Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. március 12., szerda

LAMANTIN – Napló 3.rész

with 0 Comment


Délelőtt, Puli lopott az apjától három cigarettát. Hátramentünk a ház mögé az orgonabokrok alá, olyan sűrű, hogy ha alábújik az ember, nem látja senki. Meg amúgy sem megy oda a kutya sem, legfeljebb kakálni. Szóval, rágyújtottunk. A Puli megjátszotta a nagyot, és letüdőzte az első slukkot, ahogy a papa szokta. Kimeredtek a szemei, tátva maradt a szája, úgy nézett ki, mint egy döglött nyúl. Aztán elindult a pokol, fuldoklott, hörgött, azt hittem vége. Taknya, nyála folyt, és lila színe lett az arcának.Nagy sokára abbahagyta, de beszélni sokáig nem tudott. Én már sokkal óvatosabb voltam, nem szívtam le a füstöt, így csak ocsmány módon nikotin ízű lett a pofám, és finoman hányingerem lett. Vettem a mély levegőket, és elhatároztam, többet ilyen marhaságot nem csinálok. Gondolom Puli is hasonlóképpen gondolta, nem beszéltünk róla.
 
Szodoma és Gonorrea, egész nap szarul voltam. A másodikra új lakók érkeztek. velük jött a macskájuk, egy angóra. Barátságtalan, elkényeztetett dög lehet, nagyon ellenszenves volt nekem. Úgy gügyögtek vele, ahogy egy kisbabával szoktak. A hülyék. Elég öreg házaspár, olyan barátságtalanok, mint a rohadt macskájuk. Drága bútoraik lehetnek, én legalábbis ilyeneket még nem láttam. A csillárjukon is olyan manófélék ülnek, azok fogják a villanykörtéket.

Ilyen manós lámpa nekem is tetszene, de nekünk csak egy vacak lámpánk van, abban sem ég minden körte. A nyanya kirakott egyből egy pár virágládát a gangra, hogy lehetőleg alig lehessen tőlük elmenni.

Ebből még balhé lesz, csak ő még nem tudja. Szinte látom, hogy Józsi bácsi átesik valamelyiken, és négykézláb állva ocsmány módon átkozódik. Felesége meg kirohan a konyhából, és sipítozik, hogy drága papácska, mi történt veled, persze ezek a barom virágládák, hogy dögöljön meg, aki odarakta. Ezt majd meghallja az új lakó, és kitör a botrány. Már alig várom. De örülök, hogy újak jöttek, legalább felfrissül a ház.Nagyi egész délután a szemüvegét kereste, aztán megtalálta nagy nehezen a szemén. A mama csak annyit mondott, ehhez nem lehet hozzászólni.

Ma tudtam meg, hogy a Gizi néni egy jósnőhöz jár, akiről azt mondta a Puli mamájának, hogy valami specialista. Nem tudom az mit jelent, de valami zúg, specialista lehet, azért beszélnek róla halkan a konyhában.  A Puli éppen a WC- ben gubbasztott, nem tudták, hogy ott van, így hallgatta ki a beszélgetést. A Puli mamája egészen lázba jött, alig akarta elengedni a Gizi nénit, megígértette vele, hogy őt is beajánlja. A Puli nem mert kijönni a retyóból, nehogy észrevegyék. Úgy elülte a lábait, hogy percekig nem tudott talpra állni szegény. Egész be volt zsongva a hallottaktól, lehet, hogy éjszaka rémálmai lesznek.

Ráadásul a Puli mamája azt mesélte a Gizi néninek, hogy ő már régen gyanakszik, hogy valami kísértet tanyázik a pincében, mert rekedt sóhajtozást, meg távoli huhogást hallott gyakran, meg motoszkálást. Szerinte, a háborúban itt esett el egy katona, és itt ragadt a szelleme. Én még sosem jártam a pincében, de ezek után nem is fogok.

Olvastam egy könyvben, hogy fokhagymát, meg feszületet kell a pincelejáróba tenni, az elijeszti a gonosz szellemeket. Fokhagymát még csak tudok szerezni, de feszületet nem. Remélem, azért a hagyma is megteszi önmagában.

Borzasztó ez a ház, ha a padláson a ládában Gizi néni férjének a múmiája van, a pincében meg szellem, hát hogy lakjon itt nyugodtan az ember.

Az új lakók virágládái miatt kitört a balhé, ahogy megjósoltam. Tényleg átesett rajtuk a vén hülye a sötétben, és jól odavágta magát a kőre. A felesége akkora ribilliót csapott, mintha érdekelte volna az öreg balesete.

Szerintem direkt botrányt akart csapni, ami sikerült is neki.

Hát, megvan a véleményem a felnőttekről. A Lulu kapott egy biciklit. Eléggé használt, meg női, de lehet vele bringázni. A ház előtt, az úttesten, felváltva száguldoztunk vele, nagyon élveztük.

Csak szegény Lulu, hátulról beleszaladt egy vastag asszonyságba, olyan erővel, hogy az felemelkedett, elhajította táskáját meg a szatyrát, és úgy esett hasra, hogy már a levegőben sivalkodott. Nagyot puffant a földön, a Lulu, meg bringástól ráesett. Gyorsan lemászott a néniről, felugrott a biciklire, és elviharzott.

Mi meg berohantunk a kertbe, és bevágtuk magunkat az orgonásba. Mire feltápászkodott, se Lulu, se mi. Így nem tudta hol keressen minket. Nagy mázlink volt most, az egyszer.

A nagymama disznótorost csinált vacsorára, mert születésnapja lett. Volt még bor meg sör, jól bezabáltunk, sört még nekem is adtak. Nem volt valami jó, csak elálmosodtam tőle.

Le is fekszem, mert leragad a szemem, és le fogok esni a székről, amihez nincs semmi kedvem.

Na, megint itt vagyok a szobámban, és írom a feljegyzéseimet.

Délfelé lehetett, mi az utcán játszottunk, mikor megjelent a ˝Pálinkásbutyok˝. A mellettünk lévő házban lakik, ez egy nő, aki állítólag az esővízen kívül mindent magába dönt. Elég ronda gebe, kitaposott férficipőiben úgy csattog, mintha lovon jönne.Mi, egymásnak kiabáltuk, hogy milyen rohadt erős pálinkaszag van. Csípi az ember szemét. Ki az a szemét? Erre dobálni kezdett minket mindennel, amit csak talált a járdán. Persze elrohantunk, de Lulut így is hátbatalálta egy üveggel. Majd hasra esett szegény pára. Mikor otthon elmeséltük mit csinált a butyok, még egy pofont is lehúztak a Lulunak, a hátba lövésre ráadásként. Nem volt szegénynek valami jó napja.

Pedig nagyon gyanakszik mindenki, hogy az udvari szárítókötélről ő lopta le a fehérneműket, mert ha nincs pénze, bármit megtesz. Biztos a kocsmában árulja őket, olyan magafajtáknak – mondta a nagymama, mert ebből a fajtából marhára sok van. De egyszer meglesem, és úgy nyakon vágom a botommal, hogy kihullik a haja.

Mondta még, hogy a rohadt némber, meg cemende, ami valószínű a cement régi neve, de nem akartam megkérdezni tőle, mert túlságosan fel volt dühödve. Hogy a Rózsi mama kiakasztott melltartójával mit tud kezdeni, azt el sem tudom képzelni, mert vagy repülőtéri szélzsáknak adja el, vagy egy tehénnek.

Mostanában foglalkoztat, hogy mi legyek, ha felnövök. Nem mintha olyan nagy durranás lenne felnőni, mindenkivel előfordul, ha megszületett. Rengeteg munkával valamire vinni, és beledögleni idő előtt, akárki megteheti, ehhez nem kell ész. De akkor én mit csináljak?

Szívesen lennék nagy felfedező, de már minden fel van fedezve. Már kérdeztem a Pulit is meg a Lulut, de azt mondták hülye vagyok, hogy ilyeneken töröm a fejem. Ráérek belátni tanácstalanságomat, ha már eljött az ideje. Most még semminek nincs ideje, tehát foglalkozzunk a semmivel. Végezetül tetszik az ötlet, de úgy nézem, sok felnőtt is így van ezzel, mégis megél. Ez azért megnyugtató.

Megyek nyaralni, a másik nagymamámhoz Érdre. Nem igazán szeretek ott, hiányoznak a házunkbeli barátaim, a két kutyán kívül nem is szoktam barátkozni senkivel. A nagyival meg nem tudok mit kezdeni, azt hiszi, engem kötelessége folyton nevelni, ami igazán idegesítő. Evés előtt imádkozni kell, meg kezet mosni. Ráadásul rosszul főz.

Ó, te Szűzmáriám – ezt ellihegi felakadt szemekkel naponta százszor. Hogy milyen vásott kölyök vagy – mondja nekem, én meg utánozom őt, aztán rohanok, mert kedves az életem.

Útálom azt a rengeteg sarat, meg az élelmiszerüzletbe-menést, a disznóólban hemzsegnek a legyek, és a kútból kell húzni a vizet. Sokszor hideg vízben kell mosdanom, aminél szörnyűbb dolog nem létezik. Azt mondják, ettől leszek edzett, majd megmondom, kit edzenek.

Szóval ott ami van, az nem emberi élet. Ha belegondolok, hogy őszig ottfelejtenek, hát belerokkanok. De ahogy a múlt nyár is elmúlt, majdcsak ezt is eleszi a fene, aztán ha a nagyi egyszer meghal, megszűnik a száműzetésem. Azok lesznek a boldog idők, bár nem kívánom a nagyi halálát.

Hát, nem valami kellemes gyereknek lenni, ezt minden felnőtt tudja, csak elfelejti. Olyan szar dolog felnőttnek lenni, hogy ahhoz képest, gyereknek sokkal jobb. Ezért emlékszik vissza rosszul. De gyanítom, mindenki úgy emlékszik ahogy akar, de legalábbis úgy, ahogy neki a leg kellemesebb. Ez, az emlékezés nagy előnye.Most befejezem emlékirataim írását, de csak átmenetileg, mert ha megjövök Érdről, akkor folytatom tovább.

Az ott végignyomorgott emlékeimet is ide fogom beírni, had lássa az utókor, mennyi szenvedésen mentem keresztül.

Ha valaki távollétemben megtalálná ezt a füzetemet, tudnia kell, ezek a Lamantin feljegyzései, nekem ehhez semmi közöm. Fondorlatból tartotta az én szobámban, hogy rám terelődjék a gyanú.






0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.