot, a szeretetet eluralkodni minden sejteden, hogy ne lásd, ami látható, és ne vedd észre, hogy az, amit csodálatosnak hittél, az számodra maga a halál.

Elhamvaszt dalokat, elcsendesíti lelked felfokozott hullámveréseit, lassan átölel, és átöleli ködös hidegével mindenedet, ami te voltál, és most vagy.
Vastagon markol az ólomsúlyú csend, a vészjósló, mozdulatlan nyugalom, ami kiöli belőled a lehet egyszer tovább hitét, a forró gőzök gomolygó, győzelemittas kavargása megengedi egy pillanatra, hogy meglásd az előtted tornyosuló falat.
Hallani véled, a mögüle előkúszó gúnykacajt, a pusztító dallamok, lassan lerombolnak mindent, amiről hitted, hogy szép volt.

Csak állsz ott, tehetetlenül, elesetten és szánalmasan, alig bírod elviselni a valóságot, ami sziklaként ül a lelkeden.
Rádöbbensz, hogy az önzetlen szeretet, annyit ér, mint halottnak a csók, ha nem hiszed, tedd, és a viszonzás el nem marad.
Ez, a hazugság diadala, a nagy szemfényvesztés, ami égig tud emelni, és földhöz vág.

Aztán a tehetetlen, kiürült lélekkel állsz a semmiben, és átérzed, a maradék életed minden súlyát és felesleges voltát, mert a szeretet mulandó, a fájdalom, a fájdalom, az örök.

Homályosodó szemeiddel folyton visszanézel, és felidézed, ami volt, minden kép, egy tőrdöfés a lelkednek, örök büntetésnek szánva szeretetedért.

Szánj meg Uram, és emelj magadhoz, hogy el tudjam viselni a belső magányt.
Ámen.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.