Úgy gondolom, a negyedik agykamrában tárolódnak az emlékek. A rengeteg doboz egymásra hányva pihen a sötét csendben, és halkan mozdulatlanul él.
Minden doboz oldalán a felirat, pontosan felvezetve rá a dátum, mikor lett elővéve utoljára, és milyen súlyú.
Mert vannak igen súlyosak, fekete címkéikről felismerhetők. A közepesen nehezek zöldek, a vidámak pirosak, a szomorúak kékek.
Az emlékfoszlányok és töredékek dobozai színesek. Várnak, mikor veszi őket elő az emlékezés.
A felidézett, frissen és fürgén a fénybe lendül, képekben mutatja meg magát a lélek szemeinek, visszavarázsol érzéseket, hangokat feltámasztva a „Régen” - délibábos zűrzavarát, visszahozva az emlékező akkori perceit.
Igen. Úgy gondolom az emlékek a negyedik agykamrában élnek, és várnak. Számtalanszor feltámaszthatók, és mindig visszavisznek a kívánt múltba. Minél inkább megtanulsz, befelé figyelni, annál élesebben, élethűbben tér vissza a múlt idő, kiteljesítve életed óráit, benépesíti csendjeidet.
Emlékezni tudásod köréd építi saját magadat, belakja belső kertjeidet. Magányodat oldja, megérteti veled, nem kifelé élsz, csak látsz, kitekintesz abból a zárt-egyszemélyes világból, ami a tiéd. Nézed a körülötted nyüzsgő egyszemélyes világokat, akik nem látják, vagy nem merik látni, hogy egyedül vannak, nekik kell kiszínezni magukból önmaguk életterét, benépesíteni azt a valamit, amit életnek hisznek, ugyanakkor másoktól, mások jelenlététől várják a megoldást.
Nem hiszik el, a kulcs bennük van, amekkora a merszük, annyira lesz sikeres az életük.
Megoldásokat ki-ki csak magától várhat, nincs általános recept. Mindenkinek meg kell találni önmaga bűvös szavát, ha nem sikerül, jön a magány.
Az emléktárban rengeteg anyag halmozódik fel, meg kell tanulni használni őket, a kiteljesedés, nélkülük nem megoldható.
Az emlékeid te vagy, az ember egyszerre él előre és vissza,a tér és idő nemlétező fogalmak, ha vagy, akkor egy összefüggő folyamat vagy, ha meg elmúltál, akkor meg eltűnsz.
Emlékeid élethossza azonos a te fizikai léted hosszával.
Idővel sokasodik a volt, és távolodik, a van fontossága, egyre inkább az emléktáradból létezel.
Bölcsebbé válsz, megkülönbözteted a súlyos-vagy csak annak tűnő eseményeket.
Úgy gondolom a negyedik agykamrában tárolódnak az emlékek.
Ez az élő-szendergő archívum várja, mikor veszi elő egyiket-másikat az emlékezés.
Minden doboz oldalán a felirat, pontosan felvezetve rá a dátum, mikor lett elővéve utoljára, és milyen súlyú.
Mert vannak igen súlyosak, fekete címkéikről felismerhetők. A közepesen nehezek zöldek, a vidámak pirosak, a szomorúak kékek.
Az emlékfoszlányok és töredékek dobozai színesek. Várnak, mikor veszi őket elő az emlékezés.
A felidézett, frissen és fürgén a fénybe lendül, képekben mutatja meg magát a lélek szemeinek, visszavarázsol érzéseket, hangokat feltámasztva a „Régen” - délibábos zűrzavarát, visszahozva az emlékező akkori perceit.
Igen. Úgy gondolom az emlékek a negyedik agykamrában élnek, és várnak. Számtalanszor feltámaszthatók, és mindig visszavisznek a kívánt múltba. Minél inkább megtanulsz, befelé figyelni, annál élesebben, élethűbben tér vissza a múlt idő, kiteljesítve életed óráit, benépesíti csendjeidet.
Emlékezni tudásod köréd építi saját magadat, belakja belső kertjeidet. Magányodat oldja, megérteti veled, nem kifelé élsz, csak látsz, kitekintesz abból a zárt-egyszemélyes világból, ami a tiéd. Nézed a körülötted nyüzsgő egyszemélyes világokat, akik nem látják, vagy nem merik látni, hogy egyedül vannak, nekik kell kiszínezni magukból önmaguk életterét, benépesíteni azt a valamit, amit életnek hisznek, ugyanakkor másoktól, mások jelenlététől várják a megoldást.
Nem hiszik el, a kulcs bennük van, amekkora a merszük, annyira lesz sikeres az életük.
Megoldásokat ki-ki csak magától várhat, nincs általános recept. Mindenkinek meg kell találni önmaga bűvös szavát, ha nem sikerül, jön a magány.
Az emléktárban rengeteg anyag halmozódik fel, meg kell tanulni használni őket, a kiteljesedés, nélkülük nem megoldható.
Az emlékeid te vagy, az ember egyszerre él előre és vissza,a tér és idő nemlétező fogalmak, ha vagy, akkor egy összefüggő folyamat vagy, ha meg elmúltál, akkor meg eltűnsz.
Emlékeid élethossza azonos a te fizikai léted hosszával.
Idővel sokasodik a volt, és távolodik, a van fontossága, egyre inkább az emléktáradból létezel.
Bölcsebbé válsz, megkülönbözteted a súlyos-vagy csak annak tűnő eseményeket.
Úgy gondolom a negyedik agykamrában tárolódnak az emlékek.
Ez az élő-szendergő archívum várja, mikor veszi elő egyiket-másikat az emlékezés.
Kép: Kapolyi György alkotása
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése