Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. március 19., szerda

LAMANTIN – Napló 4.rész

with 0 Comment


Ma van érdi száműzetésem első napja. A nagyi kijött elém a buszvégállomásra, alig tudtuk lerángatni két nagy csomagomat a buszról. A vénasszony vörös volt a nagy erőlködéstől, lihegett, mint egy versenyló, és azt hörögte: Jó, hogy a hülye apád nem küldte el veled a zongorát is.

Kihozta otthonról a tragacsot, biztos számított a csomagokra. Én előzékenyen vállaltam a tolást, egy darabig simán ment, aztán egy rohadt kövön megbicsaklott a kerék, és az egész rakomány beleborult a sárba. Úgy üvöltött a nagyi, mint akit nyúznak, én sürgősen fedezékbe vonultam, nehogy egy kósza pofon eltaláljon. Egy pasas segített neki visszarámolni, aztán már ő tolta hazáig.

Hazaérve, szerencsémre lenyugodott, a nagy erőlködés kipasszírozta belőle a mérgét. Leültünk enni valamit, a tej büdös volt. Mondtam is neki, ez a tej büdös, de azt mondta, büdös ám a kutya segge, annyit beszélsz, hogy megtanul a tejed beszélni. Nem igazán tudom élvezni a humorát.
Most késő délután van, a disznóól mögött ülök egy felfordított teknőn, és írom a naplómat. Nem tudok este írni, mert a nagyi egyből észreveszi, hogy égetem a villanyt, és balhézik. Hiába. Nem vagyok otthon.

Most, szégyenszemre egy disznóól mögött gubbasztok, jó, hogy a fiúk nem látnak. Kétségbeejtően nézhetek ki. Még röfinek szólítanának, az egész ház rajtam röhögne. Belegondolni is rémes. Itt, a fürdőszoba, egy bazi nagy lavór a konyha közepén. A spóherten kell vizet melegíteni, és fürdés.

Hát jobb, ha nem szólok semmit. Már dél óta nyugtatom az idegeimet az éjszaka miatt. A múlt évben is egész éjjel ugatott az a rohadt kutya, hajnalban ordítoztak a kakasok, a macska beugrott az ablakon, majd elharaptam ijedtemben a nyelvemet. Az idén is kivagyok téve ezeknek a megpróbáltatásoknak, mert a macska is, kutya is megvannak. A rohadt életbe…

Délelőtt eshetett, azért nem láttam, mert még nem voltam itt. A ház körüli betonjárdán kívül, minden csupa sár. Jó nagy kukacokat lehet fogni így eső után, kár, hogy itt nem lehet horgászni, mert nincs víz. Azért összeszedtem egy konzervdobozba egy csomót, de nagyi a fejéhez kapott mikor meglátott bemenni a házba. Pillanat alatt kidobott. Megérdemelné, hogy párat becsempésszek az ágyába. Lenne ribillió! Tán még haza is zavarna, aminek súlyos következményei lennének rám nézve.Most már leállok az írással, mert alig látok, és mindjárt fognak keresni. Majd holnap folytatom, itt a búvóhelyemen, a teknőn.


Na, ismét itt ülök, és folytatom visszaemlékezésemet. Majd sok év múlva- ha már öreg leszek- jól fogok szórakozni naplóm sorain, mert idővel a kis részletek elfelejtődnek, ami ha le van írva, megmarad.
Az éjszakában nem csalódtam, olyan ribillió volt, hogy csak na. Nagyi szerint valami róka vagy görényféle ólálkodhatott a környéken, mert minden kutya meg volt vadulva. Ahogy álmatlanul feküdtem az ágyban, elképzeltem a dolgot, hát nem szívesen lennék görény. Nagyon rohadt életforma lehet. Még embernek sem könnyű, gondolok itt a Pimpi bácsira például, de még mindig csodálatos életnek tűnne egy görénynek.Reggel, jó fáradtan keltem fel, aztán kimentünk a piacra. Marha nagy tömeg volt, lökték- rúgták egymást, mindenki hangoskodott, és folyton nekem csapódtak az Istenverte fonott kosarak, egész kék foltos lett a combom. Mert úgy mennek, mint a barmok- dühöngött a nagyi, ami szép volt tőle. Meg is bocsátottam neki, a reggeli büdös tejért. Mire megvettünk mindent ami kell, pont elegünk lett a piacozásból.
Beleszaladtunk a nagyi egyik ismerősébe, egy kövér fejkendős nőbe. Két nagy teli kosarat cipelt amit lerakott a földre, és két kézzel hadonászva, egy levegőre pofázott a nagyinak. Úgy darált, egészen elszédültem tőle. Mikor megtudta, hogy én vagyok az unoka, nagy ordibálást csapott, és vastag ujjaival belecsípett a pofazacskómba, és úgy rázta a fejemet. Nahát, micsoda szép gyerek, és milyen nagy, mindjárt elviszik katonának- harsogta, én meg égtem a szégyentől, mert többen is odanéztek. Mikor végre megszabadultunk, a nagyinak is az volt a véleménye, hogy ez egy hülye. Ha megint mennünk kell, remélem, megúszom ezeket a nőket.

Délután, a két szomszéd gyerek átjött játszani. Sokat vesződtünk Bundival, meg akartuk tanítani pacsit adni, de az Istennek sem értette mit akarunk tőle. Aztán abban maradtunk, hogy nem feltétlenül fontos, hogy tudjon pacsit adni, és hagytuk a francba az egészet. Elkezdtünk fogócskázni, és akkor történt a katasztrófa.
Előző nap, két ember odébb tette a budit, egy új gödörre. A régi tele gödröt meg csak úgy hevenyészve betakarták földdel, hogy ne bűzölögjön. Én, teljes gőzzel vettem futás közben a kanyart, és rárohantam véletlenül a betemetett gödörre. Csak annyit éreztem, hogy belecsúszom egy sűrű masszába, ami meleg. Széttartott karjaim megakadályozták, hogy teljesen belecsússzak. Az ordításra nagyi is kirohant a konyhából, és közös erővel kihúztak a szarból. Úgy álltam ott, mint egy bűzölgő agyagszobor. A kerti slaggal verették le rólam az anyagot, még a csontjaim is fájtak a jeges víztől. Rettenetes élmény volt, azóta szarosnak hívnak az utcában a szemét kölykök.Erre az esetemre, feljegyzés nélkül is emlékezni fogok életem végéig. Most már pontosan tudom, milyen az, ha szarban van az ember.
Mondják, szerencsét hoz. Hogy ez a szarba lépésre vonatkozik csak, vagy a beleesettekre is, ezt nem tudom, csak remélem.

Már megint rám sötétedett, abba kell hagynom az írást. De nem is baj, mert túl mozgalmas volt így is a napom.
Szeretettel üdvözlöm felnőtt önmagamat innen a távoli múltból, amikor gyerekként írom ezeket az emlékeztető sorokat. Nem tudom, milyen leszek felnőttnek, hogy fogok kinézni, de biztos jól fog esni nekem ez a távoli üzenet, ha majd annak idején olvasom ezeket a sorokat. Azért írom most ezt az üdvözletet, nehogy elfelejtsem majd beleírni a naplómba, és nagyon sajnáljam annak idején ezt a mulasztásomat.

Ma, nagyon jó napom volt. Valami vásárféle történt a főutcán, a parkban, sátorokban árultak mindenfélét, és mutatványosok is jöttek. Felülhettem a lánchintára, úgy forgott velem, hogy majdnem vízszintesen úsztam a levegőben, és ordibálhattam, mint a többiek. Nem mondom, mikor vége lett a menetnek, úgy tántorogtam, mint egy részeg.

A céllövöldében nyertem egy szőrös állatfélét, persze nem élőt, rózsaszín volt, és nagyon aranyos. Jó lesz nekem emlékbe. Még kaptam vattacukrot, de úgy lökdösődött a tömeg, hogy lépten- nyomon hol az arcomba lökték a cukrot, hol a hajamba ragadt. Csupa ragacs lett mind a két kezem, állati undorító volt.

Este külön elvittek a cirkuszba. Jó nagy sátor, benne sok paddal. Az első sorban ültem, és mikor a ló elvágtatott előttem, majd a frász tört ki, úgy látszott rám tapos.A bohócok tetszettek, rengeteget összehülyültek ott a porondon, az egyik, óriási cipőjével seggberúgdosta a másikat, és mindig elesett a lendülettől. Jó nagyot lehet rúgni ekkora cipővel, lenne egypár ötletem, kin próbálnám ki.

Még a légtornászok is tetszettek, szerintem normális ember ilyesmi munkát nem vállal. De nem vagyunk egyformán hülyék- mondaná erre a Rózsinéni.Marhára kimerültem estére, alig tudtam hazavonszolni magam. A nagyi bezzeg nem fáradt el, bár lehet, hogy csak nem mutatta. Ahogy hazaértünk, ágynak estem, de már sötét volt, így akkor sem tudtam volna naplózni, ha amúgy bírtam volna magamat.
Most nem zavart a kutyaugatás, olyan mélyen elalhattam, vagy nem jött a görény, nem tudom. A nagyi nagyon rendes volt egész délután, nem is kellett a zsebpénzemet elhasználnom. Ennek örülök, mert harmatgyengén állok, ahogy a mama szokta mondani.


Ja, ezeket mind a disznóól mögött írom, nem találtam azóta sem jobb íróhelyet, de már kezdem szokni a trágyaszagot, ami nem kellemes, de a disznót is meg lehet érteni.
Ma, korábban kezdek naplót írni, mert a nagyi elment a barátnőjéhez, és nem bukom le nála. Sokkal kellemesebb ilyenkor, nem kell meresztgetnem a szememet a szürkület miatt. Igaz, kicsit nagyon sok a légy, ami este már nincsen, de valamit valamiért. Igyekszem nem rágondolni, hogy disznószaros lábaikkal összemászkálják a pofámat, de annyi másra is gondolhat az ember, nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni. Na, ennyit a legyekről.

Inkább arra gondolok, hogy a hülye Puli, a szomszédtibivel összeveszett még hetekkel ezelőtt. Az, a kőkerítés tetején ült mezítláb, és agyonheccelte a Pulit. Az bírta egy darabig, aztán úgy begerjedt, hogy felkapta a kardnak hívott, hegyes vasrudat, és maga fölé tartva felugrott a levegőbe. A szomszédtibi vadul röhögte, ez meg egyre jobban ugrált. Az lett a nóta vége, hogy alaposan talpon szúrta. Úgy kezdett ordítani mint egy sakál, felrántotta mind a két lábát, és hanyatt leesett a kertjükbe. Jól odavághatta magát, bár a házmesterné virágágyába esett, amit piszkosul szétdúlt.

Ki is rohant a némber, és a hajánál fogva kirángatta a srácot, még le is húzott neki egy pofont, te rohadt kis strici, üvöltötte, hogy ott rohadnál meg ahol vagy, nem azért csináltam a virágágyást, hogy neked legyen mibe feküdnöd.
Nem is értettem, miért gondolja a boszorka, hogy direkt feküdt bele. De felháborító milyen egy klozetszájú nő ez, a nagyi szerint olyan rémes nőszemély, ha lemenne a bányába, feljönne a szén. Persze, most a pesti nagyiról beszélek, nem az érdiről.Itt nincsenek ilyen jó heccek, elég unalmasan élek, ez a vidéki élet nem nekem való. De nemsokára mehetek haza, kezdhetjük kitragacsolni a buszhoz a csomagjaimat, nem lesz egy jó dolog, de túlleszek rajta. Remélem a fiúk kijönnek elém, persze a papa is, mert cipelni ő tud, egész úton hallgathatom a lihegő megjegyzéseit, hogy anyád tiszta hülye, hogy ennyi szart összecsomagolt, de mire hazaérünk, úgy ki lesz készülve, hogy csak lerogy a konyhában, és nem lesz ereje veszekedni.
Most már azért elegem van a legyekből, ha nem gondolok rájuk, akkor is csak érzem kellemetlen jelenlétüket, így mára abbahagyom az írást, és bemegyek a konyhába, de előzőleg lemosom az arcomat a kútnál, mert úgy érzem, tele van mászkálva disznószaros lábnyomokkal.

Úgy eldugult az orrom szabadtéri irodám szagával, hogy hiába gondolok másra, ez az illat nem hagy nyugodni. Félek, ha elalszom, magammal viszem az álomba a szagot. Ha mondjuk tortát eszem álmomban, tönkreteszi az egészet. Bele sem merek gondolni.Ja, majd elfelejtettem megemlíteni, hogy a szomszéd öreg bácsi azt mondja a mihelyt helyett, hogy mihánts. Ez nagyon jó szó, sikerem lesz vele, ha hazaérek.

Ma, rám virradt a hazamenés napja. /Ez a szó nagyon tetszik, egy könyvben olvastam./Nagy körülményesen összecsomagoltuk a cuccomat, rápakoltuk a tragacsra, és a nagyi elkezdte kitolni a buszhoz. Rohadtul imbolygott az egész, nem is jelentkeztem a tolásért, mert ha felborulok megint, hát megkapom a beosztásomat. Kiértünk a buszhoz, nagy nehezen felpakoltuk csomagjaimat, egy rendes pasas még segített is, szerencsénkre. Elbúcsúztunk nagyival, még integettünk is egymásnak. A busz, dülöngélt és rázott, meg a sok büdös ember, majdnem felkeveredett a gyomrom.
Mikor végre megérkeztünk, úgy néztem ki, hogy csak na. Luluék már vártak, meg a papa. Volt nagy öröm, mondták, jó színben vagyok- meg minden.

Lulu gyorsan eldarálta, mik történtek távollétemben, az öreg néni a földszintről megint kórházban van, mert tisztára meghülyült, és mosószert ivott véletlenül. A dagadt lánya vette észre, hogy habzik a mama szája, pedig nem is mérges.Józsi bácsi eltörte a bokáját, de a rossz nyelvek szerint, a felesége rúgott bele. Mondta is a mama, ezekkel a szenteltvízivókkal nagyon kell vigyázni.

Az anyám öccse kétszer is járt nálunk, most jól van, igaz, második látogatásakor egy üres virágcserepet hozott mondván, valahol útközben kiesett belőle a muskátli. De azt mondta a nagymama, hogy nem lényeges, az a fontos, hogy hozott valamit, és a jó szándékot kell értékelni. Én akárhogy próbálkozom, csak egy üres cserepet látok az egészből.

Minden úgy történt, ahogy előre megmondtam. Papa már száz méter után rákezdte, hogy a hülye anyád, jó, hogy nem csomagolta be neked még a zongorát is, bezzeg a kibicnek semmise drága, nem ő cipekedik, hanem én. Nem tudom honnan vette ezt a zongorás példát, valahol hallhatta, mert nekünk soha a büdös életben nem volt ilyesmink.Már messziről kiszúrtam a Pimpibácsit, ahogy lambdázik a kertkapunk felé, és rosszul véve a kanyart, hasra esik. Tudtam, hogy hazaértem.





0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.