Február 21. 9 - óra.
Átkozottul nehéz a dolgokat összhangba hozni, mert a logikus sorrend hiánya kronológiai zavarokat okoz, ami a félreérthetőség, illetve az események követhetetlenségét eredményezheti, ami elbeszélésem egész értelmét úgy kérdőjelezheti meg, hogy csak na. Berlioz a kínai öthangú skálára is komponált, minek köszönhetően sokan nem kedvelték zenéjét. Csak jóval később vették észre, hogy állítólag jó amit csinált. Semmi közöm Berliozhoz, nem is tudnám megmondani igazából, ezt miért is említettem, de most már egykutya, mert mondtam. De igazából ez nem okozhat problémát, mert nincsen semmi, de semmi jelentősége, hacsak az nem, hogy mostanában több ízben szembetalálkoztam vele az alagsori mosókonyhában, és nem is viselkedett úriemberként. Alig akart rólam tudomást venni, holott a mosókonyha a házhoz tartozik, a ház meg az enyém meg a Bertáé.
Már megint esténként körbetáncolják lidércfények a házat. Hangtalan szökdécselnek a fák bokrain és virágain. Egyik másik, ahogy meglát, hosszú lángnyelvvé alakulva felém csap, majd kicsire zsugorodva libeg tovább, de én mindig résen vagyok, és ezért sikertelenek ezek az akciók.
A broméliák...már nappal is bekúsznak az ajtó aprócska hézagain, rejtett réseken és az ajtózárakon. A kilincsekre tekeredve leereszkednek a szőnyegre, körülfonják a bútorok lábait, és rekedt, elhaló hangokat csalnak ki a vén harmóniumból, miközben riadtan fellebben a tetején unatkozó por.
Suhogó bárdok, részeg Longobárdok.
Hajótöröttet hullám eltakar.
Ez most csak úgy eszembe jutott... Már nem emlékszem, ezt most találtam ki, vagy még Berta tanulta az iskolában, de végezetül egészen mindegy.
A napokban- jut eszembe- Berta tolókocsija itt állt a szalon közepén, sütött rá a napocska. Arra lettem figyelmes, hogy ülése megereszkedik és nyikorogni kezd, de nem igazán izgatott a dolog, mert nem vagyok bolond. Jól tudtam, Berta nem ül benne, de azért szokásból kitoltam az árnyékszékre, mert mit tudom én- ugye.
A minap nehézkesen elindult a pincelejáró lépcsői felé, de a tetején megállt.
Meggondolhatta magát, mert visszafordult, nekidőlt a vizes falnak, ahol hozzáért, izzani kezdett a vakolat.
Mostanában – hogy nem látom- szokott ilyen furcsa tréfákat űzni, de nem tud megijeszteni, mert nem vagyok ijedős. És egyik éjjel, mikor nem veszi észre, meg fogom tréfálni, és a kampósbotomat bedugom küllői közé, és kénytelen lesz abbahagyni örökös motozásait. Kissé elegem van már abból, hogy ebben a házban folyton folyvást motoznak az emlékek, járkálnak mindenféle régi halottak, minden és mindenki keresgél valamit, és nekem ezt végig kell néznem, meg hallanom is kell.
Minden este, úgy nyolc harminc körül, végigszáguld a domb mögött a Lembergi gyors, és itt akkora a csend, hogy a sínek dübörgése szinte megsiketít, bár azelőtt ez a vonathang távolról sem volt ennyire erőszakos, de mostanában egyre elviselhetetlenebb. Szinte látom, hogy az agyamból kicsapódva a szemeimen dübörög ki ez a fertelmes hangorkán.
Már majd szólnom is fog kelleni valakinek, aki intézkedni tud ez ügyben.
Nem is értem, hogy ez a kora esti szürkület, hogy képes ennyire elbágyasztani, de kénytelen vagyok ledőlni egy kicsit.
Átkozottul nehéz a dolgokat összhangba hozni, mert a logikus sorrend hiánya kronológiai zavarokat okoz, ami a félreérthetőség, illetve az események követhetetlenségét eredményezheti, ami elbeszélésem egész értelmét úgy kérdőjelezheti meg, hogy csak na. Berlioz a kínai öthangú skálára is komponált, minek köszönhetően sokan nem kedvelték zenéjét. Csak jóval később vették észre, hogy állítólag jó amit csinált. Semmi közöm Berliozhoz, nem is tudnám megmondani igazából, ezt miért is említettem, de most már egykutya, mert mondtam. De igazából ez nem okozhat problémát, mert nincsen semmi, de semmi jelentősége, hacsak az nem, hogy mostanában több ízben szembetalálkoztam vele az alagsori mosókonyhában, és nem is viselkedett úriemberként. Alig akart rólam tudomást venni, holott a mosókonyha a házhoz tartozik, a ház meg az enyém meg a Bertáé.
Már megint esténként körbetáncolják lidércfények a házat. Hangtalan szökdécselnek a fák bokrain és virágain. Egyik másik, ahogy meglát, hosszú lángnyelvvé alakulva felém csap, majd kicsire zsugorodva libeg tovább, de én mindig résen vagyok, és ezért sikertelenek ezek az akciók.
A broméliák...már nappal is bekúsznak az ajtó aprócska hézagain, rejtett réseken és az ajtózárakon. A kilincsekre tekeredve leereszkednek a szőnyegre, körülfonják a bútorok lábait, és rekedt, elhaló hangokat csalnak ki a vén harmóniumból, miközben riadtan fellebben a tetején unatkozó por.
Suhogó bárdok, részeg Longobárdok.
Hajótöröttet hullám eltakar.
Ez most csak úgy eszembe jutott... Már nem emlékszem, ezt most találtam ki, vagy még Berta tanulta az iskolában, de végezetül egészen mindegy.
A napokban- jut eszembe- Berta tolókocsija itt állt a szalon közepén, sütött rá a napocska. Arra lettem figyelmes, hogy ülése megereszkedik és nyikorogni kezd, de nem igazán izgatott a dolog, mert nem vagyok bolond. Jól tudtam, Berta nem ül benne, de azért szokásból kitoltam az árnyékszékre, mert mit tudom én- ugye.
A minap nehézkesen elindult a pincelejáró lépcsői felé, de a tetején megállt.
Meggondolhatta magát, mert visszafordult, nekidőlt a vizes falnak, ahol hozzáért, izzani kezdett a vakolat.
Mostanában – hogy nem látom- szokott ilyen furcsa tréfákat űzni, de nem tud megijeszteni, mert nem vagyok ijedős. És egyik éjjel, mikor nem veszi észre, meg fogom tréfálni, és a kampósbotomat bedugom küllői közé, és kénytelen lesz abbahagyni örökös motozásait. Kissé elegem van már abból, hogy ebben a házban folyton folyvást motoznak az emlékek, járkálnak mindenféle régi halottak, minden és mindenki keresgél valamit, és nekem ezt végig kell néznem, meg hallanom is kell.
Minden este, úgy nyolc harminc körül, végigszáguld a domb mögött a Lembergi gyors, és itt akkora a csend, hogy a sínek dübörgése szinte megsiketít, bár azelőtt ez a vonathang távolról sem volt ennyire erőszakos, de mostanában egyre elviselhetetlenebb. Szinte látom, hogy az agyamból kicsapódva a szemeimen dübörög ki ez a fertelmes hangorkán.
Már majd szólnom is fog kelleni valakinek, aki intézkedni tud ez ügyben.
Nem is értem, hogy ez a kora esti szürkület, hogy képes ennyire elbágyasztani, de kénytelen vagyok ledőlni egy kicsit.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése