bármikor büszkén elmegyek,
sírok, akár egy kisgyerek,
folyókat választok ketté,
magamat avatom szentté.
mindig csak veled nevetek,
súgva mondom a nevedet,
búsnak, szenvedőnek látszom,
éjfélkor gitáron játszom.
a Holdat vadul ugatom,
meghasadok, mint az atom,
futok a hajnali széllel,
táncolok hulló levéllel.
súlyos titkaid megőrzöm,
fehér bohócnak öltözöm,
elbújok a felhők között,
talán örökre eltűnök.
Riba
Szinay
