Gyermekkoromban a szeptember hűvös őszi idővel köszöntött be, de mostanság ilyenkor még javában tombol a nyár. Olyan érzése van az embernek, hogy nem is lesz ősz, pedig a fák levele sárgul, korán pereg a nagy szárazság miatt. A régiség és bio élelmiszerek vásárát egy Balaton melletti árnyas kis erdőben tartják minden hét szombatján. Hatalmas a nyüzsgés, itt minden kapható, amit az ember megkívánhat, szárított gyümölcsök, levendula párnácskák, gyógynövények, bumfordi kis rongybabák, kézzel faragott bútorok, egzotikus illatot árasztó szantálfa szobrocskák, rongyszőnyegek és festmények, eladó díszes szélcsengők csengtek bongtak az enyhe szélben. Bábeli hangzavarban tolakodott a szeptember végi nyárban a sokaság, taposta egymás sarkát a tömeg.
A piac csendesebb részében voltak a régiség kereskedők kincseket rejtő standjai, itt az emberek megcsendesedve bámészkodtak meg-megállva. A legutolsó standnál egy öreghölgy árult, szebbnél szebb olajképeket. Arcára az évek ezernyi ráncot festettek, vékony nyakát egy színes kínai selyemsál takarta, haját szoros kontyba fésülve tartották össze a jáde köves hajtűk, mély bordó kopott bársonyruhában ült egy kis széken, ujjai között hosszú szipkában vékony cigaretta füstölgött. Az idős hölgy különös jelenség volt a régiségkereskedők között, nem tereferélt a szomszédjaival csak ült a székén, és kedvesen mosolygott. Ha valakiben meglátta a vevőt, rögtön felállt és készségesen válaszolt a kérdésekre, finoman érdeklődött hova vinnék a képet, tanácsokat osztogatott a világítást illetően. A képei előtt mindenki megtorpant, csodálatos festmények voltak azok, és nagyon drágák. Ebben a válságos világban nem nagyon engedhetik meg az emberek maguknak ezt a luxust, főként, hogy a képek egy ismeretlen festő munkái, bár némelyik kép nagyon ismerősnek tűnt, de erre a vásárra nem sok műértő járt. Azért néha több kép is elkelt, de ezek a vevők majdnem mindig külföldiek voltak.
Egy magas szikár férfi jelent meg a standok előtt, sötét ruhát viselt, fején kalap, mindkét kezét maga mögött összekulcsolva merev egyenes járással sétált, de csak az öreg hölgy standjánál állt meg. Az asszony arcán félelemmel vegyes izgatottság jelent meg. Az öregúr megállt egy kép előtt, az asszony riadtan felugrott a kis székről. Mindketten egyetlen képet fogtak, és visszafojtott hangon, látható idegességgel vitatkoztak. Látszott a beszélgetőkön, hogy régről ismerik egymást, és az is, hogy nem örülnek a találkozásnak.
- Ez a kép egy Arnold Boonen másolat, nem mondhat ilyen árat érte! - sziszegte a férfi.
- Árulja el már a másoló nevét! Csodálatos ez a másolat! - könyörgött a férfi.
- Ez a kép egy ismeretlen festő képe uram, én csak ennyit mondhatok. Nem ismerem Boonen Gyertyafénynél című képét, hiába is erősködik itt hétről hétre. –felelte az asszony.
- Adja ezt még olcsóbban is! – kiáltotta az öregúr elmenőben, és megemelte a kalapját.
A vitájuk nem ért véget, meddő volt, mint mindig. Mindketten bosszúsan fordultak el egymástól, tudva, hogy a következő szombaton mindez megismétlődik.
Az öregasszony hazaérve visszapakolja a képeket a műterembe, mindössze egyetlen kép kelt el ma, nincs pénze az embereknek, mormogja. Becsukja az ajtót, a helyiségben csend honol és festékillat terjeng. Leül a festőállványa elé, nagy gonddal nézegeti az állvány mellé állított híres festő reprodukcióját, majd az ecsettel a kezében elmélyült munkába kezd.
A piac csendesebb részében voltak a régiség kereskedők kincseket rejtő standjai, itt az emberek megcsendesedve bámészkodtak meg-megállva. A legutolsó standnál egy öreghölgy árult, szebbnél szebb olajképeket. Arcára az évek ezernyi ráncot festettek, vékony nyakát egy színes kínai selyemsál takarta, haját szoros kontyba fésülve tartották össze a jáde köves hajtűk, mély bordó kopott bársonyruhában ült egy kis széken, ujjai között hosszú szipkában vékony cigaretta füstölgött. Az idős hölgy különös jelenség volt a régiségkereskedők között, nem tereferélt a szomszédjaival csak ült a székén, és kedvesen mosolygott. Ha valakiben meglátta a vevőt, rögtön felállt és készségesen válaszolt a kérdésekre, finoman érdeklődött hova vinnék a képet, tanácsokat osztogatott a világítást illetően. A képei előtt mindenki megtorpant, csodálatos festmények voltak azok, és nagyon drágák. Ebben a válságos világban nem nagyon engedhetik meg az emberek maguknak ezt a luxust, főként, hogy a képek egy ismeretlen festő munkái, bár némelyik kép nagyon ismerősnek tűnt, de erre a vásárra nem sok műértő járt. Azért néha több kép is elkelt, de ezek a vevők majdnem mindig külföldiek voltak.
Egy magas szikár férfi jelent meg a standok előtt, sötét ruhát viselt, fején kalap, mindkét kezét maga mögött összekulcsolva merev egyenes járással sétált, de csak az öreg hölgy standjánál állt meg. Az asszony arcán félelemmel vegyes izgatottság jelent meg. Az öregúr megállt egy kép előtt, az asszony riadtan felugrott a kis székről. Mindketten egyetlen képet fogtak, és visszafojtott hangon, látható idegességgel vitatkoztak. Látszott a beszélgetőkön, hogy régről ismerik egymást, és az is, hogy nem örülnek a találkozásnak.
- Ez a kép egy Arnold Boonen másolat, nem mondhat ilyen árat érte! - sziszegte a férfi.
- Árulja el már a másoló nevét! Csodálatos ez a másolat! - könyörgött a férfi.
- Ez a kép egy ismeretlen festő képe uram, én csak ennyit mondhatok. Nem ismerem Boonen Gyertyafénynél című képét, hiába is erősködik itt hétről hétre. –felelte az asszony.
- Adja ezt még olcsóbban is! – kiáltotta az öregúr elmenőben, és megemelte a kalapját.
A vitájuk nem ért véget, meddő volt, mint mindig. Mindketten bosszúsan fordultak el egymástól, tudva, hogy a következő szombaton mindez megismétlődik.
Az öregasszony hazaérve visszapakolja a képeket a műterembe, mindössze egyetlen kép kelt el ma, nincs pénze az embereknek, mormogja. Becsukja az ajtót, a helyiségben csend honol és festékillat terjeng. Leül a festőállványa elé, nagy gonddal nézegeti az állvány mellé állított híres festő reprodukcióját, majd az ecsettel a kezében elmélyült munkába kezd.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése