Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2015. március 8., vasárnap

HALOTT ÉLETEK

with 0 Comment


A hatalmas, és sűrű erdő úgy magasodott a házak fölé, mint egy fenyegető néma árnyék.
A fákon nem énekeltek madarak, csak a mozdulatlan némaság és a lombkoronák közt rekedt éjszaka suttogó hangjai éltek.
Nem is mert a fák közé merészkedni senki, még a kutyák is behúzott farokkal osontak a keskeny  gyalogösvényen a házak között, este meg ki sem mertek jönni az istállókból.
Az emberek is időben bezárkóztak házaikba, még a kis ablakokat is bereteszelték, és a konyha tűzhelye mellett üldögélve hallgatták a sötét udvar neszeit, az ablaktáblákon matató kaparászást.
A mendemonda szerint, az erdőben lakott egy hatalmas keselyű, éjszaka kirepült a házak fölé, és vörös szemei kegyetlen pontossággal észrevették a bujkálókat, és lecsapott rájuk.
Szárnyai  megzúgatták a fák lombjait, nehéz sóhajokként hatott hangjuk az éjszakában.
Mások esküdtek rá, hogy az erdő benőtte régi temető halottai jönnek be a sötétség leple alatt az épületek közé, botorkálva, és kutatva a hajdani kertjeikben, be akarván jutni valaha volt házaikba.
Persze mindenki úgy mesélte el történeteit, hogy bár ő nem látta, de neki úgy beszélték olyanok, akik látták.

A vén Pista, a nagy hetvenkedő, kellően beborozva harsogott, hogy ő végére jár a dolgoknak, és majd bemegy a fák közé rendet csinálni.
Másnap már- tiszta fejjel-  bánta amit mondott, de sokan hallották, kénytelen volt nekiindulni.
Csak vastag botját, és a tarisznyáját vitte magával, többen elkísérték, de csak az első fákig.

Egyedül maradt az erős félhomályban, ilyen csendet még sosem hallott.
Olyan érzése támadt- ott ácsorogva- mintha egyre szorosabban körülvenné valami, egész testén végigsuhant egy hűvös lehelet, minden porcikájában feltámadt tőle a szorongás, a dermesztő félelem.
Merev lábakkal, óvatosan elindult a törzsek között, - mégsem állhatok itt ítéletnapig- motyogta magának, mintegy bátorításnak szánva. 
Ahogy egyre beljebb jutott, úgy nőtt lelkében a szorongó érzés.
Mind erősebben ölelte át testét- lelkét láthatatlan kísérője, talpa alatt az avar halk zizzenése, roppanásai fülsértően hangosaknak tűntek.
Egy hatalmas- mohával benőtt fatörzs mögött megcsillant egy tó, fekete vízében sellőkre emlékeztető árnyékok úsztak.
Aztán anyjának árnya emelkedett ki a feketeségből, meg egy gyereké, aki ő volt.
A habzó vízből egyre több árnyék bukkant fel, rámeredő- üres szemgödreikkel arcára tapadva, csontkarjukkal nyúládoztak felé.
A fák ágai megmozdultak, kupolát vonva a tóra.
Még hallotta, a víz mélyéről feltörő zúgást, lassan csúszni kezdett, egyre közelebb a látomáshoz.

A falubeliek minden nap kimentek az erdő szélére, hallgatóztak, merről jöhet a Pista.
De csak a csend áradt a fatörzsek sűrű falából, előbb elmosva emlékeikben Pista arcvonásait, ráküldve lelkükre a feledést.

A hatalmas és sűrű erdő úgy magasodott a házak fölé, mint egy fenyegető
néma árnyék.


Kép: Kapolyi György 




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.