Sírj, hegedűm, mikor vonóm húzom,
sírd el szívem bánatát a húron,
hadd zokogjon, amíg könnyem csordul,
míg az éjjel nappalba nem fordul.
Feljön a nap, s nevet csak a búmon,
én meg lassan lépdelek az úton,
kis falum harangja hallom, kondul,
hegedűm meg szürke lett a portul.
Nem számít már az sem, ha szétnyúzom,
jobb lenne már ott fent a tejúton,
nem érezném, hogy a gyomrom kordul,
s még a kóbor kutya is rám mordul.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése