Érzés

Nem kereslek.
Konganak hangom után
a fehérre meszelt falak,
nagyra tátott csendben
zökken az idő tovább.
Elfeledlek.
Lebbenti a szél a függöny
kavicsos korcait már,
pillantásba égnek a nap
lemenő vörös sugarai.

Elmúlt minden.
Igazságba burkolt fények
hirdetik a élet diadalát,
a sötétség mindenhol
vereséget szenvedett.
Nem hívlak már.
Szeretném átadni a sorsnak
az elfecsérelt órák sorát,
mikor a bizalom elhullt
a remény szakadékában.

Elengedlek.
Kezem finoman a fák
kemény kérgét simítja,
az ágak sóhaja illan most
a kifosztott ég felé.
Szerettelek.
Látlak a folyó partján
becsukott szemekkel,
reng a híd léptem alatt.
Mindig szeretni foglak.