Játékrepülés

Ma játszottunk én és a lét
piros almafákon hintáztunk
kiugrottak a sugár romantikák az álmos mindennapok ablakpereméről
csillagvirágoskertem közepében
egymás lábnyomában lépve
kietlen aszteroidákon magokat hintettünk
mint nagyapám aki a földet kenyérré gyúrta
felhők könnycseppjeivel élesztgette a kiszáradt torkú magokat
majd házikenyeret vitt az isteneknek
a föld szívén orgonatakaró volt
mint megannyi nimfa kacérkodtak velünk a virágvilág színhalmazok
önfeledten simogatta őket a szél
törékeny testük illata elkábította
aztán repült tovább boldogan
befújva szeretettel a világmindenséget
a mesélő hegyek templomcsend tisztásán
hófehér juhok citeráztak a fűvel
pásztor furulyált önfeledten
pannon ős ajándékával
a fenyők mint kamaszlányok riszálták derekukat
fecskeangyal szállt alá
megcsókolta a pásztor homlokát
a pásztor fia az iskolakapunál állt
az iskola ősz szakállát simogatta
kedvtelve nézte a megbolondult autókat
s a pajkos, éneklő kis emberkéket
akik , nevetve körbetáncolták mint tábortüzet egy részeget és nevettek
végre kilépett az iskolakapun Ő is
mint a télből március
a világzaj eltompult
amikor a pásztorfiú
megcsókolta szerelme piros arcát
valahol máshol az apa fölemelte fiát
meghintáztatta a pillangók szárnyain
s az kacagva mondta
még egyszer - még egyszer
egy árny fejcsóválva megjegyezte , hogy
ezek is meghibbantak , te jó élet...
de szép volt ma ez a nap
meg akkor is
ha csak játéka voltam a létnek