A FÉREGIRTÓ

Foglalkozását szenvedélyesen szerette. Már zsenge ifjúként is nagy bogárgyűjteményre tett szert, pincékben és padlásokon kutakodott utánuk, lepusztult – takarítatlan sufnikban és melléképületekben érezte magát igazán jól. 

Ragaszkodott magányához, hiszen ehhez a tevékenységhez nem kell társaság. 

Ha sikerült elkapnia egy kövér csótányt, vagy jókora ászkát, magán kívül volt a boldogságtól. 

Szülei orvosnak szánták, de rossz tanulmányi előmenetele rá kellett döbbentsék az ősöket, semmi érdemi jövő nem áll fiúk előtt. 

Mindent megpróbáltak, hogy eltereljék gyermekük figyelmét a bogarakról, de hasztalan. Őt, kizárólag a rovarok, és a rovarirtás érdekelte. 

Különböző szerkezeteket talált ki tevékenységének sikeres végzéséhez, porokat és mérgező folyadékokat eszelt ki, és alkotta meg a padláson összeeszkábált laboratóriumában. 

Éjszaka rendszeresen bogarakkal kapcsolatos álmai voltak, vörösen izzó kardjával viaskodott hatalmas páncélos soklábú élőlényekkel, más alkalommal ő volt egy emelet magas szarvasbogár, aki üldözte és taposta agyon a menekülő embereket, döntött össze házakat, gyökerestől tépve ki fákat.

Szemei különös fényben égtek, ha hozzászóltak, nem volt senki biztos abban, hogy hallja. Osztálytársai lassan elhúzódtak tőle, nem tudván mire vélni furcsaságát. 

Annyira lekötötték minden pillanatát gondolatai, észre sem vette elhagyatottságát. 

Rájött, akkor tud majd igazán bogár irtani, ha megtanul azoknak fejével gondolkodni. 

Meg kellett tudnia, minek alapján választják ki telephelyüket, hány útvonal kell a használatához, milyen méretű járatok szükségesek a garantált üzemeléshez, satöbbi. 

Minél inkább tudott bogárfejjel gondolkodni, annál sikeresebbek lettek felfedezései. 

Elég volt egy lomtárban körülnéznie, máris tudta hol kezdje támadását. 

Észre sem vette, de szobáját is ennek a bogárlogikának megfelelően rendezte át. Egyre jobban érezte magát otthonában, szinte fájt, ha ki kellett jönnie maga teremtette világából. 

Teltek az évek, már majd minden rovar fejével tudott kombinálni. Tevékenysége boldoggá és kiegyensúlyozottá tette.

Állkapcsa különös formájúvá változott, végtagjai elvékonyodtak, hátgerince egyre merevebbé vált. Mellkasán nagy kemény fekete szőrszerű képződmény nőtt, már nem is tudott hajolni, csak ha leguggolt. 

Rájött a fakéreg, és konyhai hulladék pikáns ízére, meleg ételt szájába sem vett. 

Szinte minden idejét a tűzifa raktár homályában töltötte, szerette a korhadó farönkök bódító illatát.

Egyik délelőtt, kerti szerszámokkal felszerelkezve érkezett a melléképületbe. Nagy műgonddal kiásott futóárkát a sufni faláig vitte, ott üreget ásott a fal alá, onnan háromfelé ágazó járatot készített, ami három kamrába torkollott. 

A kamrákból vészfolyosók indultak a szabadba. 

Ez az – szólt elégedetten, így kell ezt csinálni, nem úgy, mint ők. A vészkijáratok kerti  kapuját magasabbra hozta, nagyobb esőzések alkalmából, nem fogja tudni az üregeket elönteni a víz. Lázas örömmel ünnepelte leleményességét, még egy fekhelyet, széket és asztalt is lecipelt, minél otthonosabbá téve csodálatos üregét. 

Mindig több, és több idejét töltötte új lakosztályában. Hason heverészett kényelmes búvóhelyén, jobb karját feje alá téve, gondolatok nélkül, gyönyörrel szíva magába a nedves föld és korhadék szagát.

     

Kép: Kapolyi György Az éjszaka című alkotása