Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2017. június 4., vasárnap

Szabadság

with 0 Comment


A negyediken lévő kis garzonlakásába gyakorlatilag csak aludni járt haza Benedek.
A rezsi, és a napi gondok a munkahelyén minden idejét elvették, mert hol ezt, hol azt kérte tőle az osztályvezető, így Benedek, ezt könyveld még ide, azt oda kérem, emellett néha beugrott még iratokat rendezni a sarki boltosnak is, aztán felkapta a két zsemlét, és sietett pici lakásába.
Egy kis teával bekapkodta azt a néhány falatot, és lefeküdt aludni. Néha, mielőtt álomba merült, eszébe jutott, mi lesz vele, ha mondjuk, nem fogja majd bírni egyszer a rohanást, de az még messze van, állapította meg, és igyekezett nem belegondolni. Amikor kifelé menet vagy hazajövet ránézett az aula falán lévő postaláda sorban az ő ládájára, és látta, fehéredik benne valami, idegesség fogta el, ilyenkor odalépett, csak fellökte kézfejével a fedelet, és ujjait becsúsztatva  a szűk résbe kikapta a levelet. Aztán csak a fejét ingatta, és mondogatta, hogy megint csekk. Nem is értette néha mire fel jönnek a számlái, ha egyszer nincs is ideje lakni a lakását.
Egy keddi nap reggelén történt, hogy Benedeket az igazgató hívatta. El sem tudta képzelni, mi lehet az oka. Kissé kényelmetlenül érezte magát, aztán elindult íróasztalától, mondván, jobb minél előbb túlesni az ilyesmiken. Hirtelen nem is emlékezett rá, ki is az igazgató, talán egy éve látta, de a titkárnői asztaltól mindenképp oda vezetett az út, nem kellett töprengeni rajta.
A keskeny, magas ajtószárny előtt megállt, koppantott az ajtólapon, aztán belépett. A kellemes, világos helyiségben szemben az ablak előtt modern íróasztal állt. Egy szürkés öltönyű, negyvenöt körüli férfi ült mögötte, felnézett és máris odaintett Benedeknek.
-Üdvözlöm, foglaljon helyet.
Hangjából a kötelező udvariasságon kívül nem lehetett kihallani semmit.
-Tudja, hogy miért kérettem ide?- és érdeklődő szürke szemeivel most Benedekre nézett.
-Nem, nem igazán- válaszolta.
-Gond van a könyveléssel, és a bankszámlákkal is- és tekintetét zavaróan még mindig az arcán tartotta.
-És ez mit jelent?- kérdezte Benedek bizonytalanul.
-A büntető feljelentést a cég nevében már meg tettük, de beszélni akartam önnel, hogy legyen némi rálátásom is a dologra.
Benedek úgy érezte a szobában kevés a levegő a széken hátradőlt, és zihálni kezdett.
-Nem értem- dadogta- nem értem az egészet, én mindent rendesen csináltam, ahogy az osztályvezető úr mondta, nem tudom- suttogta.
Az igazgató elgondolkodva nézett maga elé.
-Jól van, azért ne vegye ennyire a szívére a dolgot, nem ilyen veszélyes ez, hallja? Figyeljen ide.
Benedek előredőlve a térdére támaszkodott, és felnézett.
-Azért egy ilyen ügyben önnek is van szava, mindent el lehet majd mondani, azt is, hogy mikor, és miért csinálta így, vagy amúgy a könyvelést, és a bankszámla ügyét is nyilván rendezni lehet majd, hiszen ki fogják deríteni az igazságot, ez a dolguk, nyugodjon meg, most pedig menjen nyugodtan, ha gondolja, sétáljon egyet, aztán jöjjön vissza, amikor jobban érzi magát, nem lesz semmi gond.
Benedek felállt, dünnyögött valami köszönésfélét, és kitámolygott az ajtón.
Aztán az asztalához menet bement a vécébe, és miután bezárkózott az egyik fülkébe, leroskadt, és rázta az ideges, és görcsös, néma zokogás. Jó időbe telt, amíg össze tudta szedni magát. Kicsit pakolt az asztalánál, amikor észrevette, hogy az osztályvezető siet az igazgató folyosója felé.
Aztán Benedek kiment, hogy egy sétával kiszellőztesse a fejét.
Végül is az igazgató megnyugtató szavakkal bocsájtotta az útjára, ami nyilván azt jelenti, hogy lesz egy meghallgatás, ami kellemetlen, és vájkáló lesz ugyan, de aztán tisztázódik minden, hiszen ő mindig azt csinálta, amit kellett, és ahogy kérték, nyugtatta magát. Hát hogyan is bírálta volna felül az osztályvezetőt, miért is tette volna? Persze neki is megvannak az iskolái, de ő mégiscsak egy egyszerű alkalmazott a cégnél, morfondírozott.
Aztán a saroknál visszafordulva ismét bement a munkahelyére, és estig bent maradt. Nem volt türelme igazán semmihez, de tett-vett a munkaidő végéig. Másnaptól valami halvány változást érzékelt, órákba telt, amíg megfogalmazódott benne, hogy mi az. Az osztályvezető szívélyes volt vele, de nem terhelte túl a feladatokkal, alapjaiban igen egyszerű munkákat kapott, azonban a távolabbi asztalnál ülő Bélának már több, és nehezebb ügyeket osztott ki. Az elkövetkező majdnem két hétben Benedek egészen kipihente magát, bár a fenyegetettség érzése teljesen nem szűnt meg a lelkében. Csütörtöki nap, ebéd után éppen visszaült a helyére, amikor az igazgató, és az osztályvezető bekísért két férfit, akik aztán az asztalához közel jőve diszkréten igazolták magukat, majd felszólították Benedeket, hogy nem szeretnék őt kínos helyzetbe hozni ezért kérik, hogy önszántából fáradjon velük. Az iroda dolgozói ezt a finom mozdulatot nem is vették észre, miközben Benedek zavartan magára kapta zakóját, és elindult. Az épület előtt az igazgató, és az osztályvezető udvariasan elköszöntek, és őt otthagyták, mint egy ott felejtett csomagot a pályaudvaron. Aztán beültek egy autó hátsó ülésére a sofőr gázt adott, és indultak is egy távolabbi városrész felé.
-Hová megyünk?- kérdezte elképedve.
-A büntetésvégrehajtóba- hangzott a válasz.
Benedek megsemmisülve ült a két férfi között. Valamennyit felfogott az útból, az elsuhanó fák, és a buszok látványa semmi nyomot nem hagyott az emlékezetében, kába volt még akkor is, amikor a személyes tárgyai, és holmijai kerültek leadásra, akkor kezdett felfogni valamit az egészből, amikor egy kis helyiségbe kísérték, és aztán rázárták az ajtót. Percekig csak állt a szoba közepén, és nem is volt képes gondolkodni semmin.
-Ülj már le, hallod? Nehogy nekem itt összetörd magad!- hallotta.
Amikor lassan megfordult a mellette lévő ágy szélén egy középkorú, kopasz ember ült.
-Gyere és ülj le-, és maga mellett megpaskolta a takarót.
-Azért ennyire nem kellene kiborulnod, tudod, mennyien le vannak csukva?- mosolyodott el- nem nagy ügy, ma becsuknak, holnap kiengednek, aztán megint becsuknak, így megy ez-, és felröhögött.
-De hát én ok nélkül kerültem ide- nyöszörögte leülve Benedek.
-Igen, igen- bólogatott ekkor a cellatárs- ezzel itt mindannyian így vagyunk-, és megint vigyor terült szét az arcán, aztán kicsit komolyabban Benedekre nézett- jól van, lehet, hogy te tényleg ok nélkül vagy itt, értem, de ettől még nem változik ám semmi.
Aztán nemsokára nyíltak az ajtók.
-Hah!- kiáltott fel a cellatárs- mehetünk ebédelni.
Lassan mindenki átvonulhatott az ebédlőbe.
-Ne foglalkozz senkivel, te még új vagy itt, ha megnéznek, had nézzenek, csak gyere velem, érted?
-Rendben- felelte Benedek.
Az asztalnál az első kanál leves után Benedek meglepődött azon, mennyire jó ízű az étel.
-Finom, mi?- bólintott elismerően a társa.
-És most mi lesz?- nézett fel Benedek.
-Mi lenne?- szólt a társa- visszamegyünk, és lepihenünk, ebéd után ez van, aztán majd a vacsora előtt sétálni is mehetünk.
Benedek lesújtottsága napról napra enyhült. Jó pár nap kellett hozzá, de egészen megszokta a benti életet. Cellatársa, Józsi igaz barátnak bizonyult, és segített neki mindenben eligazodni.
Amikor a kihallgatása következett, ott volt egy vadidegen férfi, aki az ügyvédjeként mutatkozott be, de nem igen tudtak mit kezdeni egymással, mert Benedek nem tudott mondani semmit, aztán visszakísérték.
A hetek lassan hónapokká lassultak, és Benedek egyre jobban élvezte az elengedett új életét.
Hosszan át is beszélték ezt Józsival, hogy tulajdonképpen ez az egész olyan, akár egy szanatórium, csak oda méreg drágán kerülhet be jó esetben az ember, mert ha beutalják, akkor már nagy a baj. Itt pedig makkegészségesen pihenhetnek. Igaz, vannak ugyan szabályok, de azok könnyen betartható dolgok. Meg, hát végső soron olyan relatív ez a szabadság dolog itt, mert mi ugye, fejtegette Benedek, itt vagyunk, és akik vigyáznak ránk, ők is itt vannak. Csak ők este hazamennek, aztán szaladnak csekket befizetni, kuporgatni, hogy legyen finom ebédre pénz a hétvégére, mi pedig, minden nap itt eszünk és finomat, mert jól főznek, aztán télen fűtenek is és fürödni is lehet, akár az uszodai zuhanyzókban. Nem adnak feladatokat, nincs min határidőre idegeskedni sem.
Hallották, hogy ha később jó lesz a magaviseletük, akkor munkát is vállalhatnak. De egyelőre úgy beszélték meg Józsival, hogy a munka még várhat, hiszen koszt, kvártély van, ahogy mondani szokás a többit pedig nem kell elkapkodni, elvégre idő, az van.






0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.